17. fejezet - Nincs menekvés.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

- Te meg mit csinálsz? - nem voltam túl jó a hangtalan közlekedésben, így alig keltem fel az ágyból mellőle és tettem meg pár lépést, már fel is ébresztettem. Nyilván nem festett jól a kép, ami kibontakozott az álmos szemei előtt. A ruhámat próbáltam áthúzni fejemen.
- Felöltözöm. - nem akartam magyarázkodni előre, még azt sem tudtam, hogy mi lesz a reakciója.
- Mégis miért? - húzta magas ívre a szemöldökét. Válaszokat akart.
- Haza kéne már mennem.
- Komolyan? - puffogott. - Most tényleg ezt csinálod, vagy csak rosszul látok?
- Mit csinálok most? - biztos a legrosszabbra gondolt egyből.
- Hülyének nézel? - rúgta le magáról a takarót és tudtam, hogy feldühítettem. - Megfogod magadat és lelépsz tőlem? Miért néz ez úgy ki, mintha egy görbe este után elszaladsz a megbánt egy éjszakás kalandod elől?
- Harry te normális vagy? Nem lelépek, csak haza kell mennem, ez eléggé különböző.
- Hívd, ahogy akarod. - máskor megőrültem volna, ahogy a hajába túr, de most nem igazán érdekelt a mozdulat.
- Ha arra játszol, hogy összevesszünk, akkor jó úton haladsz.
- Nem játszom én semmire, csak valamiért azt képzeltem, hogy jelentett a tegnap éjszaka neked valamit, de ezek szerint megbántad. - olyan gyorsan változtak az érzelmei, hogy már követni is képtelen voltam.
- Megbántam? Hülyéskedsz? A tegnap este csodás volt. Az egyetlen személy, aki rontott az összképen te vagy ezzel a reggeli viselkedéseddel. Ha már normálisan tudsz viselkedni, akkor keress.
- Várj már. - hallottam magam mögött a súlyos léptek zaját, amint közeledett felém.
- Mire várjak Harry? - fordultam felé. - Arra, hogy megint nekem ess? Én ebből nem kérdek. Nem is értem, hogyan feltételezhettél rólam ilyesmit. Hazudtam neked valaha? Nem kell válaszolnod. Csak gondolkozz el azon, hogy miket vágtál a fejemhez.
Csak a bejárati ajtó csapódása térített igazán észhez. Nem bízik bennem, ez egyértelmű volt. Csak azt nem értettem, hogy miért nem.

A napok eseménytelenül teltek és Harry csak nem jelentkezett. Kezdtek olyan érzések eluralkodni felettem, hogy voltaképpen a saját érzelmeit és tetteit vetítette ki rám a múltkor. Hisz azóta semmi hírt nem hallatott magáról és egyre jobban kezdtem rájönni, hogy a részéről csak eddig voltak érdekesek a dolgok és én is. A másik nagy dilemmám a munka volt. Mike folyton hívogatott, hogy maradjak a cégnél továbbra is, de egyenlőre nem tudtam, hogy akarok-e egyáltalán még vele dolgozni. A diplomaosztó óta két napot voltam csak bent, de egyre nehezebben viseltem a jelenlétét körülöttem. Túláradó és kedves volt velem, ami tőle semmi jót nem jelentett. Amikor a viszonyunk kibontakozott, akkor is pont így viselkedett és részemről egyáltalán nem újra indítható a dolog.
A telefonom csörgése késztetett arra, hogy megmozduljak és végre kinyissam a szemem, akkor is, ha már órák óta ébren hánykódtam. Csodálkozva pillantottam a kicsiny képernyőre. Harry.
- Szia. - köszöntem bele a telefonba, valójában örültem neki, hogy végre felhívott.
- Szia. Figyelj, nagyon szeretném, ha meghallgatnál.
- Hallgatlak. - kíváncsivá tett, hogy mit akar mondani.
- Először is, ne haragudj, hogy eltűntem pár napra, de el kellett utaznom egy üzleti tárgyalásra. Másodszor pedig, nagyon sajnálom a múltkori viselkedésemet és nem tudom magamnak sem megmagyarázni, hogy mit miért tettem. Egyszerűen csak feldühített, amit láttam és elborult az agyam. - kicsit kivárt, mielőtt újra beszélni kezdett. - Este ráérsz?
- Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e találkozni Harry. - valójában nagyon is látni akartam, de hagytam szenvedni egy kicsit.
- Kérlek Kendra.
- Rendben. - be kellett ismernem, hogy nem tudok neki ellenállni.
- Köszönöm. Akkor este felmegyek hozzád, ha az nekem megfelelő.
- Persze.

Lassan telt a nap, különösen, hogy egyre jobban vártam az estét és, hogy találkozhassam Harryvel ismételten. Éppen befejeztem a zuhanyzást, amikor csengettek az ajtón. Az órára pillantottam, ami hatot mutatott. Ilyen korán jött volna? Gyorsan magamra kaptam a fekete selyem köntösömet és rohantam az ajtó felé. Amint ajtót nyitottam, Harry döbbent tekintetével találtam szemben magamat.
- Szia.
- Ő. Szia. - alig tudott megszólalni, végig a köntösömet bámulta. - Zavarok?
- Csak zuhanyoztam, gyere be nyugodtan.
- Akkor jó. Hoztam egy üveg bort. - mutatta fel a zöld üveget.
- Hozok poharakat, addig ülj le.
-  Kicsit hamarabb ide értem, mint gondoltam. - mutat a köntösömre.
- Kicsivel, de semmi gond. Magamra kapok valamit, addig kinyitod? - nyomtam a kezébe a dugóhúzót.
- Persze. - éreztem, amint végig követi a lépteimet a hálóba. - Ne segítsek?
- Megoldom. - kissé felnevettem a megjegyzésén.
- Ó.
- Itt is vagyok. - mosolyogtam rá.
- Gyere. - azonnal megragadta a kezemet és közvetlenül maga mellé ültetett le, olyan szorosan, hogy a combom az övének préselődött. - Csak azért mondtam a múltkor azokat neked, mert megijedtem. Azt hittem, hogy lelépsz és soha többé nem látlak majd.
- Miből gondoltad ezt?
- Fogalmam sincsen. - hajtotta le a fejét.
- Harry nem csinálhatsz ilyeneket, nem akadhatsz ki mindenen, ami kicsit is megijeszt. Biztos lesznek még ilyen helyzetek, ne rontsd el már az elején kérlek.
- Hajlandó vagy folytatni velem? Vagy szakítasz?
- Dehogy szakítok Harry. Csak arra kérlek, hogy viselkedj és bízz meg bennem. Ha én megtudok benned, akkor te miért nem teszed ezt?
- Megbízol bennem? - miért olyan megdöbbentő ez?
- Meglep?
- Kicsit, mert tekintve, hogy ki voltam régen, minden jogod meglenne a kétkedésre.
- Most fogalmaztad meg tökéletesen. Ki voltál Harry és én abban a Harryben bízok meg, aki most vagy.
- Mondhatok valamit?
- Nyugodtan.
- Hol voltál eddig? Soha senkit, egyetlen lányt sem vettem eddig komolyan, de te belibbentél azon a napon a tárgyaláson az életembe és azóta másra sem tudok gondolni csak rád. Lehet ezzel elijesztelek, de kedvellek Kendra, nagyon is.
- Ez kölcsönös, talán kicsit több is annál, mintha csak kedvelnélek.
- Szeretsz?
- Lehet. - nem merem kimondani neki, hogy szeretem, mert engem is megrémít, hogy valóban ilyen rövid idő alatt beleestem.
- Hát lehet, hogy én is.
Mire észbe kaptam már nem is a  bor volt a legfontosabb, szinte azonnal egymásnak estünk és másodpercek leforgása alatt találtam magunkat a hálómban egyre kevesebb ruhadarabban. Nem volt ez igazi szerelmi vallomás, de mind a ketten éreztük a kimondatlan szavak súlyát és értékét.

