8. fejezet - Az érem másik oldala.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenki tetszését elnyeri.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Kezdett vállalhatatlanná válni a mostani viselkedésem. Nem igazán voltam büszke magamra, hisz gyakorlatilag egy szerepet játszottam, ami nem volt valós. Színészkedtem és becsaptam másokat. Sokukkal eljátszottam ugyan ezt, csak azért, hogy megkaphassam, amit akarok. Ez az életem minden területére kiterjedt. Senki nem látta az igazi arcomat, soha. Ha kellett valami, akkor mindent bevetettem, amit ismertem a siker érdekében. Ha éppen szexre vágytam, akkor könnyedén felszedtem valakit, behülyítettem és már is az enyém volt. Elég néhány kedves szó, gyengéd gesztus és alád dobják magukat könnyű szerrel. Könnyű nőcskék, nem kifizetődőek. Semmi másra nem jók, csak, hogy használd, majd eldobd, lapozz. De a legnagyobb játékot mégis a munkában végeztem. Gyakorlatilag ott csaltam és hazudtam, ahol értem és szükséges volt. Mindent megtettem, annak érdekében, hogy a mérleg az én oldalamra billenjen, az ügyfélre, akit képviseltem. A pályafutásom alatt egyetlen egy tárgyalást sem veszítettem el, akit én képviseltem, annak garantált volt a szabadlábon távozás elve. Mindig megúszták, akkor is, ha valóban bűncselekményt követtek el. Semmi sem volt akadály számomra, ölhettek, sikkaszthattak, csonkíthattak meg embereket, a vége mindig ugyan az volt, egy egyszerű mondat, Ön ártatlan. Egyáltalán nem foglalkoztatott, hogy a rossz oldalon álltam, élveztem és ennyi volt a lényeg. Imádtam nyeregben lenni, fölényben érezni magam, a nyertes oldalon állni, istent játszani. Ebben a világban jónak kell lenni, de nem elég csupán a szakmában jónak lenni, neked kell a legjobbnak, hogy téged akarjanak. Engem akartak, mindennél jobban. Valamiért engem is csábított ez a közeg, élveztem és sosem akartam belőle kiszállni. Szerettem a maffia világát, a maffiózókat képviselni, győzni és sikeresnek lenni.

De ez alkalommal valahogy más volt minden, a tárgyalás napról-napra, hónapról-hónapra húzódott és tolódott tovább. Mindent megtettünk, hogy mi kerüljünk fölénybe, de egyre nehezebb lett. Az első számú bizonyíték lenyúlása sem volt elég nekik. Kezdett elegem lenni a másik ügyvédből, aki a vádat képviselte. Kezdettől fogva utáltam, nem csak azért, mert a konkurens cég vezető ügyvédje volt, a személye miatt is. Nem bírtam elviselni, irritált a személy, a puszta jelenlététől a falra tudtam volna mászni. Arrogáns volt és cinikus, miközben eljátszotta a jófiút, akkor is, ha mind a ketten pontosan tudtuk, hogy koránt sem az. Már csak az is bizonyítja, hogy viszont folytat a gyakornokával. Persze ezen férfi szemmel nem csodálkozok, hisz vannak szemeim és látok, amit látok. Egy kibaszott jó nőt, akit örömmel dugnék addig, míg a nevemet nem kiálltja az élvezet hevében, de akkor is szabályellenes. Lehet ezzel fogom megfogni a rohadékot. Ha kell gond nélkül kiadom a bizottságnak az összeférhetetlenséget a vádban. Megvannak a saját eszközeim, amiket már el is kezdtem bevetni, kezdve a korábbi vacsorával, az sms-kel és az előbbi csókkal, ami meg kell vallanom, hogy baromi jól esett és kellőképpen fel is izgatott. Viszont a dolgok némiképp kezdenek megváltozni bennem, ami ez esetben semmi jót nem ígér. Nem szabad semmilyen érzelmet táplálnom iránta, hisz ez nem erről szól. Nem barátnőt akarok, hanem nyerni, megnyerni a pert és ehhez ő a legjobb eszköz jelen pillanatban. 

