14. fejezet - Sosem győzhetsz.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Kendra az utóbbi napokban nagyon furcsán viselkedett. Állandóan kérdezősködött, túl sokat is szerény véleményem szerint. Mindent tudni akart rólam. Ha rákérdeztem, hogy mi ez a hirtelen érdeklődés az életem iránt, az volt a válasza, hogy csak jobban meg akar ismerni. Ez érthető volt, de akkor sem stimmelt nekem vele valami. Sokszor kaptam rajta, hogy magában beszélt, maga elé bámult percekig, mintha elbambult volna, de éreztem legbelül, hogy valami másról van szó. Az sem hagyott nyugodni, amit a minap mondott. Az a név, Bell, ki lehet az a lány és miért olyan átkozottul ismerős? Bizonyára nem volt véletlen, ahogyan azt ő állította, mert akkor nem akadt volna ki annyira, amikor rákérdeztem. Ki kell derítenem, hogy ki ő valójában.

- Szia. Ebéd időben mit csinálsz? - vele akartam ebédelni, így az első szabad percemben felhívtam.

- Szia Harry. Eddig semmit, de gondolom van ötleted. - halk nevetése engem is mosolygásra késztetett.

- Együtt ebédelhetnénk. Van egy szabad órám egytől. - reménykedtem benne, hogy neki is jó az időpont. Négy napja nem láttam, mert egyikünk sem ért rá. Én napestig dolgoztam, ő meg a diploma utómunkálatait végezte, ha jól emlékszem, akkor jövőhéten lesz a diplomaosztója.

- Addigra vége lesz a szigorlatomnak, úgy hogy benne vagyok. - hála istennek.

- Eddig, hogy megy?

- Reményeim szerint jól. - nem értettem, hogy miért becsüli alul magát.

- Remek leszel.

- Akkor egykor. Hol találkozunk? - érdeklődése melegséggel töltött el, nagyon reménykedtem benne, hogy az enyém lesz.

- Érted megyek az egyetemre.

- Oké.

Kivételesen ma nem volt zavart, sőt összeszedetnek tűnt a hangja a vonal másik felén. Holnap szüksége is lesz rá, hisz a tárgyalás talán végre lezárásra kerül ebben a hülye ügyben, amiből már rohadtul elegem van. Egyik ügy sem húzódott még ennyi ideig, bár ha a bűntett súlyát nézzük, akkor megértem. Nem könnyű ennyi valós bűncselekményt semmissé tenni és meggyőzni a bírót az ellenkezőjéről. A rokonok folytonos fenyegetéséből is kurvára elegem lett mostanra. Megszoktam már, hogy a maffiózók saját eszközeikkel akarják elérni a céljaikat, de attól még nem volt ínyemre a módszerük. 

Thomas az asztalomnál áll és eléggé mérges arccal tekint rám, amint belépek az ajtón. Előre felkészülök a fejmosásra.

- Hol voltál? - kezdem úgy érezni magam, mintha az apám beszélne hozzám.

- Nem hiszem, hogy tartozom neked beszámolóval. - fintorodok el, kezd az agyamra menni a viselkedése.

- Lényegében nem, de szeretném, ha nem tízre érnél ide.

- Szerintem akkor jövök be, amikor én akarok. Tudtommal én is a cég vezetője vagyok. - horkanok fel.

- Az, de ne feledd, kié a nagyobb részesedés. - esküszöm, hogy kilépek ebből a szarból és nyitok egy saját irodát. Megteheted Styles.

- Leszarom a részesedésedet. - nyitom fel a laptopom képernyőjét.

- Szerintem válogasd meg a szavaidat Styles. - rohadtul felbasz, amikor egyszerűen, csak lenyomja a képernyőt.

- Miért mi lesz akkor? - ha nem áll le a kezem piros nyomata fogja ékesíteni azt a rusnya arcát.

- Ha így folytatod kivásárollak.  - valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válasza.

- Nem hinném, hogy az jó ötlet lenne rád nézve, ki fog akkor neked pert nyerni?

- Megoldom.

- Aha, persze. - forgattam meg a szemeimet a válaszára. - Örülnék, ha végre hagynál dolgozni.