***

- Ezt nem lett volna szabad. - megriadtam a fülemben felhangzott szavak hallatán és automatikusan kipattantak a szemeim. Oldalra tekintettem, hogy megtalálhassam a hang forrását, de senki sem állt az ágy ezen oldalán. Képzelődnék? Vagy talán a tudatalattim játszik velem, mert legbelül még mindig korainak éreztem a kialakult helyzetet? Felsóhajtottam és próbáltam lenyugtatni magamat. Nem éreztem a tegnap estével kapcsolatban semmiféle megbánást, akkor mégis mi volt ez? Talán nem kellett volna ilyen hamar megbocsájtanom neki, a múltkori kirohanását?
- Itt vagyok. - a választ magammal szemben kaphattam meg.
- Bell. - ott ült az ágy lábánál és a fejét ingatva tartotta rajtam a szemét. - Mi értelme volt ennek?
- Miért vagy ennyire ellene? - tettem fel a kérdést, miközben teljesen hülyén éreztem magam a szituációban. Egy nemlétező emberhez beszélek. Nem vagyok normális. Őrült vagy.
- Valamit eltitkol és te észre sem veszed. Ez nem vall rád, ennél körültekintőbb vagy. Teljesen elvakított az álarc, amit feléd mutat. Csak az árnyékát látod, nem a valóságot. - kezdett feldühíteni.
- Nem tudod miket beszélsz. Ismerem őt, nem hazudna nekem, talán szeret is.
- Azt hiszed szeret? Ne légy benne olyan biztos. - fájtak a szavai.
- Nem kell a kioktatás, tudok vigyázni magamra.
Éreztem, hogy megmozdul a matrac alattam. Kócos haja alól tekintett rám, résnyire nyitotta szemeit és felvonta szépen ívelt szemöldökét.
- Kihez beszélsz?
- Senkihez. - válaszoltam és lehajoltam, hogy egy csókot nyomhassak ajkaira. A melegség átjárt, de a másik oldalamon a hideg rázott.
Egy valakihez beszéltem, a múltamhoz, ami nem hagyott békét.
- Nekem nem úgy tűnt. Tényleg minden rendben? Eléggé feszülten nézel ki. - simította végig az arcomat. A gyengéd mozdulat is engem igazolt, nem a képzeletemet, az agyam szüleményét.
- Semmi gond Harry, csak kicsit túlhajszoltam magam az elmúlt hetekben. - ráztam meg a fejemet, hogy minden rossz és nem oda illó helytelen gondolatot végleg elfelejtsek, minden téren.
- Az biztos, hogy rendkívül keményen hajtottál, aminek meg is lett az eredménye. Erről már beszélni is akartam veled. - nem igazán értettem, hogy mire céloz ez alkalommal.
- Miről?
- Nem gondolkodtál azon, hogy ne annál a cégnél maradj, ahol gyakornokként is dolgoztál? - örömmel töltött el, ahogy reményteli pillantások közepette le sem vette rólam kíváncsi tekintetét.
- Nem igazán. - vontam vállat. - Mire akarsz kilukadni?
- Nem most fogalmazódott meg bennem először, hogy örülnék, ha nálunk dolgoznál. Rendkívüli tehetséged van az igazság kiderítéséhez és arra gondoltam, hogy tökéletes lennél a női ügyek védésére. - leesett az állam, amikor felfogtam, hogy az egész női részleget átadná nekem.
- Nem is tudom Harry, a ti cégetek nem igazán azt teszi, amit én képviselek.
- Ne lásd ennyire sarkosan az ügyeinket. Minket is csak felfogadnak, hogy védjünk valakit, ez esetekben is sokszor előfordul, hogy a védencet kapjuk és nem az elkövetőt.
- Ugye nem kell most elfogadnom? - alig mertem a szemébe nézni.
- Természetesen nem, gondolkozz rajta nyugodtan.
- Köszönöm. Kérsz kávét?
- Persze. - húzott magához egy gyors csókra, majd elengedett, hogy a konyhába mehessek.
Kissé még kómás voltam, hisz minden volt, csak késő nem, de már semmi esélyem nem lett volna az alvásra. Megkerestem a kávés dobozt, amiben a friss kávé illatozott. Megtöltöttem vele a főző tartályát és már csak a víz hiányzott belőle. A kiöntőt félig megtöltöttem, majd beleöntöttem a víztartóba. A főkapcsolót lenyomva vártam, hogy végre le főljön a barna koffein tartalmú folyadék.

16. fejezet - Befogad az éjszaka.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Néztem, ahogy keresztülszeli a termet, le sem tudtam venni róla a tekintetemet. Annyira gyönyörű volt ebben a ruhában és ellenállhatatlan. A ma estét gondosan elterveztem, azt akartam, hogy különleges legyen. A lakásomban minden készen állt, hogy ma éjjel végre az enyém legyen testestül-lelkestül. Semmire sem kényszerítettem volna, azt akartam, hogy önként menjen bele minden általam felállított játékban és kihívásba. Amióta csak megismertem égetett a vágy eziránt a nő iránt és ezt, ha akartam volna sem tudtam volna leplezni, vagy épp letagadni. Sütött rólam és ezt mindenki észrevette, aki egy kicsit is ismert, vagy azt képzelte. Az igazság viszont az volt, hogy senki sem ismert igazán, mindenki azt az oldalamat látta, amit mutattam felé.

Elmélyülten beszélgetett a szüleivel, míg néha felém fordult, olyankor, csak mosolyogtam rá és elképzeltem magamban, hogy miket fogok vele tenni az este folyamán. Alig vártam, hogy vége legyen a bankettnek és mehessünk végre a magunk dolgára. Érdekes volt, hogy az apja rám nézett és Kendra utána rám mutatott, majd szinte ezzel megegyezően csörögni kezdett a farzsebemben a mobilon.

- Igen bébi? - szóltam bele a telefonba.

- Hogy hogy nem mentél el? - a közeledben akarok lenni.

- Gondoltam megvárlak. - vontam vállat, miközben ismételten rám elemelte tekintetét.

- Jó gondolat volt, de talán felelőtlen. - kissé felnevetett, de én nem tudtam nevetni. Mit akar ezzel a megjegyzéssel?

- Mi?

- Apám meg akar ismerni. - teljesen ledöbbentem, ahogyan közölte ezt velem.

- Tényleg?

- Persze. Ide jönnél? - reményteli hangja megenyhítette a szívemet és megindultam feléjük.

- Megyek bébi.

Bontottam a vonalat és visszacsúsztattam a helyére a készüléket. Ideges lettem, de nem tudtam volna megmondani, hogy miért.

- Jó estét. - köszöntem egyhangúan, ahogy oda értem.

- Apa ő itt Harry Styles, Harry ő itt apám, James Wood. - szívélyesen nyújtotta felém a kezét, amit viszonoztam is.

- Örülök, hogy találkoztunk Mr. Wood.

- Számomra a meglepetés, hisz nem tudtam eddig, hogy Kendrának barátja van. - nézett rám, majd a lányára.

- Apa, Harry nem a barátom, már mondtam. - szégyenlősen lesütötte a szemét. El kell ismernem, hogy rosszul esett a megállapítása, hogy nem vagyunk egy pár, akkor is, ha tudtam, hogy voltaképpen tényleg nem.

- Jó, jó, tudom, csak egy barát. - megmosolyogtatott, ahogy az apja beadta a derekát és behódolt a lánya akaratának. Jó volt őket együtt látni, ahogy nevetgéltek és nosztalgiáztak. Akkor kezdett csak számomra kínossá válni a helyzet, amikor rólam kezdtek faggatózni. A hideg rázott az ilyen kérdésektől.

- Harry ön mivel foglalkozik? - volt egy olyan sejtésem, hogy pontosan tudja, de azért udvariasságból tőlem is hallani akarja.

- Ügyvéd vagyok. - vágtam rá egyszerűen.

- Micsoda véletlen.

- Apa. - szólt rá rosszallóan az apjára.

- Most mi van? Így már értem, hogy hogyan találkozhattatok egy tárgyaláson.

- Kendra. - hallottam meg a hátam mögül a legidegesítőbb hangot a világon.

- Mike, hát eljöttél. - ölelte magához, amitől bennem a méreg egyre csak növekedett. Engedd el, ő az enyém. Komolyan féltékeny voltam erre az idiótára, amiért minden alkalmat megragadott, hogy beleköpjön a levesembe,

- Nahát Mike, jó újra látni. - amikor régi barátként üdvözölték a szülei az agyamat eldobtam volna legszívesebben. Rohadt ideges voltam és ez szerintem látszott is rajtam.

- Á Styles, mi járatban? - intézte felém a kérdését. Ha még egyszer hozzám szólsz, akkor azért leszek itt, hogy letöröljem a képedről azt a kibaszott vigyort.

- Mivel ez egy diplomaosztó, így gondolom nem nehéz kitalálnod. - szűrtem a fogaim között és az sem érdekelt, hogy Kendra rendre utasított a tekintetével.

- Aha. Na ünnepelünk? - intézte további szavait a nőnek, akinek most engem kellett volna ölelni-e, nem ezt a fapöcsű senkit.

- Örülök, hogy megismerhettem magukat, de mennem kell. - ezzel senkinek a köszönését sem vártam meg, csak sarkon fordultam és azon nyomban elhagytam az épületet. Ismerve magam jelenetet rendeztem volna és az senkinek sem hiányzott volna ebben a helyzetben. Ennyit az estédről, Styles. Rohadtul nem érdeklem Kendrát, minden bizonnyal félre értelmeztem a jeleit és nem lát bennem senkit sem, hisz ő mondta, nem a barátja vagyok.

- Harry. - hallottam meg magam mögül az oly ismerős hangot.

- Mit akarsz? - álltam meg, majd szembefordultam vele.

- Mi bajod van?

- Nekem mi bajom van? - csattantam fel. - Úgy tudtam van közöttünk valami, erre benyögöd apucinak, hogy nem a barátom. Aztán meg jön ez a fasz Mike, mi a picsának van itt és miért ölelget téged?

- Féltékeny vagy? - azt hittem, majd kiakad azon, amiket hozzá vágtam, de ehelyett pont a lényeget vette ki az egészből. Emlékeztetnem kellett magam, hogy ő nem hülye.

- Kibaszottul. - ismertem be.

- Harry nincs miért féltékenynek lenned, nem akarok semmit Miketól. A barát kérdést pedig nem tisztáztuk még, így úgy érzem jogos volt a kijelentésem. - fogalmam sem volt, hogy a nyugodtsága jót vagy rosszat jelent számomra.

- Ne haragudj, hogy kiabáltam vele, csak elszállt az agyam.

- Ahogy észrevettem ez gyakori nálad. - forgatta meg a szemeit.

- Ne forgasd a szemed, azt ki nem állhatom.

- Miért?

- Mert idegesítő és ha ideges vagyok, akkor rendszerint a testi tevékenység az egyetlen mód, hogy lenyugodjak. - de még mennyire.

