1. fejezet - Semmiség.

Ez a nap is eljött. Bele kezdek akkor hivatalosan is az új történetbe. Remélem mindenkinek tetszeni fog és ezt is sokan fogjátok majd részről részre követni. Nem húzom tovább az időt üres fecsegéssel, csak jó olvasást kívánnék hozzá. Osszátok meg velem a véleményeteket róla feltétlen, hogy tudjam mik a reakciók. Köszönöm.

Esther xx

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Enemy In My Bed

Nem hiszem el. Az első igazi tárgyalásom. Mint egy kislány, aki a szülinapja miatt reggel kiugrik az ágyából, pont úgy csináltam, amikor reggel az óra hatra váltott és megszólalt a szokásos reggeli zene, ami ébresztő gyanánt szolgált nekem már hosszú hónapok óta. Mint még soha, kipihenten rúgtam le magamról a súlyos anyagból megálmodott paplant és valóban ujjongva botorkáltam el a fehér kis ajtóig, amely mögött a fürdőm volt található. Nem volt nagy lakásom, sem luxus körülmények, de határozottan az enyém volt és szerettem is. A gyakornoki fizetésemből ennél jobbat nem engedhettem meg magamnak, de sosem voltak nagy igényeim, akkor sem, ha gazdag családból származtam is. A szüleim folyton nyaggattak, hogy küldenek nekem pénzt, hogy legalább a lakbért hagy fizessék ki helyettem, de egyiket sem engedtem meg nekik, fel sem merült bennem ennek a lehetősége. Nem szerettem, ha mások fizettek helyettem, akkor sem, ha a szüleim voltak azok. A saját lábamon szerettem állni és megtanulni mindent a nagybetűs életből, mert alig fél év múlva én is ügyvéd leszek és végleg abba hagyom az iskolát. Szerettem a tárgyalásokat, hogy a bűnös megkapta méltó büntetését a tettei okán, talán a saját életemet ért igazságtalanságok végett. A pálya választásom minden volt, csak puszta véletlen nem. Egy számomra fontos személy meghalt és a gyilkosa azóta sem kapta meg érte az elképzelt jutalmát, szabadon távozhatott, míg én hónapokat töltöttem különböző intézmények falai közé bezárva, csak azért, hogy én vigyem el a balhét helyette. Sosem fogom elfelejteni azt az éjszakát, az utolsó egymáshoz intézett szavainkat, majd a fényszóró vakító csóváját és a nagy fekete ürességet, amit magával hozott. A mellkasomban éktelenkedő fekete lyuk sosem szűnt meg teljesen létezni, mindig emlékeztetett, hogy mit veszítettem. Mennyivel lettem kevesebb és mi az a dolog, amit sosem kaphatok vissza. A legjobb barátnőmet, a testvéremet, Bellt. Néha azt kívánom bárcsak újra az őrület határán táncolnék, mint akkor. Csak egy kicsit látnám őt és beszélhetnék vele, hogy megmondja ne vezess olyan gyorsan, mert baj lesz belőle. Én csak szokásosan legyintenék, hogy ne legyen túlaggódó, mert nem tesz jót a tökéletes arcának. De csak egy lidérc lenne, nem a valóság, nem ő.

A zuhany alatt a feltett kérdéseken gondolkoztam. Tisztában voltam a bűncselekménnyel. A pasi több nőt megerőszakolt, majd megfojtotta őket. Sosem értettem, hogy mi visz rá valakit ilyen cselekedetekre. Bizonyára valami lelki sérelemmel áldotta meg a sors, amiért ennyire eltorzult a személyisége. A gyakornoki éveim alatt megtanultam, hogy millió meg egy ember él a földön, akiknek semmi sem szent és sérthetetlen, de legfőképp az emberi élet nem. Gond nélkül irtottak ki családokat és tettek el az élők sorából embereket szemrebbenés és megbánás nélkül. Viszont isten nem ver bottal, mindig megkapták a büntetésüket, amit megérdemeltek. Lehet, hogy furán fog hangzani a számból, de szerény véleményem szerint, aki kioltja egy másik ember életét az ugyan azt érdemelné. Szóval nem vagyok a halálbüntetés ellen, ha lehetne újra törvénybe iktatnám, akkor is, ha vannak bökkenői. Nem véletlenül törölték el, mert sajnos a rendszer kiszámíthatatlansága itt is jelen volt, ahogy szinte mindenben, amit emberek irányítanak és végeznek. Az ember nem tévedhetetlen, igen is hibázik, olykor hatalmasakat. Az ártatlanok jogtalan elítélése a halálbüntetésnél volt a legsúlyosabb, mivel ez az eljárás volt az abszolút visszafordíthatatlan mind közül. Sokszor derült ki évek múltán, hogy a kivégzett személynek köze sem volt az esethez és a tettes azóta is vígan éli mindennapjait, miközben halottnak kellene lennie. De a százszázalékos bizonyításnál előtérbe hoznám ezt a büntetőjogi fajtát.