- Na, hogy ment? - tette fel a kérdést Thomas, aki az irodájának ablakán bámult ki, amikor beléptem a helységbe.

- A tervek szerint. - vetettem le magam a bőr kanapéra és kényelmesen elhelyezkedtem rajta.

- Szóval, akkor a csajszi a tenyeredből eszik Styles? - fordult meg, míg arcán egy gusztustalan és perverz mosoly éktelenkedett.

- Mondhatni. - vontam meg a vállamat, valami megmagyarázhatatlan érzés kezdett hatalmába keríteni Kendra gondolatára.

- Dolgozz csak rajta tovább. Azt akarom, hogy oda meg vissza legyen tőled. Ha kell fektesd meg, nekem mindegy hogyan érd el, csak zúgjon beléd és adjon ki minden információt az oldalukról. - közelebb sétált hozzám és szinte az arcomba mondta az utasító szavait.

- Tudom mi a dolgom Linch, nem kellenek a kioktató szavak. - fintorogtam el.

- Csak ehhez is tartsd magad, nem akarom, hogy elszűrd nekem. - forgatta meg a szemeit, amitől az öklöm automatikusan szorult össze.

- Mire célozgatsz ezzel?

- Szerintem mind a ketten pontosan tudjuk, hogy mire is céloztam az imént. Az érzelmeid rabja vagy Harry és ez kiakasztó. - füstölögve csapott az asztalra és nem értettem a düh kitörés valódi okát.

- Semmiféle érzelem nem lesz a dologban, ezt már az elején kijelentettem és ehhez is tartom magam. Nem lesz gond.

- Ne is legyen, mert ezen áll, vagy bukik minden. Kell az összeszedettség. - ekkor a csörgő telefonja elvonta a figyelmét.

Nem foglalkoztam vele tovább, magára hagytam és a saját irodámba mentem. Amint beléptem az ajtaján, nem hittem a szememnek. Egy nő ült az asztalomon, szétrakott lábakkal és semmi más nem volt rajta, csak egy falatnyi fehérnemű. 

- Mit keresel itt? - vetettem oda egyáltalán nem kedvesen, ez alkalommal nem voltam vevő rá.

- Gondoltam szükséged van egy kis lazításra édes. - cincogott szokásos kellető hangján, de nem volt rám hatással, egy fikarcnyit sem.

- Na szállj le innen. - a combjánál fogva megragadtam és leemeltem az asztalról.

- Mi a bajod Harry?

- Nekem semmi Natasha, csak most épp nincsen kedvem megdugni téged, ennyi. - nem voltam vele kíméletes, hisz valóban csak a szex miatt jártunk össze és ezzel ő is tisztában volt.

- Mi a frász van veled mostanában? Van valakid, ugye? - teljesen felháborodva vágta hozzám a szavakat.

- Na vegyél vissza édesem. Két dolgot mondok el neked és jól figyelj, mert még egyszer nem fogom elmondani, csak kidoblak innen, ha nem tartod magadat a megbeszéltekhez. Egy, ha jól emlékszem, akkor megbeszéltük, hogy csak szex, semmi érzelem, semmi kötődés, semmi, csak a színtiszta élvezet és ennyi. Kettő, ahhoz sem lenne semmi közöd, ha én közben mással is dugnék, vagy, ha lenne valakim. Így elhallgatsz vagy mehetsz, amerre jöttél. - nagyon reméltem, hogy felfogta, amit mondtam neki.

- Emlékszem, de arra is, hogy abban is megegyeztünk, hogy mindig a másik rendelkezésére állunk, ha éppen igénye van ránk. Nekem most van igényem rád. - simított végig a mellkasomon.

- Pontosítanék, a farkamra van szükséged.

- Arra.

- Nekem nyolc, de ne kényeskedj, ha valami nem a te elképzeléseid szerint megy, te akartad, így viseld el, amit most kapni fogsz. - nem véletlenül mondtam el neki ezeket, mert annyira durva leszek most, amennyire az csak lehetséges. Nem vagyok egy használati cikk, amit kénye-kedvére elő vehet és használhat.

- Oké. - meggondolatlan válasz volt.