- Miféle testi tevékenységek?

- Szex. - egy egyszerű szó és beharapta az ajkait. Még egy ilyen és teljesen beindulok.

- Ó. - alig hallottam a hangot.

- Bizony, gyere. - megragadtam a kezét és magam után húztam, muszáj voltam levezetni azt az átkozott feszültséget.

- Hová viszel?

- A lakásomra. - vetettem oda.

Nem válaszolt, csak szótlanul követett egészen a kocsimig, majd kinyitottam neki az ajtót. Eléggé indulatból vezettem, minél hamarabb haza akartam érni, hogy végre hozzá érhessek. Kellett nekem, jobban, mint valaha.

* * *

Már a harmadik pohár pezsgőnél tartunk, miközben Kendra egyfolytában a házról kérdezget.

- Gyönyörű. - feláll és kinéz a hatalmas ablakon, ami egy egész falon terül el és szinte mindent látni lehet a városból.

- Az biztos. - sétáltam mögé és a nyakhajlatába csókoltam.

- Hogy bírod ki, hogy ne egész nap ezt csodáld?

- Úgy, hogy van más miben gyönyörködhettem. - szépen lassan magam felé fordítottam.

- Miért van az az érzésem, hogy le akarsz itatni? - mutat a már majdnem üres poharára.

- Talán jól érzed. Szükséges? - kikerekedtek a szemei, ebből tudtam, hogy érti a célzásomat.

- Nem hinném. - egyre jobban nekem préselte magát, amitől sóhajtanom kellett.

- Meg akarlak dugni. - szaladt ki a számon, mire meggondolhattam volna, hogyan is fejezem ki magam. Vele szemben sosem szoktam ilyen alpári módon fogalmazni.

- Mire vársz? - elakadt a lélegzetem, ahogy reagált a kijelentésemre. Benne volt, erről szemernyi kétséget sem hagyott bennem.

- Már semmire bébi.

Elindultam vele felfelé a szobámba, hogy végre benne lehessek. Úgy éreztem ez az éjszaka ma más lesz, végre benne van, abban, amiben én kezdettől fogva szenvedtem. Az utána érzett vágytól minden porcikám sajgott és eljött a pillanat, amikor enyhíthettem rajta.

A szobámban az ágy előtt megállítottam és végig mértem őt, még így talpig ruhában.

- Tökéletes vagy. - adtam hangot a megállapításomnak, majd egy egyszerű mozdulattal áthúztam a fején a könnyed ruháját.

Óvatosan az ágyra döntöttem és azonnal megszabadultam az ingemtől a nadrágomtól, hogy csak egy bokszerben helyezkedhessek fölé.

- Bármi, ami nem tetszik szólj és azonnal leállok vele. Értetted?

- Igen. - mosolygott rám.

- Mond, hogy az enyém vagy. - tudtam, hogy követeltem, de szükségem volt rá, hogy kimondja.

- A tiéd vagyok Harry. - zene volt füleimnek, ahogy félénken megszólalt.

- Végre. - ekkor lerántottam magamról a zavaró darabot és őt is megszabadítottam az anyagtól. Felkaptam a szekrényen heverő gumik egyikét és foggal kitéptem az egyik sarkát. Kendra végig figyelt, de nem mondott semmit. Végig csókoltam magam a combjai között, majd beigazítottam magam és keményen belé csapódtam. Kissé felsikoltott a hirtelen jött érzéstől, de nem ellenkezett. Azonnal a derekamra fonta formás lábait, míg én kemény tempóban baszni nem kezdtem. Miért gondolok ilyen mocskod dolgokra? Kész elmehaj, amit ez a nő művel velem. A háta kezdett ívbe feszülni, amint mélyebbre és mélyebbre fogadott magába. Az én zihálásomtól alig hallottam a feltörő nyögdécseléseit. Ahogy meghallottam az öröm apró hangjait, bennem is elpattant valami és még gyorsabb tempót diktáltam. Egyre sűrűbben és keményebben feszült körém és nem is váratott magára sokat, míg átadta magát nekem és a saját vágyainak. Elélvezett. Nem tartott sokáig, míg magamnak is megadtam a kegyelem döfést és sóhajtva tűnt tova belőlem, minden vágy, idegesség és féltékenység, hisz egy dologban biztos voltam.

Ő az enyém.

15. fejezet - Hagyj már békén!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Iszonyú dühös voltam Harryre, amiért ennyire bunkón viselkedett Mikeal. Nem ezt érdemelte még akkor sem, ha néha én is pontosan ilyen stílusban akartam volna vele beszélni. Nem tudtam mi tévő legyek vele kapcsolatban. Sokszor bizonyította, hogy velem akar lenni, de közben az ilyesfajta viselkedése az őrületbe kergetett, ki nem állhattam ezt az oldalát. Féltem, hogy egy napon hozzám is hasonlóképp fog állni és megaláz vagy valami még rosszabb. Hiába töltöttem vele egyre több időt, nem ismertem őt, így a tetteit és az esetleges reakcióit sem tudtam felmérni. Aludnom kéne már, mert holnap lesz a diplomaosztóm, de egyszerűen nem tudom lehunyni a szemet. Úgy éreztem, mintha valaki figyelne, mintha nem lennék egyedül a szobában. Halálra rémültem, amikor a mellettem lévő kis szekrényen megszólalt a telefonom. Harry.

- Szia. - köszöntöttem a telefonban.

- Ugye nem ébresztettelek fel? - túlzott érdeklődése kissé meglepett.

- Még nem aludtam. Mit szeretnél? - megakartam neki mondani a magamét, de nem tudtam, nem voltam rá képes.

- Csak bocsánatot kérni. Délután nem volt rá alkalmam, mert oly hirtelen elrohantál. 

- És ezt éjfélkor akarod megbeszélni? - nem értettem, hogy miért az éjszaka közepén kell felhívnia.

- Tudom én, hogy az időpont minden, csak nem alkalmas, de nem tudtam aludni a történtek miatt és muszáj voltam veled beszélni erről.

- Harry, majd holnap megbeszéljük, fáradt vagyok. - az igazság az, hogy egyáltalán nem voltam az, de még most is haragudtam rá.

- Kendra?

- Igen? - valamit nagyon kérdezni szeretett volna, éreztem a hangján.

- Gond lenne, ha elmennék a diplomaosztódra? - le voltam döbbenve a kérdésétől.

- Mi? Minek? - sóhaja azt jelezte, hogy nem épp erre a válaszra számított.

- Gondot jelent?

- Nem, persze, hogy nem. Gyere nyugodtan. - nem akartam megbántani azzal, hogy elutasítom. 

- Ott leszek. Jó éjt szépségem.

- Jó éjt Harry.

Miután letettem a telefont, csak a plafont bámultam és azon gondolkoztam, hogy vagyok képes megbocsájtani neki két perc leforgása alatt. Ennyire gyenge vagy? Nem tudtam mit tenni, ha pokolian mérges is voltam rá, akkor is mosolyogtam, ha vele beszéltem. Túlságosan nagy hatással volt rám.

- Túl elnéző vagy. - megugrottam, amikor a sötétség megszólalt mellettem. Bell. Azonnal felkapcsoltam a kislámpát, ami elárasztotta a szobát a homályos fénnyel. Ott feküdt mellettem az ágyban és rám mosolygott.

- Mi a frász? - ugrottam ki az ágyból ijedtemben.

- Még mindig Bell vagyok Key. - nevetett fel a reakciómon, én meg egy mondatot szajkóztam magamban. Nem vagy valós, én kreáltalak az agyammal, menj innen. De semmi sem változott, ott feküdt továbbra is és mosolygott. Azon kaptam magam, hogy a görcsösség megszűnik és nyugalom áraszt el, hogy láthatom, annyi év után.

- Hogy kerülsz ide? - ültem le a matrac szélére jó távol tőle.

- Fogalmam sincs, de itt vagyok. - nézett körbe. - Tetszik a berendezés, annyira rád vall.

- Bell ne szórakozz velem. - fakadtam ki. - Inkább én ne szórakozzak magammal. Fejezd már be.

- Most kihez beszélsz? - nézett körbe.

- Magamhoz, hisz megint itt vagy. Én és a hülye elmém az oka. - a hajamat téptem volna kínomban.

- Nem te csinálod, ez most más. - ekkor megdermedtem. Lassan felült és éreztem magam mellett a teste melegét, ahogy a kezemhez ért. Az érintését nem éreztem, de a jelenlétét igen.

- Mi?

- Ott voltam veled kezdettől fogva, próbáltalak végig megszólítani, de nem ment. Annyira örültem, amikor beszélni kezdtél hozzám, aztán hallottam az orvosokat, azt mondták, hogy képzelődsz és igazuk volt, nem láttál. De most igen és fogalmam sincsen, hogy miért. - egy biztos, már tényleg megőrültem.

- Oké szóval már nem csak dilis vagyok, de a szellemeket is látom? - forgattam meg a szemeimet.

- Engem legalábbis.

- Miért vagy itt? Miért nem..hogy is mondják? Miért nem keltél át? - miket beszélek?

- Nincs itt semmi Key, soha nem is volt. - mutogat körbe, mintha látnám.

- Hogy érted?

- Csak vagyok itt, se élő, se halott. Látlak téged, én is ugyan úgy ott vagyok a lakásodban, vagy épp ott, ahol lenni akarok. Ez azért király. - nevetett fel. - De mégse vagyok sehol. 

- Rossz lehet. - komolyan megőrülhettem. Szellemek nem léteznek. 