Az elmélkedés befejezése után nem volt más dolgom, mint felöltözni és útnak indulni, életem első igazi általam vezetett tárgyalására. Kissé tartok is az egyedüli kihallgatástól, de mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy a gyanúsított elszólja magát és önként, a saját tudta nélkül leplezze le magát, mert ez egy jó ügyvéd ismérve. Szokásos fekete ceruzaszoknyámba bújok, a hozzá passzoló fehér selyem inggel és a fekete blézerrel, amit a piros magassarkúmmal dobok fel némiképpen, hogy ne legyen annyira sivár és egyhangú a megjelenésem. A hajamat szoros kontyba fogom a fejem tetején és a táskámat magamhoz véve, hagyom el a kicsiny lakásomat. Szokásos módon útba ejtem a ház aljában található kis családi kávézót és egy jó erős reggel indító feketével a kezemben fogok egy taxit, ami majd a bíróság épületéhez visz engem, némi ellenjuttatás fejében. A monumentális épületek foltokként mentek el mellettem, ahogy a taxi oldalsó ablakán néztem ki. Mindig is szerettem nézni az engem körülvevő tényezőket, az embereket, akik épp munkába siettek, az épületeket, amik nem feltűnően ugyan, de évről évre változtak meg és a természetet, ami rohamos gyorsasággal fejlődött és tűnt el az emberi kéz monya miatt. Ez a fajta tanulmányozás is segített a munkámban, egyre jobban kiismertem az embereket és mára gond nélkül mondtam meg, ha valaki hazudott. A gesztusaiból mindent levettem, ahogy megrándította a szemöldökét szinte észrevehetetlen módon, ahogy a kezeit tördelte idegességében. Ilyen volt az ember, a saját ártatlan gesztusai árulták el, amiről talán maga sem tudott soha sem. 

A bíróság épülete előtt azonnal megpillantottam Mike-ot, aki mellé ki voltam helyezve, mint gyakornoki ügyvéd, ő volt a fő, aki gyakorlatilag engem tanított már több éve. Azonnal heves integetésbe kezdett, amint meglátott. Érdekes volt a fülig érő mosolya, ami szinte csak akkor díszítette férfias arcát, ha velem találkozott. Ahogy oda értem átkarolta a derekam és egy hosszú puszit nyomott az arcomra. Olykor meglepett a közeledésével, nem igazán lehetett rajta kiigazodni, valamikor teljesen közömbösen viselkedett velem, valamikor pedig úgy tett, mintha a barátnője lennék. Amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban voltunk lassan két éve. Egy átbulizott éjszaka után sikerült lefeküdnünk egymással, azóta is sokszor találtam magam vele intim helyzetekben, akkor is, ha tudtuk mind a ketten, hogy ez szabály ellenes és az állásunkba is kerülhetne a dolog.

- Csinos vagy. - suttogta a fülembe alig hallhatóan.

- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz, ez az öltöny roppant elegáns. - szórakoztató volt húzni az agyát a kimért hangnemmel, mert köztudottan utálta a szakmai és tárgyilagos megfogalmazásokat.

- Ezt inkább hagyd abba, majd a tárgyalóteremben brillírozhatsz eminens kisasszony. - forgatta meg a szemeit, miközben az ajtó felé irányított, hogy ideje bemennünk.