Egy egyszerű mozdulattal fordítottam őt magamnak háttal és téptem ketté a csipkét, ami az alsó testét fedte előlem. Az asztalomra döntöttem és miután kiszabadítottam magamat a nadrágom fogságából, minden előjel és különösebb előjáték nélkül vágódtam bele. Azonnal hangosan felsikoltott, gondolom az égő fájdalom hatására. Nekem sem volt éppen kellemes, hisz iszonyat mód feszített, de meg kellett tanítanom arra, hogy ebben nem ő irányít. A csípőcsontjába markoltam bele és húztam magamra, majd toltam el, ezt váltakozva. Erőteljesen csapódtam bele minden alkalommal, míg ő egy percre sem csendesedett el, csak sikított. Aztán jött az, amire vártam. Elkezdett leállítani, mert pokolian fájt neki.

- Harry, hagyd abba. - sikított egy erősebb lökésemnél.

- Nem, te akartad, így elviseled, míg nem megyek el. - ezzel csak egy probléma volt, hogy baromi hosszú ideig bírtam, ha kellett órákig.

- Eressz már el. - zokogott fel, így ez volt a végszavam, ezt akartam elérni.

- Hamarabb, mint gondoltam. Remélem most már világos, hogy én irányítok. 

- Te nem vagy normális. - kapkodta magára a kabátját, amiben bizonyára érkezett.

- Köszönöm az észrevételt, de el vagyok vele. - nevettem, míg néztem, ahogy kiviharzik.

Végszóra a telefonom kijelzője kezdett világítani, az ismerős dallam kíséretében. Érdekes érzés kerített hatalmába, amikor észre vettem, hogy ki keres. Nem volt túl jó előjel, hogy örültem a megkeresésének, az meg pláne nem, hogy a szívem ezerrel kalapált a mellkasomban, amikor a fülemhez emeltem a készüléket.

- Szia Kendra, mond csak.

7. fejezet - Képmás.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

A fejem automatikusan hullott alá, ahogy a testem felett átvette az irányítást az álom, a mozdulatlanság. A súlya a tehetetlen állapotomnak köszönhetően balra húzta, így az leesett a kanapé karfájáról, ahol eddig támasztottam. Akkor tudatosult bennem, hogy még mindig a kanapén fekszem és nyilvánvalóan elaludtam a sorozatomon, aminek már rég vége volt. Harry nem volt itt, nem is hívott fel és még inkább nem kötöttem ki vele a hálószobámban. Egyszerre voltam megkönnyebbült és csalódott is. Megmagyarázni azonban nem tudnám az okát, hogy miért. Viszont iszonyatosan zavart, hogy egy ennyire pajzán álmom volt vele, nem tetszett ez az egész. Túl sokat sejtetett magában és bele sem akartam gondolni abba a bizonyos mögöttes tartalomba. Mert minden bizonnyal volt, de nem voltam hajlandó ezzel foglalkozni. Elég volt nekem a mi kis drámánk Mike-al, mert egy dologban biztos voltam, hogy még nincsen vége.

Másnap reggel szokásosan a sorban álltam, ahogy várakoztam a reggeli kávémra, amit minden áldott nap megittam reggelente. Szokásosan kettőt vettem volna, hisz Mikenak is mindig vittem, de ma csak egyet rendeltem. Nem gondoltam úgy, hogy megérdemelné ezt a gesztust azok után, ahogy tegnap este beszélt velem. Sok kedvem nem is volt nézni a fejét jelen pillanatban, sőt inkább soha többé nem lett volna kedvem vele dolgozni. Csak volt ebben egy hatalmas bökkenő, nem léphettem ki. Nem tehettem meg, amíg a diplomám nem csücsül a kezemben, még jó, hogy alig van hátra pár hónapom és végleg ügyvéd leszek, ahogy azt korábban is terveztem. Vagyis, ahogy alakult az életem.

***

- Figyelj, most komolyan melyikre jelentkezzek? - kérdeztem meg Belltől, hogy a helyi egyetem melyik szakára kéne beadnom a jelentkezésemet.

- Ezt a kérdést ugye nem komolyan tetted fel? - kérdezett vissza, miközben a sajátján x-elgetett valamit.