- Mi történt a baleset után?

- Az teljes homály. Megláttam magam a kocsiban, ott ültem és nem értettem, hogy miért felülről látom magamat. Aztán, amikor a mentősök téged elvittek és engem a tűzoltók vágtak ki, már értettem. Meghaltam. Akkor nem tudtam mit kell csinálnom. A szüleimre gondoltam és ott termettem a lakásban, a nappaliban ültek és a kedvenc sorozatukat nézték. Teljes nyugalomban, emlékszem csörgött a telefon, majd anyám zokogva közölte mindenkivel, hogy balesetünk volt és én életemet vesztettem. Akkor nem tettem mást, csak a szobámban voltam, majd kezdett idegesítővé válni, hogy minden fontos tárgyamat elpakolják. Aztán meglátogattalak téged, de addigra már az intézetben voltál. Azután elküldtél, így huzamosabb ideig távol maradtam tőled.

- Nem tudod, hogy ki volt a férfi, aki mindezt okozta és aki védte őt? - halálosan kíváncsi voltam rá. Ezt az iróniát.

- Nem. A tárgyalás ideje alatt pont nem figyeltelek. 

- Basszus.

- Nekem mondod. - mosolyodott el. 

- Miért figyelmeztettél Harryvel kapcsolatban? - ez volt a másik dolog, ami érdekelt.

- Valamit nem árul el neked, érzem. Nem tudom megmondani, hogy mit nem, mert őt nem látom, csak akkor, ha veled van, mert őt nem ismertem korábban.

- Harry rendes pasi. - meglepődtem, hogy megvédtem őt.

- Vagy csak annak mutatja magát.

- Ne beszélj így róla Bell, nem is ismered. - csattantam fel.

- Miért te igen?

- Jó elég volt, nem kell itt lenned. - nagyon felidegesített a viselkedésével.

- Megfogod bánni, ha beengeded.

- Hagyj már békén. - üvöltöttem el magam, mire eltűnt, én meg verítéktől csöpögő ruhában ébredtem.

Az egészet csak álmodtam, semmi sem volt valós. Jegesen fújtam ki a levegőt és dőltem vissza a párnák közé. Rettentő korán volt még, alig múlt hajnali fél öt. Kényszerítettem magam, hogy behunyjam a szemem és visszaaludjak, miközben magamban imádkoztam, hogy ne álmodjak ismét vele.

* * *

Három órakor már a dobogón álltam és átvettem a diplomámat. El sem hittem, hogy végre vége van és hivatalosan is ügyvéd lettem. Azonnal a továbbiakról kezdtem gondolkozni. Mi lesz ezután? Ahogy megfordultam a nagy tömegben azonnal kiszúrtam őt. Ott állt az ajtó mellett, a falnak támaszkodott, amitől a megjelenése igazán lazán tetszett. Rám mosolygott és integetett, én meg mint egy hülye, utánoztam a mozdulatait. Nem tudtam, hogy milyen megfontoltságból, de hozzá sétáltam legelőször a szüleim helyett.

- Gratulálok. - mire észbe kaptam már az ajkamra lehet egy gyors csókot.

- Köszönöm. - érdekes mód, örültem, hogy láthatom.

- Mi a terved estére? - reménnyel telve csillogtak zöld szemei.

- Úgy volt, hogy a csoporttársaimmal megiszunk valamit. - vontam vállat, mert tudtam, hogy készül valamire.

- Úgy volt?

- Gondolom más programot találtál ki nekem. - szögeztem fel, hogy átlátok rajta.

- Talált és el is jössz velem?

- Talán.

- Kendra, hol voltál? - éreztem meg anyám kezét a vállamon. - Ó, jó estét.

- Anya ő itt Harry Styles, Harry ő itt Kate, az anyám. - mutattam be őket egymásnak.

- Örvendek Mrs. Wood. - nyújtotta felé a kezét.

- Én is örvendek fiatalember. Régóta ismeritek egymást?

- Nem olyan rég. - válaszoltam.

- Egy tárgyaláson találkoztunk. - tette hozzá Harry.

- Á, szóval maga is ügyvéd? - furcsa volt, mintha neheztelt volna Harryre a kijelentése miatt.

- Igen.

- Örülök, hogy megismerhettem. Kendra, ha végeztél a barátoddal, akkor gyere, mert apád indulni akar.

- Ne haragudj anyám miatt, kissé tolakodó személyiség.

- Volt kitől örökölnöd. - nevetett fel.

- Én nem is vagyok tolakodó. - kértem ki magamnak.

- Á, dehogy. - karolta át a derekamat. - Na menj, mert a barátod nem akar feltartani.

Értettem én, hogy kiemelte a barát szót.

- Miért is akarna.

- Na azt inkább nem kötném anyád orrára.

Önelégülten mosolygott, amikor elindultam a terem másik felébe.

- Később bébi. - hallottam bársonyos hangját a fülemben.

Később.

14. fejezet - Sosem győzhetsz.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Kendra az utóbbi napokban nagyon furcsán viselkedett. Állandóan kérdezősködött, túl sokat is szerény véleményem szerint. Mindent tudni akart rólam. Ha rákérdeztem, hogy mi ez a hirtelen érdeklődés az életem iránt, az volt a válasza, hogy csak jobban meg akar ismerni. Ez érthető volt, de akkor sem stimmelt nekem vele valami. Sokszor kaptam rajta, hogy magában beszélt, maga elé bámult percekig, mintha elbambult volna, de éreztem legbelül, hogy valami másról van szó. Az sem hagyott nyugodni, amit a minap mondott. Az a név, Bell, ki lehet az a lány és miért olyan átkozottul ismerős? Bizonyára nem volt véletlen, ahogyan azt ő állította, mert akkor nem akadt volna ki annyira, amikor rákérdeztem. Ki kell derítenem, hogy ki ő valójában.

- Szia. Ebéd időben mit csinálsz? - vele akartam ebédelni, így az első szabad percemben felhívtam.

- Szia Harry. Eddig semmit, de gondolom van ötleted. - halk nevetése engem is mosolygásra késztetett.

- Együtt ebédelhetnénk. Van egy szabad órám egytől. - reménykedtem benne, hogy neki is jó az időpont. Négy napja nem láttam, mert egyikünk sem ért rá. Én napestig dolgoztam, ő meg a diploma utómunkálatait végezte, ha jól emlékszem, akkor jövőhéten lesz a diplomaosztója.

- Addigra vége lesz a szigorlatomnak, úgy hogy benne vagyok. - hála istennek.

- Eddig, hogy megy?

- Reményeim szerint jól. - nem értettem, hogy miért becsüli alul magát.

- Remek leszel.

- Akkor egykor. Hol találkozunk? - érdeklődése melegséggel töltött el, nagyon reménykedtem benne, hogy az enyém lesz.

- Érted megyek az egyetemre.

- Oké.

Kivételesen ma nem volt zavart, sőt összeszedetnek tűnt a hangja a vonal másik felén. Holnap szüksége is lesz rá, hisz a tárgyalás talán végre lezárásra kerül ebben a hülye ügyben, amiből már rohadtul elegem van. Egyik ügy sem húzódott még ennyi ideig, bár ha a bűntett súlyát nézzük, akkor megértem. Nem könnyű ennyi valós bűncselekményt semmissé tenni és meggyőzni a bírót az ellenkezőjéről. A rokonok folytonos fenyegetéséből is kurvára elegem lett mostanra. Megszoktam már, hogy a maffiózók saját eszközeikkel akarják elérni a céljaikat, de attól még nem volt ínyemre a módszerük. 

Thomas az asztalomnál áll és eléggé mérges arccal tekint rám, amint belépek az ajtón. Előre felkészülök a fejmosásra.

- Hol voltál? - kezdem úgy érezni magam, mintha az apám beszélne hozzám.

- Nem hiszem, hogy tartozom neked beszámolóval. - fintorodok el, kezd az agyamra menni a viselkedése.

- Lényegében nem, de szeretném, ha nem tízre érnél ide.

- Szerintem akkor jövök be, amikor én akarok. Tudtommal én is a cég vezetője vagyok. - horkanok fel.

- Az, de ne feledd, kié a nagyobb részesedés. - esküszöm, hogy kilépek ebből a szarból és nyitok egy saját irodát. Megteheted Styles.

- Leszarom a részesedésedet. - nyitom fel a laptopom képernyőjét.

- Szerintem válogasd meg a szavaidat Styles. - rohadtul felbasz, amikor egyszerűen, csak lenyomja a képernyőt.

- Miért mi lesz akkor? - ha nem áll le a kezem piros nyomata fogja ékesíteni azt a rusnya arcát.

- Ha így folytatod kivásárollak.  - valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válasza.

- Nem hinném, hogy az jó ötlet lenne rád nézve, ki fog akkor neked pert nyerni?

- Megoldom.

- Aha, persze. - forgattam meg a szemeimet a válaszára. - Örülnék, ha végre hagynál dolgozni.

