2. fejezet - Karizmatikus.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, remélem mindenkinek tetszeni fog továbbra is.
Jó olvasást kívánnék hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

- Az első számú bizonyíték hiányában a tárgyalást elnapolom egy későbbi időpontban. A tanú vallomása rögzítésre került és a továbbiakban is érvényes. A vádlott kihallgatása ebben az esetben a következő tárgyalásra tolódik. Köszönöm mindenkinek a részvételt, találkozunk a későbbiekben. - hallgattam a bíró utasításait, majd a kalapáccsal lesújtott, ami éles hanggal jelezte, hogy a tárgyalást berekesztette. A férfi arcán, aki előtte foglalt helyett egy széles, de önelégült mosoly terült végig, míg felsegítették és a kijárat felé kísérték a biztonsági őrök. Képeken láttam már, de élőben ezelőtt még egyszer sem. Folyamatos pletykák és legendák keringtek róla, az egyik legnagyobb maffia család új üdvöskéjéről Kevin Robertsről. Elsődlegesen a nemi erőszak és a gyilkosságok miatt ítélték el, de sokkal több bűnt követett el, amik bizonyára többnyire még rejtve vannak, a felszín alatt. A tárgyalás előtt egy héttel olvastam el a családja mappáját az irodában, hogy képben legyek, de amit ott láttam szörnyű volt. Nem Kevin volt az egyetlen a családban, akit már elkaptak és börtönbe is zártak a tettei miatt. Az elmúlt évek legnagyobb sikere, pont az apja elkapása volt, aki nőkkel, drogokkal és mindenféle használati cikkekkel kereskedett, de ezek csak piti ügyek voltak a szervezetnek, amiben mozognak, jobban mondva, amit ők irányítanak. Ennek fejében, mindent megteszek annak érdekében, hogy Kevin rács mögé kerüljön, pontosan azokért a nőkért, akik rosszkor voltak rossz helyen és így ennek az elmebetegnek az áldozatává váltak. Nem hagyhatom, hogy még egy gyilkos szabad lábon távozzon anélkül, hogy megkapta volna a büntetését a tetteiért.

- Kendra, gyere. - szakította meg a gondolat menetemet Mike, ahogy beállt elém ezzel elállva a kilátásomat.

- Mindjárt megyek utánad, menj előre. - eléggé utasítóra sikeredett a hangszínem, de nem foglalkoztam jelen pillanatban Mike érzéseivel. Hosszú ideje kerülgettük már egymást ahhoz, hogy ne kapja fel a vizet egy-egy rosszul elejtett szavam miatt.

- Rendben, de ne maradj sokáig. - nem tudom, hogy ezt miként értette, de időm sem volt megkérdezni, mert felpattant mellőlem és már a hatalmas fa ajtó felé közeledett, ami a kijáratot testesítette meg.

Amint a vádlottat elvezették én is felálltam és az ajtó felé vettem az irányt. Ekkora tűnt csak fel, hogy rajtam kívül már senki sem tartózkodik a teremben. Furcsa szokásom volt, de most is, mint minden egyes alkalommal megfigyeltem minden mozdulatát. Nem stimmelt valami ezzel a pasassal, túl pozitív volt, túl optimista, mintha tudná, hogy ebből ő fog kijönni győztesül. Kezdett egyértelművé válni számomra az apró kis részletekből, hogy az elsődleges bizonyíték talán még sem véletlenül hiányzott. De addig nem nyugszom míg ki nem derítem, hogy mi folyik itt. Ebben az egészben a központi személy nem más, mint Harry Styles.

A lábam éppen, csak átlépte a tárgyaló terem küszöbét és kifordultam a folyosóra, amikor megláttam őt, lazán a falnak támaszkodni, amint egy szőke nővel folytat elmélyült beszélgetést. Nyilván érdekfeszítő témát üthettek meg ezek ketten. Első látásra levettem, hogy a legnagyobb játékossal van dolgom, akit a világ a hátán hordott. Elsétáltam volna mellettük, ha a rekedt hang nem szól közbe.

- Hé, várj egy kicsit gyakornok. - döbbenten fordítottam a tekintetem felé és bizonyossá vált, hogy valóban hozzám intézte leereszkedő szavait.

- Tessék? - emelkedettebb hangon szólaltam meg a kelleténél.

- Ne haragudj, ha megbántottalak a megjegyzésemmel, de nem volt alkalmam bemutatkozni, így más megoldást nem láttam arra, hogy leszólítsalak. - ekkor tűnt csak fel, hogy a másik nő felszívódott.

- Természetesen.

- Úgy gondoltam, hogy kötelességem. Harry Styles vagyok. - nyújtotta felém a kezét, nem volt a szívem csücske, ezt már elsőre levettem, de mivel nem voltam udvariatlan, így elfogadtam a gesztusát.

- Kendra Wood.

- Örülök, hogy megismertelek és ha nem haragszol meg, akkor megjegyezném, hogy tehetséges vagy. Lenyűgöztél a tanúnak feltett kérdéseiddel. - most először fordult elő velem, hogy a szavaiból nem tudtam kivenni mire is gondol pontosan. Egyszerre volt gúnyos és őszintén rajongó is.

- Köszönöm. Ha nem haragszol, én most mennék. - vetettem felé egy eléggé erőtlenre sikeredett mosolyt.

- Persze. - mosolyodott el.