- Most miért? Komolyan kérdeztem. - nyújtottam át neki a lapomat, ahol a két fő szakirányt karikáztam be, ami érdekelt. Az egyik volt a divattervező szak, a másik a marketing menedzser.

- Ez még viccnek is rossz. Mikor értetted te a marketinget? - jóízű nevetése betöltötte az egész konyhát.

- Ez miért annyira nevetséges?

- Csak azért mert kettesed volt végig marketingen. - rázta a fejét szórakozottságában.

- És ez miért lenne akadály, hogy ezen menjek tovább? - kérdeztem rá, mert tényleg nem voltam tisztában azzal, hogy miért kellett ezen annyira fent akadni.

- Talán, mert utálod? - érdeklődött felhúzva szemöldökét.

- Nem utálom.

- Tudom, csak nem szereted. De nem az lenne a lényege ennek az egésznek, hogy azt csináld, amit szeretsz? És javíts ki, ha tévednék, de nem a marketing a te területed, hanem a divat. - mutatott rám, pontosabban az öltözékemre, amit én magam terveztem.

- Lehet.

- Akkor miért nem tudsz dönteni? Szerintem ez teljesen egyértelmű. - ezzel egy nagy x-et tett a divattervező szak melletti kis négyzetbe.

- Látom döntöttél helyettem is.

- Rosszul tettem? - kérdezett vissza színlelt megbánással.

- Sosem.

***

Lefolyó könnyeimmel küszködve lépek be a hatalmas iroda épületbe és sétálok végig a szokásos folyosón, ami üveg ablakokkal szegélyezett teljes hosszán. Hiába volt ez egy jó és örömteli emlék, akkor is elszomorított, ahogy mindig is szokott, amikor Bellre gondoltam. Mindig úgy érzetem, hogy elveszítettem a másik felem, a testvéremet, akkor is, ha nem voltunk azok, csupán legjobb barátok. Hiányzott, pokolian kínzott a hiányzó űr a mellkasomban, ami nap mint nap jelen volt. Sosem szűnt meg egy percre sem létezni, csak annyi történt, hogy az idő múlásával halványabb lett, de határozottan ott volt. Néha még éreztem az őrület szelét, ami vissza-visszaköszönt azóta, hogy ténylegesen megőrültem. Mert így volt, volt egy időszak, amikor semmi sem volt valós számomra. Egy koholt, általam létrehozott világban éltem hónapokig, amiben Bell élt, velem volt. De hamis képzet volt csupán, egy ámítás, amivel magamnak tettem pokollá a saját életemet. Életben tartottam, ragaszkodtam hozzá, nem voltam képes elengedni, felfogni, hogy nincs többé, hogy meghalt és nem jön vissza, soha többé. A mai napig hihetetlen számomra, ami azon az éjjelen történt. Sokszor álmodtam újra, ami nem segített abban, hogy elfelejtsem, cseppet sem. Aztán voltak a Bellről szóló álmok, amik többnyire jók voltak, de a vége mindig az lett, hogy zokogva tértem magamhoz. Viszont másra kellett koncentrálnom, a munkámra, amit pont miatta választottam. 

Amint beléptem az irodába pont Mike jött velem szembe és nem volt éppen nyugodt állapotban. Szinte lángokat szórt a szeme, ahogy rám pillantott velük.

- Gyere velem. - szabályosan megrántotta a kezemet és az irodájába húzott.

- Ha kérhetném, ne rángass. - szabadítottam ki magam a szorításából.

- Valahogy most nem érek rá a te lelki világoddal foglalkozni, ha nem haragszol meg. - élesen válaszolt vissza.

- Visszavehetnél ebből a hangnemből.

- Engedd, hogy eldöntsem én magam, hogy kivel hogyan beszélek. - totális tapló volt és valami azt súgta, hogy nem csak a tegnap este miatt ilyen.

- Mi a gond?

- Honnan veszed, hogy gond van? - azonnal felém kapta a tekintetét, míg továbbra is a papírokat pakolgatta, amikre rá sem nézett, mert engem figyelt.