Kissé sértetten hagyta el az irodámat, de a legkevésbé sem érdekelt most Linch lelkivilága. Sokkal jobban foglalkoztatott most az a lány, akiről semmit sem tudtam, csak a nevét. Bell. Gyorsan rákeresek a nevére a nyilvántartásban és rögtön ki is ad egy évekkel ezelőtt történt ügyet, amiben egy férfi belehajtott egy másik kocsiba. Két nő ült benne, az egyikük életét vesztette a helyszínen. A név stimmelt. Bell Morris. A másik név láttán, azonban megállt bennem az ütő. Kendra Wood. És ott volt a fényképe. Fiatalabb volt, de határozottan ő volt az. A legzavaróbb az volt, hogy a védő ügyvéd neve az enyém volt. Miért nem emlékszem én erre az ügyre? És Kendrára korábbról? Ahogy tovább olvasom, minden összeáll. Kendra nem vett részt egyik tárgyaláson sem, az egészségi állapotára hivatkozva. A férfit felmentették, míg Kendra lett a vétkes. Miattam. Ez sosem derülhet ki, mert egy biztos, akkor soha többé nem akarna látni. Szörnyeteg vagyok, semmi kétség. Tudnom kell mi történt akkor.

- Harry miért érdekel ez téged annyira? - teljesen kiakadt amikor az ebédünk közepén felhoztam neki Bell nevét ismételten.

- Túlságosan zaklatott voltál miatta és meg akarlak ismerni. Ha hiszed, ha nem kedvellek Kendra és mindent tudni akarok rólad. - meghaltam a válaszáért.

- Jó. - adta be a derekát végül. Mielőtt folytatta nagy levegőt vett. - Ő volt a legjobb barátnőm gimnáziumban. Tudod ez olyan barátság volt, amikor testvérnek tekinted a másikat. Bell meghalt, én meg nem tudtam feldolgozni a történteket. Ennyi.

- Mi történt vele? - hallani akartam az egész történetet, akkor is, ha szinte mindent tudtam.

- Balesetünk volt, belénk jöttek. Ő meghalt, én túléltem. - talán rossz ötlet volt erre kérni, szinte elsírta magát, ahogy visszaemlékezett.

- Te nem sérültél meg? - tudtam, hogy valami baja lett, hisz benne volt a jelentésben.

- Mondhatni. testileg nem sok bajom lett, eltört egy-két csontom, de a lelki töréshez képest semmi sem volt.

- Micsoda? - lelki törés? Mi?

- Erről nem akarok beszélni.

- Kérlek Kendra. - muszáj megtudnom.

- Harry erről senki sem tud. Ez volt életem legnagyobb fekete lyuka és félek, hogy újra megtörténik.

- Mi történik meg újra? - össze-vissza beszélt.

- Bell halála  mindent megváltoztatott bennem, megőrültem és hónapokig voltam elmegyógyintézetben. Folyton őt képzeltem magam elé, élővé tettem, az elmém játszott velem. Sajnos azóta is rettegek, hogy visszaesem. Aztán amikor végre kilábaltam ebből, kiderült, hogy azt a szemetet felmentették és én lettem felelős a legjobb barátom haláláért. Felfüggesztettet kaptam.

- Sajnálom, el sem tudom képzelni milyen nehéz lehetett neked. Múltkor miért mondtad ki a nevét?

- Csak eszembe jutott egy emlék, amikor ügyvédnek készültem és  mindenki leakart beszélni róla.

- Miért tették? - nem értettem, hogy miért baj, ha valaki erre a pályára készül.

- Csak Bell miatt teszem, amit teszek. Azt hitték ártani fog nekem.

- Igazságot akarsz? - teljesen világos volt.

- Pontosan.

***

Végre. A tárgyalás hála istennek sikeresen lezárult és ugyan a vádlott nem lett felmentve, de felfüggesztett lett a büntetése. Elismerően fogott velem kezet, amint elhagytuk a termet és egy borítékot nyomott közben a kezembe. A fizetségem, aminek most egyáltalán nem örültem. Folyton Kendra és a szavai jártak a fejemben. Helyesen cselekedett, míg én soha sem. Ahogy akkor sem.

Ahogy a folyosón sétálok észreveszem őt és azt a faszt. Kissé csalódottnak tűnik, amit meg is értek a tegnapiak fényében. Ahogy elhaladok mellettük Mike direkt nekem jön és szinte fellök.

- Neked meg mi a bajod? - förmedek rá.

- Bocsi, de nem láttalak.

- Persze. - gondoltam vissza vágok neki. - Érdekes volt a tárgyalás, de tudod, elemen sosem győzhetsz.

Kendra szúrós pillantást küldött felém, majd megragadta a kezemet és a szemközti folyosóra rángatott.

- Mi volt ez?

- Csak közöltem vele egy tényt. - az önelégült mosoly levakarhatatlanul ült az arcomon.

- Akkor én is közölnék veled egyet, ha így folytatod elfelejthetsz.

Néztem, ahogy faképnél hagy. Na, bassza meg.

13. fejezet - A fényben mindig elbújik a sötétség.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Szenvedély. Vonzalom. Tűz. Vágy. Működő kémia.

Minden meg volt köztem és Harry között. Olyan dolgokat kezdtem érezni iránta, amit talán még soha nem éreztem ezelőtt. De minden érzés, minden apró jónak tűnő gondolat, a legapróbb foszlányok között is ott lappangott a kétely, a bizalom teljes hiánya, minden tettek miértje. Egyértelmű volt, hogy továbbra sem bíztam meg benne egy fikarcnyit sem, akkor sem, ha éppen az ölében ültem és percek óta csókolóztunk, néha megszakítva szapora levegővételekkel. Rosszul éreztem magam, amiért nem tudok teljesen vele lenni érzelmileg, de nem erőltethettem magamra egy hamis álarcot, nem lettem volna önmagam. Nem csaphattam be őt és magamat sem azzal, hogy minden rendben van, mert koránt sem volt minden az. Rettegtem annak a gondolatától is, hogy közel engedjem magamhoz,féltem, hogy lelép, hogy megbánt, hogy elveszítem, de attól riadtam vissza leginkább, hogy érzelmeket tápláljak iránta, mert onnan biztos a csalódás, mert ilyen az élet, nem igazságos.

Az ezernyi keserű gondolat egyenes út volt a múltamba, a keserű és félelmet hozó egykori jelenembe, amibe bele gondolni is halál félelmet von a lelkembe, de nem volt vissza út, már benne éltem, újfent.

***

- Micsoda? - anyám többszöri fejrázással adta tudtomra, hogy nem szívleli az ötletemet, nem ért egyet velem és a meghozott döntésemmel a jövőmmel kapcsolatban.

- Miért kell ezen annyira csodálkozni? Miért akad ki mindenki, ha ezt felhozom? Miért akkora nagy baj, ha segíteni akarok másoknak? Talán nem cselekszem helyesen? - egyre jobban idegesített, hogy mindenki bolondnak nézett, ha felhoztam a továbbtanulásomat. Senki nem ezt várta el tőlem, másnak szántak és konkrétan hülyének néztek engem.

- Nem helytelen, de biztos, hogy jó ötlet ez Kendra. Alig két hónapja gyógyultál meg, mi csak féltünk, hogy ez esetleg vissza vezet oda, amiből hónapokig tartott kimásznod. - megint ezzel jön. Felfogtam, hogy megörültem a baleset után, de nem fogok újra vissza esni, teljesen jól vagyok és ez a döntés segített abban, hogy teljesen hátra hagyjam a múltat és a rossz emlékeket és szokásokat. Nem hittem élőnek többé a legjobb barátomat és már nem is beszélgettem vele, talán három teljes hónap eltelt, mióta utoljára láttam őt. A legrosszabb az egészben a hiánya volt, miután elmúltak a képzelgések, előtört minden fájdalom és hiányérzet. Tudatosult, hogy nincsen többé és sosem fogom őt újra látni, pokolian fájt, de tudtam, hogy tovább kell lépnem és ezt azzal tehetem, ha másoknak segítek, hogy ne abban kelljen élniük, amiben nekem kellett és Bellnek, aki nem kaphatta meg az igazságot.

- Pont a történtek miatt határoztam el, hogy ügyvéd leszek. Nem akarom, hogy másnak is igazságtalanul kelljen bűnhődni-e, mint nekem. Nem akarom, hogy más ne kapja meg az igazságát, hogy ne legyen vétkes-e, amiért meghalt. Bell megérdemel ennyit, hogy a halála ne legyen hiába való. Valaki belénk jött, amiért ő meghalt anya és nem ítéltek el senkit miatta, nekem van felfüggesztettem, nem annak a szemétnek, aki hibázott, aki simán elsétálhatott minden következmény nélkül a tárgyaló teremből. - tisztában voltam vele, hogy kiabálok, de annyira elegem lett abból, hogy mindenki hülyének nézett és leakartak beszélni erről.

- Megértelek drágám, de biztos, hogy ezt akarod? - tényleg ennyire nem világos?

- Biztos.

- Rendben, ahogy akarod, mi mindenben támogatni fogunk.

***

Így vissza tekintve annak fényében, hogy alig maradt hátra fél évem a diplomámig, nem is tűnt akkorának a múlt harcainak mértéke. Beletörődtek a döntésembe és arra törekedtek, hogy a legjobbat hozzam ki magamból és a jövőmből. De nem ez a csöppnyi jelent volt az utolsó harc, a legnagyobbat az elköltözésem jelentette azzal, hogy bejelentettem felvettek. Nem akartak elengedni, azt hitték nem bírom ki, hogy egyedül éljek, de a változás tett a legjobbat az állapotomnak.

- Kendra? - alig hallottam meg a hangot, ami beszélt hozzám. Harry kérdő tekintetére ébredtem rá, ahogy engem vizslatott zöld élénk szemeivel.

- Igen? - kérdeztem vissza, mert elkalandozásom okán nem tudtam, mit is kérdezhetett.