- Nem is tudom, hogy ki tanított erre a viselkedésre. - löktem meg a vállát, minek következtében arrébb kellett volna lépnie, de izmos alkata miatt meg sem mozdult.

- Én aztán meg végképp nem. - nevetett fel, majd belökte a bíróság súlyos fa ajtaját.

Bent a megszokott látvány fogadott, ugyanis nem most először jártam itt. A falakat félig lefedő fa burkolat csodás volt és látszott rajta mennyit foglalkoznak vele, hogy az állapotát meg is őrizzék. A 13-as tárgyaló teremhez sétáltunk, ahol mások két ember várakozott a bejutásra. Gondolom a vádlott ügyvédjei, akik őt képviselik, vagyis a védelem. Egy húszas évei végén járó férfi és egy harmincas nő fordult felénk. A férfi végig vezette rajtam a tekintetét és a cselekedete végén még megkoronázta a bámulását egy ajak harapással. Ha akartam volna se tudtam volna letagadni, hogy rám is nagy hatással volt a hosszú rendezetlen barna fürtjeivel és tökéletes megjelenésével. Ha tehettem volna még óráig bámultam volna szótlanul, míg meg nem untam volna.

- Örülök, Harry Styles. - nyújtott kezet Mike-nak, aki azonnal fogadta is a gesztust.

- Mike Lamberg. - valamiért neheztelő volt a hangja, talán ismerte korábbról az idegent?

Amikor velem kezet foghatott volna Mike megragadta a derekamat és a tárgyalóterembe vezetett egyetlen szó nélkül. Éreztem Harry égető tekintetét a hátamon és már akkor ott tudtam, hogy nagy bajban vagyok.

- Mi volt ez? - kérdeztem meg Mike-ot, amikor a helyemet elfoglaltam.

- Még is mire gondolsz? - kérdezett vissza, mintha nem tudná, hogy mit kérdeztem az imént.

- Tudod te azt nagyon jól, hisz tudomásom szerint nem vagy hülye. De szólj, ha tévedek.

- Nem akarom, hogy a közeledben legyen, ennyi. - vonta meg a vállát és az említett személy felé nézett, aki a másik oldalon foglalt helyet.

- Miért?

- Veszélyes, kihasználna és tönkre tenne. - rám sem nézve adta meg válaszát, amit a világon a legjobban gyűlöltem, olyan volt, mintha nem venné a fáradságot, hogy rám nézzen, amikor hozzám beszélt.

- Hagyjuk ezt. Egyébként sincs jogod bele szólni, hisz nem vagyunk együtt. Vagy tévedek? - reméltem, hogy végre mond valamit a kettőnk viszonyáról, mert eddig semmit sem tudtam kiszedni belőle.

- Nem, nem vagyunk. - nem erre a válaszra vártam.

- Nem.

Lenyűgöző, karizmatikus, lebilincselő és profi. Talán ezzel a pár szóval tudnám jellemezni azt a jelenséget, ami a szemem előtt zajlik. Gyakornoki pályafutásom alatt sok mindent láttam, sok emberrel találkoztam és sosem hittem, hogy az utolsó tárgyaláson fogom megpillantani a tökéletességet. Mindenkit lebilincselt a mély, rekedt hangja, ami bársonyként vonta körbe a teret. Minden szavát ittad, mint a legfinomabb bort, epekedve még egy hűsítő kortyért, még egy szóért, hogy utoljára halld édes hangját. Azonnal azon gondolkoztam, miként szólhat nevetése? Hangosan kacag vagy halkan kuncog inkább? Mindennél jobban hallani akartam. Az egész tárgyalás alatt, csak a profilját láttam, de így is egyértelmű volt férfias sármja, ami keveredett egyfajta kisfiús beütéssel. Egy pillanatig tartott, mikor felém fordult, de megállt az idő, amikor zöld íriszei találkoztak az én barnáimmal. Felém villantott egy gyors mosolyt, majd a pillanat elszállt, ahogy jött, sehol sem volt már. Semmi másra nem tudtam figyelni, csak rá, Harry Styles-ra.