- Nem szoktál ilyen mértékben ideges lenni, csak akkor, ha valami igazán balul sült el. - világítottam rá a tényre, hogy előlem nem fog eltitkolni semmit, mert átlátok rajta.

- Milyen kis szemfülesek lettünk hirtelen. 

- Na szóval miről van szó? - abban a pillanatban, hogy kimondtam az ajtó kivágódott és Harry mérhetetlenül dühös alakja jelent meg. Szóhoz sem jutottam, amikor Mike-al kiabálni kezdett, mivel az álmom képei kezdtek kirajzolódni előttem, ami eléggé zavarba ejtő volt számomra.

- Miért kellett ezt tenned? Szerinted ezzel bármivel is előrébb kerülsz? Kikérni a nemlétező bizonyítékot, mekkora ügyes húzás már? - alig értettem Harry szavait annyira hadart idegességében.

- Jogom van az állítólagos bizonyítékotokra, ami persze nincsen sehol. Nem gondolod, hogy ez egy nagyon különös egybeesés? - Mike ezzel túl messzire ment, éreztem.

- Ha jól sejtem arra akarsz kilyukadni, hogy mi tüntettük el, ugye?

- Nem lepődnék meg. - vont vállat.

- Na ide figyelj, te szarházi. Te csak ne képzelj el semmit, mert mind a ketten tudjuk, hogy ebben az ügyben kettőnk közül te fogod megütni a bokádat, ha bármiről is beszélni fogsz. Szóval ehhez tartsd magad. - ezzel sarkon fordult és rám sem nézve elhagyta az irodát.

- Mi a fene volt ez? - kérdeztem rá azonnal.

- Kérdezd a kis Harrydet. - ismét csak egy vállrándítás volt a válasza.

- Egy a lényeg, engem ne keverj ebbe bele. - ezzel ott hagytam és a kávémat az asztalára csaptam, azzal sem törődve, hogy esetleg felborul és beszennyez valamit a tartalma.

Harry után rohantam, utol akartam érni, hogy esetleg tőle megtudjak valamit, bármit. Megpillantottam, ahogy a folyosó végén fülén a telefonnal rohan előre. Többször elhagyta a nevét a szám, mire lassított és hátrafordult. Mikor tudatosult benne, hogy ki szólítja megállt és letette a telefont. Mosolyt erőltetve magára nézett rám, amikor odaértem.

- Beszélhetünk? - kérdeztem rá.

- Persze. - ezzel a mellette lévő helységbe húzott.

- Hol vagyunk? - néztem körbe.

- Azt hiszem a takarítószer raktárban. - gondolkodott el, míg körbe fordult. - Miről akarsz beszélni?

- Mi volt ez a jelenet?

- Figyelj szerintem jobban jársz, ha kimaradsz belőle. - az egyik lábával a falnak támaszkodott teljes súlyával.

- Hogy maradnék ki, ha én is ezen az ügyön dolgozok?

- Nem állunk egy oldalon, így nem adhatok neked ki semmilyen információt sem. - ezzel nem vitatkozhattam.

- Tudom, de azért érdekelne, hogy miért kiabáltad le ennyire Mike fejét. - mosolyodtam el.

- Az elég indok, hogy ki nem állhatom a fickót?

- Kielégítő.

- Ne fogalmazz ennyire erotikusan, mert nem állok jót önmagamért. - ekkor felém lendült és közrezárt a karjával, ahogy a fejem mellett támaszkodott a falnak.

- Sajnálom, semmilyen piszkos tartalom nincsen mögötte.

- Pedig lehetne.

- Miért? - tudni akartam, hogy mi jár a fejében.

- Mert tegnap óta csak rád tudok gondolni és arra, hogy mekkora idióta voltam, hogy nem csókoltam meg azokat a telt ajkaidat. - annyira közel volt ismét, hogy alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne hajoljak előre.

- Te döntöttél így.

- Meg is bántam. - ekkor éreztem meg a derekamon a karjait.

- Valóban?

- Teljesen. Viszont ez alkalommal nem szalasztom el a kialakult lehetőséget.