Kissé sértetten hagyta el az irodámat, de a legkevésbé sem érdekelt most Linch lelkivilága. Sokkal jobban foglalkoztatott most az a lány, akiről semmit sem tudtam, csak a nevét. Bell. Gyorsan rákeresek a nevére a nyilvántartásban és rögtön ki is ad egy évekkel ezelőtt történt ügyet, amiben egy férfi belehajtott egy másik kocsiba. Két nő ült benne, az egyikük életét vesztette a helyszínen. A név stimmelt. Bell Morris. A másik név láttán, azonban megállt bennem az ütő. Kendra Wood. És ott volt a fényképe. Fiatalabb volt, de határozottan ő volt az. A legzavaróbb az volt, hogy a védő ügyvéd neve az enyém volt. Miért nem emlékszem én erre az ügyre? És Kendrára korábbról? Ahogy tovább olvasom, minden összeáll. Kendra nem vett részt egyik tárgyaláson sem, az egészségi állapotára hivatkozva. A férfit felmentették, míg Kendra lett a vétkes. Miattam. Ez sosem derülhet ki, mert egy biztos, akkor soha többé nem akarna látni. Szörnyeteg vagyok, semmi kétség. Tudnom kell mi történt akkor.

- Harry miért érdekel ez téged annyira? - teljesen kiakadt amikor az ebédünk közepén felhoztam neki Bell nevét ismételten.

- Túlságosan zaklatott voltál miatta és meg akarlak ismerni. Ha hiszed, ha nem kedvellek Kendra és mindent tudni akarok rólad. - meghaltam a válaszáért.

- Jó. - adta be a derekát végül. Mielőtt folytatta nagy levegőt vett. - Ő volt a legjobb barátnőm gimnáziumban. Tudod ez olyan barátság volt, amikor testvérnek tekinted a másikat. Bell meghalt, én meg nem tudtam feldolgozni a történteket. Ennyi.

- Mi történt vele? - hallani akartam az egész történetet, akkor is, ha szinte mindent tudtam.

- Balesetünk volt, belénk jöttek. Ő meghalt, én túléltem. - talán rossz ötlet volt erre kérni, szinte elsírta magát, ahogy visszaemlékezett.

- Te nem sérültél meg? - tudtam, hogy valami baja lett, hisz benne volt a jelentésben.

- Mondhatni. testileg nem sok bajom lett, eltört egy-két csontom, de a lelki töréshez képest semmi sem volt.

- Micsoda? - lelki törés? Mi?

- Erről nem akarok beszélni.

- Kérlek Kendra. - muszáj megtudnom.

- Harry erről senki sem tud. Ez volt életem legnagyobb fekete lyuka és félek, hogy újra megtörténik.

- Mi történik meg újra? - össze-vissza beszélt.

- Bell halála  mindent megváltoztatott bennem, megőrültem és hónapokig voltam elmegyógyintézetben. Folyton őt képzeltem magam elé, élővé tettem, az elmém játszott velem. Sajnos azóta is rettegek, hogy visszaesem. Aztán amikor végre kilábaltam ebből, kiderült, hogy azt a szemetet felmentették és én lettem felelős a legjobb barátom haláláért. Felfüggesztettet kaptam.

- Sajnálom, el sem tudom képzelni milyen nehéz lehetett neked. Múltkor miért mondtad ki a nevét?

- Csak eszembe jutott egy emlék, amikor ügyvédnek készültem és  mindenki leakart beszélni róla.

- Miért tették? - nem értettem, hogy miért baj, ha valaki erre a pályára készül.

- Csak Bell miatt teszem, amit teszek. Azt hitték ártani fog nekem.

- Igazságot akarsz? - teljesen világos volt.

- Pontosan.

***

Végre. A tárgyalás hála istennek sikeresen lezárult és ugyan a vádlott nem lett felmentve, de felfüggesztett lett a büntetése. Elismerően fogott velem kezet, amint elhagytuk a termet és egy borítékot nyomott közben a kezembe. A fizetségem, aminek most egyáltalán nem örültem. Folyton Kendra és a szavai jártak a fejemben. Helyesen cselekedett, míg én soha sem. Ahogy akkor sem.

Ahogy a folyosón sétálok észreveszem őt és azt a faszt. Kissé csalódottnak tűnik, amit meg is értek a tegnapiak fényében. Ahogy elhaladok mellettük Mike direkt nekem jön és szinte fellök.

- Neked meg mi a bajod? - förmedek rá.

- Bocsi, de nem láttalak.

- Persze. - gondoltam vissza vágok neki. - Érdekes volt a tárgyalás, de tudod, elemen sosem győzhetsz.

Kendra szúrós pillantást küldött felém, majd megragadta a kezemet és a szemközti folyosóra rángatott.