- Minden rendben? Olyan furcsa voltál percek óta. - aggódott értem, ami meglepő ténynek bizonyult számomra.

- Semmi gond. Csak elkalandoztam. - mosolyogtam rá, míg kiszálltam az öléből és kiittam a maradék kávét, ami eléggé kihűlt mostanra. - Megittad?

- Meg. - tolta át az én felemre az üres bögrét, aminek alján barna zacc éktelenkedett. - Tényleg minden oké?

- Tökéletesen.

- Akkor jó. - mosolygott rám. - Egyébként ki az a Bell?

Teljesen lefagytam, annyira, hogy a kezem nem volt képes többé szorítani a bögréket és elengedtem őket, amik darabjaira hullottak, ahogy a csempére érkeztek. Minden elfeketedett előttem és úgy éreztem percekig sötétség honolt az íriszeim előtt, mire kitisztult a fejem és visszatért a fény. Harryvel néztem abban a pillanatban farkasszemet. Mikor jött közelebb?

- Kendra, most komolyan, mi a baj? - teljesen le volt sokkolva, ahogyan én is. Nem értettem, miért reagáltam így Bell nevére.

- Tényleg semmi Harry, csak ügyetlen voltam, néha megesik. - reménykedtem benne, hogy elhiszi a hazugságomat.

- Miért van olyan érzésem, hogy ez nem egyszerű bénaság, egyértelmű volt nekem, hogy a név hallatára változott meg a viselkedésed. Rosszul érintett ugye? Ki Ő? - kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, nem akartam erről beszélni. Senkinek nem mondtam el, egyedül Mike tudott néhány infót, de nem az egészet, azt senkinek nem voltam hajlandó elmondani, hogy elmegyógyintézetben voltam hosszú ideig, még Harrynek sem. Ha bele gondolok, legfőképp neki nem akarom elmondani.

- Fogalmam sincsen, sosem hallottam ezt a nevet. - a további hazudozás mellett döntöttem.

- Te mondtad ki, akkor, hogy hogy nem ismered a nevet?

- Harry fejezd be, nem ismerem és ennyi. Elkalandoztam és hülyeségeket beszéltem. - kezdett kiakasztani, hogy nem szakad le erről a témáról.

- Jól van. Mind egy. - láttam, hogy megbántódott, de inkább ez, minthogy megint bele kelljen gondolnom a múltba, amit azóta is próbálok elfelejteni és kitörölni magamból, ami szinte egyenlő a lehetetlennel.

Néhány perc némaságban söpörtem fel a fehér porcelán maradványait, míg a csendet Harry mobiljának éles csengése szakította meg.

- Tessék. - hallottam, hogy felvette, míg tovább söpörtem a lapátra a kis szemcséket, amik sikeresen beterítették az egész konyha ezen felét. - Ez most komoly? Ilyenkor? Mindjárt négy óra van. Mit csinálnék semmit, otthon vagyok. Jól van, ha ennyire fontos.

Ki hívhatta és miért hazudja azt, hogy otthon van? Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek titkai vannak.

- Ki volt az? - mielőtt meggondoltam volna, már ki is csúszott a számon a kérdés.

- Az üzlet társam. - vont vállat, míg közelebb sétált hozzám. - Most mennem kell, de ha nem baj, este vissza jönnék.

- Nem baj. - valójában nem tudom, hogy akartam-e, hogy vissza jöjjön. - Miért hazudtad azt, hogy otthon vagy?

- Nem tartozik rá, hogy mit csinálok és kivel vagyok, így nem is kötök semmit az orrára.

- Rendben. - kielégítő válasz volt, valóban semmi köze nincs a magánéletéhez.

- Akkor este. - nyomott egy gyors csókot az ajkaimra és elindult kifelé.

- Este. - követtem őt, míg a hátát néztem.

A nyitott ajtóban álltunk, amikor az ajtó mellett lévő szekrényen elhelyezett tükörben olyat láttam, ami halálra rémített. Én néztem bele a tükörbe, de mégis Bell nézett vissza rám, nem magamat láttam a tükörképemben. Azonnal elfogott a rettegés, ahogy vissza néztem Harryre, de láttam a szemem sarkában, hogy Bell képe nem tűnik el, sőt követi a tekintetével a pontot, ahova én nézek. Harryre.

- Siess vissza. - lehelem ajkaira, míg próbálom meggyőzni magam, hogy rémeket látok.

- Sietek.

Miután becsuktam az ajtót, egyből a tükörhöz siettem, amiben most rendesen láttam magamat. Sehol nem volt Bell, megkönnyebbülten sóhajtottam fel és sétáltam el a szekrénytől. Azonban, amikor meghallottam magam mögül az oly ismerős hangot, amit évek óta nem hallottam, azonnal hátra fordultam. Bell teljes valójában állt előttem, mintha csak élő ember lenne és a szája mozgott. Végtelenítve ontotta magából ugyan azt az egy mondatot.

Vigyázz vele, nem az, akinek mondja magát.

12. fejezet - Provokáció.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezet.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Szokásosan az akták rendezgetésével foglalkoztam reggel, ahogy azt minden egyes nap szoktam tenni. Átnéztem a legújabb fejleményeket és az ügyek sorrendjébe állítottam az iratokat. Mindig a legfontosabbal foglalkoztam a legtöbbet, mindaddig, míg meg nem oldottam az ügyet, míg lezártnak nem tekintették. Nem mondanám, hogy a legjobb oldalon helyezkedtem el, hisz a bűnözőket képviseltem és azt, hogy felmentsék őket a vádemelés alól. Nem én választottam a profilunkat és azt sem, hogy az ügyfeleink nagy része kemény maffiózó legyen, de azt kellett szeretnem, ami van. Sokszor kaptam fenyegetéseket, ha az éppen fennálló ügyben nem kerül ki jól egy vádlott, akkor eltörik a lábamat, de sosem féltettem magamat, hisz sosem veszítettem. Mindig elértem, amit akartam. Mostanra külön engem hívnak, ha valakit jogosan kapnak el, de nem akarja a családja, hogy lecsukják. Lassan kilehetne írni az ajtóra, hogy "Elkaptak, bűnös vagy, de nem akarsz a sitten rohadni, akkor hívd Harry Stylest, ő megoldja, hogy szabadon távozhass." Természetesen annyira nem voltam büszke az eszközeimre, ahogy elértem a céljaimat, de nem volt mit tenni, a munkámat végeztem, így vagy úgy, az édes mindegy volt.

- Harry, bent vagy már? - dugta be a fejét Holly az ajtómon, aki a mai napon is szívdöglesztő volt, de tartottam magam ahhoz, hogy nem fekszem le mással Kendra miatt.

- Amint látod. - vontam vállat és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne a kilógó melleit bámuljam.

- Csak mondani akartam, hogy fél 10-kor jön egy újabb ügyfél. - remek, még egy ügy, amin agyalhatok, mintha nem lenne épp elég.

- Kezd elegem lenni az emberekből. Miért követnek el büntetni való dolgot, ha utána fülüket-farkukat behúzva könyörögnek a szabadságukért.

- Örülj neki, hogy ezt csinálják, különben nem lenne munkátok. - nevetett fel, amitől felment bennem a pumpa, annyira idegesítő személyiség volt, hogy szabályosan fájt.

- Köszi, hogy szóltál. - vezettem vissza a tekintetemet az iratokra és reménykedtem benne, hogy magamra hagy.

- Figyelj, tudom, hogy megbeszéltünk valamit, de nem tehetnénk néha kivételt? - sétált mellém és lassan végigsimított a karomon. Piszkosul tudta, hogy mivel indíthat be.

- Nem, Holly. Megbeszéltünk, hogy ennyi volt és ehhez tartsd is magadat. - kötöttem ki neki, hogy az álláspontos továbbra is él.

- Csak nem a másik lány miatt csinálod ezt?

- Miféle lányról beszélsz? - kérdeztem vissza, úgy téve, mint akinek fogalma sincs az egészről.

- Ne nézz hülyének Harry, tudom, hogy azzal a konkurens csajjal kavarsz. - egy pillanat leforgása alatt pattant fel az asztalomra, pont velem szemben elhelyezkedve.

- Kavarok? Én erről nem tudok. 

- Persze. Miben fogadunk, hogy még nem adta oda magát neked? Kiéhezett lehetsz mostanra. - nem volt jó ötlet, hogy a péniszemet simogatta folyamatosan.

- Állítsd le magadat. - toltam el magamtól a kezét.

- Miért talán zavar, ha egy nő hozzád ér? - gondoltam, hogy nem lesz könnyű leépíteni azok után, hogy hónapokig összejártam vele éjszakánként, de hogy ennyire nem képes felfogni azt, hogy vége a kis kalandnak, azt már nem hittem el.

- Miért zavarna? - hajoltam előre, mire elkapta a nyakkendőmet és magához húzott annak segítségével és bekebelezte az ajkaimat. Nem igazán tudtam, hogy mit teszek, csak megragadtam a derekát és visszacsókoltam. Halványan hallottam, hogy valami nem normális az irodában és megváltoztak a zajok is. Csak akkor eszméltem rá, hogy az ajtó nyíló hangját hallottam, amikor egy gyenge, "Ezt nem hiszem el." mondat hagyta el a már oly könnyen felismerhető hanghoz tartozó személy ajkait. Azonnal elengedtem a szőkeséget és az ajtó felé fordultam, ahol Kendra zavarodott tekintete fogadott. Megrázta a fejét, majd sarkon fordult és becsapta maga mögött az ajtót, ami hatalmas hangzavart keltett, ahogy a tokjába ért és megállt a kényszerített mozgásban. Azonnal utána szaladtam, mivel nyilvánvalóan sokkal többet jelentett nekem, mint azt valaha is gondolni mertem volna. Meg is lepődtem, hogy amikor kiléptem az ajtón, már mennyire messze volt tőlem. Eléggé gyors volt. 