Ez volt a végszó, de hogy melyikünk részére, azt nem tudtam volna megfogalmazni. Szinte bizonyos, hogy egyszerre mozdultunk a másik felé, mindaddig, míg a távolság teljesen eltűnt kettőnk között. Az áramütés szerű érzés azonnal jelentkezett, ahogy puha ajkai egybeolvadtak az enyémmel. Annyira intenzív érzés volt, hogy alig bírtam állni a lábamon. Nem tudtam volna megmondani ez eltelt idő intervallumát. Fogalmam sem volt róla, hogy mióta állattunk ott, csak abban reménykedtem, hogy soha nem fog véget érni a pillanat. De mivel nem egy tündérmesében éltem, így eljött a kegyetlen vég. Eltávolodott tőlem, majd minden szó nélkül kinyitotta az ajtót és magamra hagyott. Nem volt semmi más a helységben, csak én és a gondolatok ezernyi halmaza.

6. fejezet - Szenvedélyes értelem!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Tudtam, hogy ebből már nem lehet visszatáncolni, ahhoz már túl közel volt. Éreztem minden lélegzetvételét a bőrömön, a teste melege átjárta az enyémet, míg a szívünk egyszerre kezdett dobogni a közelség miatt. A vér csak úgy száguldott az ereimben, ahogy a pulzusom megemelkedett a kialakult jelenet miatt. Aztán, ahogy jött úgy lett vége mindennek. Semmi sem történt, én pedig ott álltam levegőt kapkodva, tágra nyílt szemekkel a nagymértékű döbbenetemmel. Az utolsó pillanatban eltávolodott tőlem és az ajtónak támasztotta egyik kezét, míg lélegezni próbált, normálisan, egyenletesen. Örültem, hogy nem csak rám volt ilyen hatással a közelsége, hanem én is hatottam ő rá.

- Ne haragudj. - nem voltam tisztában a bocsánatkérése valódi okáról. Azért tette, mert majdnem megcsókolt? Vagy azért, mert a végén meghátrált?

- Semmi baj. - szaggatottan válaszoltam mivel még mindig nem voltam a régi, ami a levegő áramlását jelentette a tüdőmbe.

- Nem állt szándékomban rád akaszkodni és már az első randin lerohanni, csak elragadott a pillanat. - idegesen babrált a kezével, talán valóban ideges volt.

- Nem történt semmi Harry. Köszönök mindent, majd találkozunk. - ezzel egyet hátrább léptem, de a kezemet még mindig szorosan tartotta, így teljesen nem tudtam eltávolodni tőle.

- Azért szeretnék megtudni valamit, ha nem bánod?

- Mi lenne az? - fel sem kellett tenni-e azt a bizonyos kérdést ahhoz, hogy tudjam mire gondol.

- Engedted volna, hogy megcsókoljalak, vagy most egy szép piros pofon emléke pihenne az arcomon? - megőrültem attól, hogy ennyire erotikusra formálta szavait.

- Ezt már sosem tudod meg. - én is benne voltam a játékban.

- Erre ne vegyél mérget. - ekkor az arcomra nyomott egy gyors puszit, majd sarkon fordult és már csak elmenő alakját figyelhettem.

A lakásba belépve még percekig a falnak dőltem és próbáltam értelmes ember módjára gondolkodni és bármit csinálni, de a testem nem engedelmeskedett nekem. Nem hittem el, hogy ekkora hatással van rám a személye. Még senkinél nem éreztem még hasonlót sem, mint vele. Sokszor képzeltem azt, hogy Mike számomra tökéletes férfi, de mostanra beláttam, hogy egyáltalán nem az. Kezdtem úgy érezni, hogy semmit sem jelent nekem, csak a szerelemhez ragaszkodtam, ami nyilván nincsen meg közöttünk. Érzelmek nélkül pedig nem fogom folytatni vele, annak semmi értelme nem lenne. Mintha megérezte volna, hogy rá gondolok, a telefonom csörögni kezdett és ő keresett. Tudtam, hogy ezt meg kell vele beszélnem előbb-utóbb, de inkább utóbb szándékoztam, mint előbb.

- Szia. - szóltam bele kedvetlenül a készülékbe, miután fogadtam a hívását.

- Szia. Mit csinálsz most?