- Mi volt ez?

- Csak közöltem vele egy tényt. - az önelégült mosoly levakarhatatlanul ült az arcomon.

- Akkor én is közölnék veled egyet, ha így folytatod elfelejthetsz.

Néztem, ahogy faképnél hagy. Na, bassza meg.

13. fejezet - A fényben mindig elbújik a sötétség.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Szenvedély. Vonzalom. Tűz. Vágy. Működő kémia.

Minden meg volt köztem és Harry között. Olyan dolgokat kezdtem érezni iránta, amit talán még soha nem éreztem ezelőtt. De minden érzés, minden apró jónak tűnő gondolat, a legapróbb foszlányok között is ott lappangott a kétely, a bizalom teljes hiánya, minden tettek miértje. Egyértelmű volt, hogy továbbra sem bíztam meg benne egy fikarcnyit sem, akkor sem, ha éppen az ölében ültem és percek óta csókolóztunk, néha megszakítva szapora levegővételekkel. Rosszul éreztem magam, amiért nem tudok teljesen vele lenni érzelmileg, de nem erőltethettem magamra egy hamis álarcot, nem lettem volna önmagam. Nem csaphattam be őt és magamat sem azzal, hogy minden rendben van, mert koránt sem volt minden az. Rettegtem annak a gondolatától is, hogy közel engedjem magamhoz,féltem, hogy lelép, hogy megbánt, hogy elveszítem, de attól riadtam vissza leginkább, hogy érzelmeket tápláljak iránta, mert onnan biztos a csalódás, mert ilyen az élet, nem igazságos.

Az ezernyi keserű gondolat egyenes út volt a múltamba, a keserű és félelmet hozó egykori jelenembe, amibe bele gondolni is halál félelmet von a lelkembe, de nem volt vissza út, már benne éltem, újfent.

***

- Micsoda? - anyám többszöri fejrázással adta tudtomra, hogy nem szívleli az ötletemet, nem ért egyet velem és a meghozott döntésemmel a jövőmmel kapcsolatban.

- Miért kell ezen annyira csodálkozni? Miért akad ki mindenki, ha ezt felhozom? Miért akkora nagy baj, ha segíteni akarok másoknak? Talán nem cselekszem helyesen? - egyre jobban idegesített, hogy mindenki bolondnak nézett, ha felhoztam a továbbtanulásomat. Senki nem ezt várta el tőlem, másnak szántak és konkrétan hülyének néztek engem.

- Nem helytelen, de biztos, hogy jó ötlet ez Kendra. Alig két hónapja gyógyultál meg, mi csak féltünk, hogy ez esetleg vissza vezet oda, amiből hónapokig tartott kimásznod. - megint ezzel jön. Felfogtam, hogy megörültem a baleset után, de nem fogok újra vissza esni, teljesen jól vagyok és ez a döntés segített abban, hogy teljesen hátra hagyjam a múltat és a rossz emlékeket és szokásokat. Nem hittem élőnek többé a legjobb barátomat és már nem is beszélgettem vele, talán három teljes hónap eltelt, mióta utoljára láttam őt. A legrosszabb az egészben a hiánya volt, miután elmúltak a képzelgések, előtört minden fájdalom és hiányérzet. Tudatosult, hogy nincsen többé és sosem fogom őt újra látni, pokolian fájt, de tudtam, hogy tovább kell lépnem és ezt azzal tehetem, ha másoknak segítek, hogy ne abban kelljen élniük, amiben nekem kellett és Bellnek, aki nem kaphatta meg az igazságot.

- Pont a történtek miatt határoztam el, hogy ügyvéd leszek. Nem akarom, hogy másnak is igazságtalanul kelljen bűnhődni-e, mint nekem. Nem akarom, hogy más ne kapja meg az igazságát, hogy ne legyen vétkes-e, amiért meghalt. Bell megérdemel ennyit, hogy a halála ne legyen hiába való. Valaki belénk jött, amiért ő meghalt anya és nem ítéltek el senkit miatta, nekem van felfüggesztettem, nem annak a szemétnek, aki hibázott, aki simán elsétálhatott minden következmény nélkül a tárgyaló teremből. - tisztában voltam vele, hogy kiabálok, de annyira elegem lett abból, hogy mindenki hülyének nézett és leakartak beszélni erről.

- Megértelek drágám, de biztos, hogy ezt akarod? - tényleg ennyire nem világos?

- Biztos.

- Rendben, ahogy akarod, mi mindenben támogatni fogunk.