- Kendra. - kiabáltam utána, de meg sem hallott, csak ment előre és egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy többször szólítottam őt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kiakad, ha meglát valaki mással. Ezek szerint ő is többet gondolt bele ebbe az egészbe, ahogy lassacskán én is, még akkor is, ha tudtam nem szabadna, hisz az elején egyáltalán nem annak indult, hogy érzelmeket tápláljak iránt, valós érzelmeket semmiként.

- Kendra, kérlek állj meg. - végre utol értem és megállítottam a kezénél fogva, a rohanástól alig kaptam levegőt. - Ez nem az, aminek látszik.

- Akkor mi Harry? Minek látszik? - rossz volt látni a csalódottságot a szemében, nem akartam őt ilyen helyzetbe hozni, azt meg pláne nem, hogy ezek után ne álljon velem szóba.

- Tudom, hogy ez hülyén jön ki, de nem érdekel engem Holly. Engem, csak te érdekelsz. - most először beszéltem erről neki őszintén, még magam is meglepődtem, hogy valóban így érzek. Kell nekem.

- Akkor nem kellett volna ledugnod a torkán a nyelvedet. Itt a kávéd, idd csak meg vele. Engem meg elfelejthetsz. - a kezembe nyomta a kávésbögrét és meg sem várta, hogy reagálni tudjak bármit is, egyszerűen, csak magamra hagyott és az sem érdekelte, hogy a nevét ordítom torkom szakadtából.

Nem engedhetem, hogy végleg kisétáljon az életemből, azt már nem.

Visszasétáltam az irodámban, ahol Holly még mindig az asztalon ült és nem úgy nézett ki, mint akit mélyen érintett volna a dolog, sőt önelégülten bámult rám, amikor beléptem az ajtón.

- Miért mosolyogsz így? - kérdeztem rá, mert eléggé furcsa volt a viselkedése.

- Hogyan? Csak eléggé érdekes, hogy így bejelentés nélkül ide jött. - vont vállat míg leszállt.

- Én hívtam ide. - szögeztem le. - Csak azt nem tudtam, hogy ilyen korán fog jönni.

- Peched van. - azonnal elkaptam a kezét ennék a mondatnál, mert több volt nekem benne, mint ami valóban elhangzott.

- Kezdjél szépen beszélni Holly. Mit csináltál? - tudtam, hogy az ő keze van mindenben.

- Miért csináltam volna én bármit is?

- Ismerlek. Ne idegesíts fel még jobban, mert tudod, hogy annak nem lesz jó vége. - komolyan egyre inkább ment fel bennem a pumpa ettől a nőtől.

- Elfenekelsz?

- Fejezd be. - rángattam meg a csuklójánál fogva, amitől kibillent az egyensúlyából és pár lépést arrébb lépett.

- Normális vagy? Miért rángatsz? - csattant fel és lendítette a kezét, hogy pofon vágjon, de elkaptam a kezét.

- Meg se próbáld. Beszélj. - szóltam rá erélyesebben.

- Nem csináltam semmit. Találkoztam vele egy kávézóban és figyelmeztettem, hogy milyen is vagy valójában, ennyi. 

- Mi az, hogy találkoztál vele? Csak úgy véletlen? - ha nem megy ki rohamosan, akkor komolyan baja fog esni.

- Talán.

- Takarodj innen Holly. Ma ne is lássalak többé, menj haza. Örülj, hogy nem rúglak ki. Nincs jogod a magánéletemmel foglalkozni és besározni Kendra előtt. Ha maradandót alkotott a te kis hülye magánakciód, akkor elhiheted, hogy lesznek következményei az életedre nézve, nem is akár milyenek. - ezzel megfogtam és kilöktem az ajtón, majd becsaptam azt mögötte.

Nem hiszem el, hülye kis ribanc.

***

Másnap alig vártam, hogy vége legyen az újabb tárgyalásnak az ügyben, amivel már hónapok óta szívtunk és nem jutottunk benne előre. Folyton Kendrát figyeltem, aki egy percre sem fordult az irányomba, inkább azzal a seggfej Mikeal vihorászott önfeledten. Ha megint összejött vele, akkor nem tudom mit fogok csinálni. Félő, hogy a puszta kezemmel fojtom meg Mikekot. Amikor végre a bíró elnapolta a tárgyalást, ismét, kimehettem a teremből, hogy beszélhessek két szót Kendrával, persze, csak ha engedi nekem. Azonnal utána indultam és a folyosó közepén utol is értem őket, amint beszélgettek.

- Kendra, ne haragudj beszélhetnék veled egy percet? - szóltam hozzá és reméltem, hogy a kedvességem hatni fog rá.

- Nem hinném Styles, hogy kíváncsi rád. - szólalt meg helyette Mike, amitől azonnal dühös lettem.

- Nem hozzád szóltam. Kendra, kérlek. - néztem rá és az sem érdekelt jelen pillanatban, hogy több ember szeme láttára könyörgök neki.

- Jól van. - sóhajtott fel, majd oda fordult Mikehoz. - Holnap találkozunk.

- Nem jössz velem? - kissé le volt döbbenve.

- Nem, haza találok egyedül is. - tudtam, hogy én fogom haza vinni, nem mondhat majd nemet nekem.

- Oké. 

Némán sétáltunk ki a parkolóba, ahol a kocsim mellett álltunk meg. Elakart sétálni mellette, de megállítottam.

- Haza viszlek. - szögeztem le neki.

- Nem kell Harry. - tiltakozott azonnal, de nem felvetettem, hanem kijelentettem a dolgot.

- Nem kérdés volt Kendra.

- Azt észre vettem. - fújta ki a levegőt, miközben az anyósülés oldalára sétált, hogy beszálljon a kocsiba. - Mond mit akarsz.

- Majd otthon. - nyugodtan akartam vele beszélni.

- Nem megyek fel hozzád. - persze, hogy azonnal ellenkezni-e kell.

- Nem is oda készültem, azt mondtam, hogy haza viszlek.

- Mondtad már ezt és nálad kötöttünk ki. - olyan volt, mint egy nyafogó kislány, akitől elvették a kedvenc babáját.

- Oké, ez jogos. - mosolyogtam rá és vártam, hogy viszonozza, de helyette csak elfordult és az elsuhanó tájat figyelte.

Leparkoltam a háza előtt és felkísértem a lakásához. Az ajtóban állva nézett vissza rám és nem úgy nézett ki, mint aki beakar invitálni engem a lakásba.

- Nem mehetek be? - kérdeztem rá, amikor már kényelmetlenné vált a helyzet.

- De, gyere. - szerencsére beadta a derekát.

Követtem őt, ahogy a konyhába vette az irányt. Leültem az egyik székre és néztem, ahogy elővesz két bögrét a szekrényből.

- Kávét? - nézett rám.

- Kérek, köszi.

- Szóval? - tette le elém a barna folyadékkal teli fehér porcelánt. - Hallhatlak.

- Először is, köszönöm, hogy meghallgatsz. - kezdtem bele a mondandómba. - Megértem, hogy dühös vagy rám Kendra a tegnapi jelent miatt. Elhiszem, ha rosszul esett neked és azt is, hogy úgy érzed átvertelek vagy kihasználtalak. De a helyzet tényleg nem az, aminek látszott. Én Hollyval valóban lezártam a dolgokat.

- Nem úgy tűnt nekem tegnap. - vágott közbe.

- Befejezhetem? - kérdeztem meg, mert egy valamit nem tűrtem el senkinek, ha közbevágott, amíg beszéltem.

- Persze.

- Köszönöm. - folytattam. - Szóval, amint mondtam, Holly és köztem nincsen már semmi. Miután elmentél elmondta, hogy találkozott veled és direkt mindenféle hülyeséget hordott neked össze rólam. Ennek fényében megértem, hogy miért gondoltad úgy, hogy igazak az állításai és nem bírok egy nő mellett megmaradni. De ez hülyeség. Jó nem tagadom, hogy eddig ezt tettem, de egyikkel sem gondoltam komolynak a dolgokat. Veled viszont, nagyon is.

- Micsoda? - eléggé le volt döbbenve.

- Kendra, tényleg szeretném, ha lenne köztünk valami. Nem csak játszom veled, kellesz nekem és nem csak egy éjszakára, hanem állandóan. Szeretnék a közeledben lenni és boldoggá tenni téged. Nem kell más. - érdekes volt, hogy magamnak is csak most vallottam be mindezt. Mindent szabályt megszegek, de kit érdekel.

- Nem ígérhetek semmit neked. Ezt fel kell építened, mert nem bízok meg benned és remélem érted, hogy miért nem.

- Értem és azon leszek, hogy elnyerjem a bizalmadat. Engeded? - reményteli mosolyt villantottam felé, míg megízesítettem a kávémat.

- Igen. - mosolygott vissza rám és örültem, hogy megbeszéltük ezt a dolgot.

- Gyere ide. - nyújtottam a kezemet.

- Minek?

- Meglátod. - továbbra is tartottam a kezemet és vártam,hogy végre megfogja és ide húzhassam magamhoz. Nagy nehezen megadta magát, így az ölembe tudtam ültetni.