- Voltaképpen most értem haza és semmit. - lehet hamarabb lefogom vele zárni ezt a viszonyt, mint azt gondoltam.

- Volna kedved átjönni hozzám? - sejtettem, hogy erre megy ki a játék.

- Most nem. 

- És ha én mennék át az nagy gond lenne? - erre a kérdésre is számítottam.

- Ha akarsz, akkor gyere. - kisebb gondolkodás után meghoztam a döntést. Kiadom az útját.

- Rendben, akkor megyek. Fél óra és nálad. - ezzel bontotta is a vonalat.

Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy jön. Nem tettem semmit a lakással, nem akartam jobban kinézni, hogy imponáljak neki. Csak átöltöztem, míg vártam, hogy megérkezzen. Nem terveztem el előre semmit, egyszerűen csak megmondom neki, hogy befejeztem és innentől kezdve a munkakapcsolat lehet az egyetlen előforduló érintkezés közöttünk. Viszont azt nem tudtam volna megmondani, hogy most miért gondoltam meg magamat, talán hazudnék, ha azt mondanám, hogy ennek Harryhez semmi köze nincsen. Mert bizonyára volt, csak azt nem tudtam, hogy mekkora mértékben. Azt meg pláne nem, hogy tőle akarok-e valamit.

Mike valóban fél óra alatt ért ide, egy perccel se telt el több és csengetett is. Nem színleltem semmit, nem mosolyogtam, amikor kinyitottam előtte az ajtót. Ő csak önfeledten mosolygott, majd előre hajolt, hogy megcsókoljon. Automatikusan húzódtam hátra és léptem el tőle, hogy ne érjen el, nem volt többé erre szükségem. Rájöttem, meguntam, hogy egy olyan valaki után fussak, aki hagyja ezt, aki elvárja, aki végignézni, hogy egy lépéssel mindig távolabb van, sose közelebb. Aki élvezi, hogy loholnak utána. Belefáradtam, befejeztem.

- Baj van? - talán az fájt a legjobban, hogy a kérdés minden érzelemtől mentes volt, nem volt mögötte tartalom, csupán sablon volt az egész, elvárt gesztus, szinte kötelesség.

- Az égvilágon semmi, minden a legnagyobb rendben. - valóban így éreztem, tudtam, hogy ez a helyes, ezt kell tennem. Vár rám egy jobb, egy igazibb és legfőképp egy valós, nem koholt érzelem, ami szenvedéllyel párosul, majd valamikor, valaki személyében.

- Akkor miért húzódtál félre, amikor megakartalak csókolni? - értetlenül tette fel a kérdést, neki természetes volt, hogy ott vagyok neki, ha szükségét érzi.

- Mert nekem erre már nincs szükségem Mike. - őszinte voltam, de láttam rajta, hogy ez nem tetszik neki.

- Mi van? 

- Mit nem értesz? Ennyi volt, vége. - nem tetszett a testtartása, így még távolabb álltam.

- Szakítasz velem? - felháborodva kérdezett vissza. Érdekes mód tudtam, hogy nem azért viselkedik így mert valóban szíven ütötte a dolog, hanem azért, mert nem ő irányít, mert nem leszek ott többé, ha unatkozik.

- Nyilván nem, hisz sosem voltunk együtt, így nem is szakíthatunk. Egyszerűen befejezem ezt a viszonyt, és kész. - vontam vállat.

- Mi lett veled? Miért nem kellek már?

- Érdekes kérdés. Én ezt kérdeztem magamtól több alkalommal. Tedd fel most magadnak a kérdést. Én miért nem kellettem neked sosem? - láttam rajta, hogy nem érti, amit mondok.

- Miért ne kellettél volna? Szerinted most miért vagyok itt? 

- Valld be, hogy csak szexre kellettem, semmi másra. Az egy dolog, hogy nekem hazudsz, de magadnak ne tedd, te élsz vele együtt, légy őszinte. - most tényleg arra kértem, hogy mondja el kertelés nélkül, hogy volt-e ennek valami értelme valaha is.