Ahogy a folyosón haladtam végig egyértelműen éreztem magamon égető tekintetét. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, a jelenlétével, a személyiségével. Egyszerűen lekötött, de ugyanakkor érzéketlen is voltam egyszerre az irányába. Minden esetre érdekes volt a helyzetem vele kapcsolatban.

Természetesen Mike mogorva képpel fogadott, amikor beszálltam mellé a kocsijába. Nem szólt egy szót sem, csak elfordította a gyújtásban a kulcsot és már ki is tolatott a parkolóból. Szokásomhoz híven most sem bírtam sokáig a szótlanságot, főleg, hogy itt duzzogott mellettem.

- Neked meg mi bajod? - fordultam felé egy váratlan pillanatban, amitől rendesen meg is ugrott.

- Megakarsz minket ölni? - fordult felém és valóban rosszallóan tekintett rám.

- Nem állt szándékomban.

- Nekem pedig nincsen semmi bajom. - vezette vissza az útra a figyelmét.

- Szerintem meg van, ha engem kérdezel. - vontam vállat, de valójában rettentően zavart a mostani viselkedése. Teljesen úgy viselkedett, mint egy féltékeny idióta.

- Nem kérdeztelek. - köpte nekem a szavakat, mire az én agyam pedig teljesen elpattant.

- Na jó nekem ebből elegem van, tegyél ki, most. - nyomatékosítottam a most szóval, hogy egy percet sem vagyok hajlandó vele tölteni.

- Dehogy teszlek.

- Mike, tegyél ki azt mondtam. Ne is várd, hogy ma nálad alszom. - emeletem fel a hangomat.

- De hisz megígérted. - háborodott fel, akárcsak egy tizenéves, aki nem lett elengedve a legközelebbi házibuliba, ahol majd kellőképpen összehányhatja magát.

- Változnak a dolgok, a nap elején te sem voltál gyökér és nézz oda, most mi vagy? - fintorogtam rá.

Azonnal megállította az autót. Nem mertem ránézni, mert magam is tisztában voltam vele, hogy túlzás volt a legutóbbi mondatom.

- Kendra, mi ez a stílus? Nem szoktál velem így beszélni. - helyezte az egyik tenyerét a combomra.

- Mike, nem tudom, hogy mit vársz tőlem? Nem vagyunk együtt, de te még is úgy viselkedsz, mint egy féltékeny pasi, aki a barátnőjét félti. Miért van ez? - néztem rá most először azóta, hogy leparkoltunk.

- Figyelj, tudod, hogy mi a helyzet kettőnkkel. Amíg gyakornok vagy nem lehet közöttünk semmi, ezt már megbeszéltük, de nem jelenti azt, hogy ne lennél nekem fontos és ne éreznék irántad valamit.  

- Hogy mondtad? - felhúzott szemöldökkel meredtem rá.

- Jól hallottad és most fejezd be a hülyéskedést és gyere át éjszakára. - hajolt közelebb, olyannyira, hogy majdnem összeért az ajkunk.

- Egy feltétellel.

- Mi lenne az? - kérdezett vissza egy mosollyal a szája szegletében.

- Ha többé nem csinálod ezt.

- Soha. - ismerős érzésként köszöntöttek az ajkai, de valami megváltozott benne, de hogy micsoda arról fogalmam sincsen. A gondolataim azonnal más irányba kezdtek kalandozni és az irány mivoltja egyáltalán nem volt kifizetődő számomra.

***

Másnap Mike irodájában ültem és az állítólagos első számú bizonyítékról olvastam, ami hirtelen nem volt sehol a tegnapi tárgyaláson, pedig itt az áll, hogy több, mint fél éve foglalták le. Túl sok volt ebben az ügyben a véletlen egybe esés. A következő pillanatban meghallottam a kis telefonon a hangszórót, amint a nevemet mondja Mike titkárnője.

- Kendra, Kendra.

- Igen? - nyomtam le a gombot, amivel ő is hallhat engem.

- Kijönnél egy percre?

- Természetesen. - válaszoltam, majd ki is szálltam a székből és az ajtó felé közeledtem. 

Nem igazán hittem a szememnek, amikor egy sapkás srác állt előttem az egyik virág üzlet szimbólumával a ruháján és bugyután mosolygott rám.

- Kendre Wood? - ejtette ki a nevemet.

- Igen, én vagyok.

- Ezt önnek hoztam. - nyújtotta át a hatalmas vegyes virág csokrot, amit a kezében tartott mostanáig.

- Köszönöm. Kitől jött? - kérdeztem rá.

- Azt nem tudom, de van benne kártya. - mutatott a piros borítékra a virágok között, majd semmi szó nélkül sarkon fordult és eltűnt a sarkon.

Nem foglalkoztam Lizzel különösebben, amikor faggatózni kezdett, csak vissza mentem az irodába és a virágokat csodáltam. Különös volt nekem a kártya, főleg a színe. Miért piros? A választ azonban hamar megkaptam, az üzenet formájában.

Felettébb érdekes vagy piros cipős lány. H. xx

Nem sokat kellett gondolkoznom azon, hogy ki lehetett az. Egyértelmű volt, hogy a H, Harryt takarta. Már csak azt nem tudtam, hogy miért voltam neki annyira érdekes. Nekem is egyértelműen volt róla véleményem, de tegnap óta csak egyetlen egy szó kavargott bennem vele kapcsolatban. 

Karizmatikus.