- Annyira kellesz. - suttogtam ajkaira, majd szenvedélyesen ajkára forrtam. 

Nem volt más, csak ő és én és a perzselő láng, mit a bennünk tomboló tűz okozott, vont magával.

11. fejezet - Féltékeny exek.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Napok teltek el ugyan úgy. Harry minden reggel megjelent a lakásom ajtajában egy nagy csomag péksütemény és kávé kíséretében. Nem tudtam különösebb okot találni rá, hogy miért teszi ezt. Akárkit megkaphatott volna, ezzel tisztában voltam, de valamiért mégis utánam járkál. Érdekes dolog volt számomra, hogy valaki miattam töri magát, hogy nekem okozzon örömet. Talán még sosem fordult velem elő ehhez hasonló. Egyre jobban kijöttünk egymással és minden alkalommal többet és többet  beszélgettünk. Lassan mindent megtudtunk a másikról és rohamos gyorsasággal azon kaptam magam, hogy hiányzik, mikor épp nincs velem. Vajon beleszerettem?

- Kendra? - csak akkor tudatosult bennem, hogy hol vagyok, amikor Mike dühös pillantásokat küldött felém, míg magára próbálta vonni a figyelmemet, kevés sikerrel.

- Tessék? - emeltem rá végül a tekintetemet.

- Minek vagy itt egyáltalán, ha nem vagy képes rám figyelni? - kiakasztó volt a hangszíne.

- Megkérhetnélek, hogy ne beszélj velem ilyen hangon. Lehet, hogy megbántottalak, de attól még nem kell pöcsként viselkedned.

- Megbántottál? - nevetett fel, mintha épp a történelem legjobb viccét meséltem volna el.

- Talán nincs így? Mert javíts ki, ha tévedek, de azóta vagy ilyen velem, mióta megmondtam, hogy abba hagyom veled ezt az egész viszony dolgot. - a hülyének is nyilvánvaló, hogy ez a helyzet, kár tagadnia.

- Miért lenne így? Nem vagyok már gyerek, hogy ne tudjam feldolgozni. Már meg ne sértődj, de nem te vagy az egyetlen nő a világban és az életemben sem. - még, hogy nem bántja a dolog. Akkor mégis miért próbál ő megbántani engem? Szánalmas.

- Oké, lényegében engem hidegen hagy a szerelmi életed. Foglalkozzon mindenki a sajátjával. - zártam rövidre ezt a képtelen beszélgetést.

- Csak nem Stylesra célzol? Máris nagy a szerelmem köztetek? - a túlkombináláshoz mindig is értett. Nem is értem, hogyan képes egy tárgyaláson tisztán gondolkozni.

- Nem, mintha bármi közöd lenne hozzá. - megfordultam volna, ha nem kapja el a csuklómat ezzel visszatartva engem.

- Mikor fogod fel, hogy én valóban miattad csinálom ezt az egészet? - csattant fel és annyira közel volt a feje az enyémhez, hogy már zavaró volt a közelsége.

- Mit csinálsz miattam? Hetek óta másra sem vagy képes, mint kiabálni velem és játszani a féltékeny expasit. - most először jött ki minden belőlem teljesen őszintén, valóban úgy gondoltam, hogy féltékeny. Miért kell mindenkinek akkor rájönnie, hogy mit akart a másiktól, amikor az már nincs mellette? Ennyire bonyolultak lennénk mi emberi lények? Akkor kezdünk kopogtatni azon a bizonyos ajtón, amikor az már zárva van előttünk és soha többé nem fog nyitva állni. De miért tesszük ezt? Miért kell mindig az, ami másé, vagy amit nem kaphatunk meg? Amikor könnyedén a miénk lehetett volna, akkor miért nem kellett? Emberi természet.

- Féltékeny? Én? Na ne nevettess. Csak nem akarom, hogy kihasználjon téged, mert te láthatóan nem veszed észre, mert elvakít a kinézete és nem látod a belsejében pusztító tűzet. Tönkre fog tenni Kendra.

- Ne félts te engem. Eléggé ironikus, hogy pont te beszélsz nekem itt tönkretételről. Te mit csináltál? Játszottál velem, ámítottál, hogy nem kell majd bujkálnunk, hogy felvállalsz és mit tettél? Semmit. - iszonyú dühössé tett mostanra.

- Tisztában vagyok az én ballépéseimmel, de te tisztában vagy az övéivel?

- Miről beszélsz? - nem értettem, hogy mire céloz ezzel.

- Azt hiszed, hogy te vagy az egyetlen annak az embernek az életében? Hát persze, hogy azt hiszed. De ne legyél ebben annyira biztos. - a mondata végén egyszerűen, csak elsétált mellettem és magamra hagyott a gondolataimmal. Milyen jó fej. Mindenféle hülyeséget a fejemhez vág, aztán egyszerűen magamra hagy, hogy őrlődjek az igazságtartalom mértékén. Seggfej.

***

Épp a szokásos reggeli kávémért álltam sorba, amikor valaki hátulról megkocogtatta a vállamat. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, hisz erre felé senki nem lakott a baráti társaságomból, így biztos volt, hogy nem ismerem az illetőt, aki magára akarta vonni a figyelmemet. Amikor megfordultam, döbbenten konstatáltam, hogy mégis ismerős számomra a személy kiléte. A múltkori tárgyaláson láttam őt, méghozzá Harry társaságában, amint falták egymást. Kezdtem gyanakodni, hogy talán épp a féltékeny ex barátnő áll velem szemben, vagy, ami még rosszabb, a jelenlegi barátnő, akinek a háta mögött Harry éppen velem próbálja összeszűrni a levet. Talán pont az az ember, akinek mindenki beállítja és én értettem mindent félre, pont mint egy naiv kislány.

- Segíthetek? - néztem a szőke bombázó szemébe és figyelemre sem méltattam a kihívó megjelenését, ami őszintén szólva zavarba ejtő volt számomra.

- Ne haragudj, hogy zavarlak, de ugye te vagy az a lány a másik cégtől? - szóval ő is emlékezett rám.

- Igen és te.. - még be sem fejeztem teljesen, amikor közbevágott.

- Harry volt barátnője és egyben titkárnője. - olyan önelégült vigyor terült el az arcán, amihez foghatót még sosem láttam. Világos volt, hogy cukkol engem.

- Örültem. - már meg akartam fordulni, amikor ismét megszólalt.

- Vigyázz vele.

- Tessék? - honnan a fenéből tudja, hogy találkozgatunk?

- Tudom, hogy most te vagy az új hús, de a helyedben óvatos lennék. Egyszer én is voltam új, de ahogy jön egy frissebb, lapátra kerülsz. - pillanatok alatt felidegesített.

- Sajnálom, hogy átbasztak, de foglalkozz magaddal, biztos órákba tart míg így nézel ki. Tudok magamra vigyázni, de azért kösz. - nem voltam hajlandó vele foglalkozni, így visszafordultam a sorba, hogy végre kérhessem a kávémat. Kettőt kértem, mert Harry írta, hogy az irodájában találkozzunk, mert ma nem ér rá bejönni hozzám. Gondoltam nem lesz baj belőle, ha valóban bemegyek. Feketét vettem, hogy Harry magának tudja ízesíteni, ahogy mindig is szokta. Kissé izgatott voltam, mivel nem akartam, hogy bármi baja származzon abból, hogy oda megyek a munkahelyére. Főként, hogy a konkurens cégnél dolgozom, biztos nem mindenki nézi jó szemmel.

Körülbelül fél óra séta után fordulok be abba az utcába, ahol Harry irodája található. Megszokott módon egy több emeletes irodaház fogad, aminek emeleteinek számát meg sem próbálom megszámolni. Besétáltam a hatalmas bejáraton és egyenesen a liftbe szálltam be, majd megnyomtam a 13 számot. Néztem, ahogy a számok egymás után villannak ki, mindaddig, míg a kívánt emeletet el nem értem. Végigsétáltam a folyosón és megkerestem Harry irodáját. Nagy betűkkel ki volt írva Harold Styles. Kopogtam, de mivel semmi válasz nem érkezett, így benyitottam a tejüvegből készült ajtón. Bár ne tettem volna. Harry ott állt az asztala előtt, vele szemben, pedig a szőke csaj ült, akivel találkoztam és éppen rájuk nyitottam, amint csókolóznak. Nem hiszem el ezt az egészet komolyan. Azonnal sarkon fordultam és szinte szaladtam visszafelé a folyosón. Hallottam magam mögött, ahogy Harry a nevemet kiálltja és követ engem. Mivel gyorsabb volt nálam, így rövid időn belül utol is ért és megakadályozott a mozgásban.

- Kendra, kérlek állj meg. - szaggatottan vette a levegőt. - Ez nem az, aminek látszik.

- Akkor mi Harry? Minek látszik? - nem tudtam, hogy szomorú vagy dühös vagyok, csak azt tudtam, hogy rettenetesen nagyot csalódtam benne.

- Tudom, hogy ez hülyén jön ki, de nem érdekel engem Holly. Engem, csak te érdekelsz.

- Akkor nem kellett volna ledugnod a torkán a nyelvedet. Itt a kávéd, idd csak meg vele. Engem meg elfelejthetsz.

Soha többé nem akarok hallani egyik exről sem, elegem lett belőlük, ahogy abból is, hogy ennyire hülye voltam. Igaza volt Mikenak, nem lehet megbízni Harry Stylesban. Egyáltalán, semennyire.