- Nem mondom, hogy nem. Nem mondom, hogy a testiség volt benne a legnagyobb dolog, de érzek irántad valamit ezen felül. - tudtam, hogy csak szépít rajta, ismertem ennyire.

- Ebben nincsen semmi érzelem és ezt te is tudod.

- Lényegtelen. Akkor ennyi?

- Lényegében igen. Csak munkatársak, semmi több, soha többé. - nyújtottam a kezem, de nem viszonozta, helyette a csörgő mobilomra pillantott.

- Nézz oda ki hívogat téged. - ekkor néztem rá én is és Harry neve villogott rajta.

- Bizonyára valami a munkával. - vontam vállat.

- Persze, Styles arról híres, hogy csak a munkáról csevegjen. Akkor most te legyél őszinte velem. Van köztetek valami? Ezért hagysz el ugye?

- Nevetséges vagy. Nem Harry miatt hagyom abba, hanem miattad, mert nem vagy képes szeretni, csak használsz, míg egyszer meg nem unod, de helyetted én fáradtam bele, mindentől függetlenül.

- Szép, akkor én vagyok a hibás? - háborodott fel.

- Miért ki lenne?

- Te, amiért szétteszed a lábad első alkalommal ennek a féregnek. - nem hittem el a szavakat, amik elhagyták a száját. Konkrétan most titulált engem kurvának.

- Takarodj el innen. - ekkor csattant a tenyerem a jobb arcán, ami piros nyomott hagyott maga után.

- Majd átbasz, de akkor hozzám ne gyere sírva, mert nem fog érdekelni a nyomorod.

- Nem lesz semmi bajom, de kössz az aggódást. - ezzel az orrára csaptam az ajtót.

Kissé fájt, amiket a fejemhez vágott, de nem törődtem vele. Csak a kanapéra vetettem magam és a kedvenc sorozatom mai epizódjába merültem bele. Mindig elvonta a figyelmemet. Lekötött. Olyannyira, hogy megriadtam, amikor a mobilom újfent csörögni kezdett. Harry keresett, ismételten.

- Szia.

- Szia. Azt hittem már fel sem veszed nekem. - kissé csalódott volt a hangja, ami meglepett.

- Felvettem volna, de sajnos feltartottak. - lejjebb csúsztam, így a karfán pihent a fejem, míg hallgattam a hangját, aminek a rekedtsége simogatta az érzékeimet.

- Kitalálhatom. Mike vagy mi a neve, ugye? - jól ráérzett.

- Igen.

- Mit művelt? - aggódó volt a hangja.

- Ő semmit, én mondtam meg neki, hogy mihez tartsa magát. - ebből nem lesz visszaút, tudtam. 

- Nem tévedek, ha azt mondom, hogy több volt köztetek, mint puszta munkaviszony, ugye?

- Jól mondtad, volt. Semmi nincs közöttünk.

- Kidobtad? - érdeklődött és szinte láttam magam előtt, ahogy elmosolyodik.

- Lényegében, igen.

- Remek. Tudod viszont, így bele gondolva, egy valamit baromira sajnálok. 

- Mi lenne az? - tettem fel a kérdést, de tudtam rá a választ.

- Hogy nem csókoltalak meg. Iszonyat mód érezni akarom az ajkaidat az enyémen, most azonnal. - levegőt alig kaptam.

- Elszalasztottad.

- És legközelebb megkapatom azt a csókot?

- Meglátjuk. - ekkor csengettek, bennem meg az ütő is megállt. Nyilván Mike tért vissza.

- Várj egy kicsit Harry, valaki csengetett.

- Várok baby, várok. - ezzel elindultam az ajtóhoz, hogy megnézzem ki az.

Amikor kinyitottam az ajtót nem hittem a szememnek. Ő állt előttem.

- Most van legközelebb. - reagálni sem volt időm, amikor az ajkai kegyetlenül térképezték fel az enyémet és falták azokat. 

Semmiféle gondolkodásra nem voltam képes, csak arra eszméltem fel, hogy a hálószobám felé hátrálunk, míg az ölébe kapva tovább csókolózunk. A végső hang a szobám ajtajának záródó hangja volt, majd csak a szívverésemet hallottam, ahogy átadtam magam Harry Stylesnak.