***

Így vissza tekintve annak fényében, hogy alig maradt hátra fél évem a diplomámig, nem is tűnt akkorának a múlt harcainak mértéke. Beletörődtek a döntésembe és arra törekedtek, hogy a legjobbat hozzam ki magamból és a jövőmből. De nem ez a csöppnyi jelent volt az utolsó harc, a legnagyobbat az elköltözésem jelentette azzal, hogy bejelentettem felvettek. Nem akartak elengedni, azt hitték nem bírom ki, hogy egyedül éljek, de a változás tett a legjobbat az állapotomnak.

- Kendra? - alig hallottam meg a hangot, ami beszélt hozzám. Harry kérdő tekintetére ébredtem rá, ahogy engem vizslatott zöld élénk szemeivel.

- Igen? - kérdeztem vissza, mert elkalandozásom okán nem tudtam, mit is kérdezhetett.

- Minden rendben? Olyan furcsa voltál percek óta. - aggódott értem, ami meglepő ténynek bizonyult számomra.

- Semmi gond. Csak elkalandoztam. - mosolyogtam rá, míg kiszálltam az öléből és kiittam a maradék kávét, ami eléggé kihűlt mostanra. - Megittad?

- Meg. - tolta át az én felemre az üres bögrét, aminek alján barna zacc éktelenkedett. - Tényleg minden oké?

- Tökéletesen.

- Akkor jó. - mosolygott rám. - Egyébként ki az a Bell?

Teljesen lefagytam, annyira, hogy a kezem nem volt képes többé szorítani a bögréket és elengedtem őket, amik darabjaira hullottak, ahogy a csempére érkeztek. Minden elfeketedett előttem és úgy éreztem percekig sötétség honolt az íriszeim előtt, mire kitisztult a fejem és visszatért a fény. Harryvel néztem abban a pillanatban farkasszemet. Mikor jött közelebb?

- Kendra, most komolyan, mi a baj? - teljesen le volt sokkolva, ahogyan én is. Nem értettem, miért reagáltam így Bell nevére.

- Tényleg semmi Harry, csak ügyetlen voltam, néha megesik. - reménykedtem benne, hogy elhiszi a hazugságomat.

- Miért van olyan érzésem, hogy ez nem egyszerű bénaság, egyértelmű volt nekem, hogy a név hallatára változott meg a viselkedésed. Rosszul érintett ugye? Ki Ő? - kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, nem akartam erről beszélni. Senkinek nem mondtam el, egyedül Mike tudott néhány infót, de nem az egészet, azt senkinek nem voltam hajlandó elmondani, hogy elmegyógyintézetben voltam hosszú ideig, még Harrynek sem. Ha bele gondolok, legfőképp neki nem akarom elmondani.

- Fogalmam sincsen, sosem hallottam ezt a nevet. - a további hazudozás mellett döntöttem.

- Te mondtad ki, akkor, hogy hogy nem ismered a nevet?

- Harry fejezd be, nem ismerem és ennyi. Elkalandoztam és hülyeségeket beszéltem. - kezdett kiakasztani, hogy nem szakad le erről a témáról.

- Jól van. Mind egy. - láttam, hogy megbántódott, de inkább ez, minthogy megint bele kelljen gondolnom a múltba, amit azóta is próbálok elfelejteni és kitörölni magamból, ami szinte egyenlő a lehetetlennel.

Néhány perc némaságban söpörtem fel a fehér porcelán maradványait, míg a csendet Harry mobiljának éles csengése szakította meg.

- Tessék. - hallottam, hogy felvette, míg tovább söpörtem a lapátra a kis szemcséket, amik sikeresen beterítették az egész konyha ezen felét. - Ez most komoly? Ilyenkor? Mindjárt négy óra van. Mit csinálnék semmit, otthon vagyok. Jól van, ha ennyire fontos.

Ki hívhatta és miért hazudja azt, hogy otthon van? Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek titkai vannak.

- Ki volt az? - mielőtt meggondoltam volna, már ki is csúszott a számon a kérdés.

- Az üzlet társam. - vont vállat, míg közelebb sétált hozzám. - Most mennem kell, de ha nem baj, este vissza jönnék.

- Nem baj. - valójában nem tudom, hogy akartam-e, hogy vissza jöjjön. - Miért hazudtad azt, hogy otthon vagy?

- Nem tartozik rá, hogy mit csinálok és kivel vagyok, így nem is kötök semmit az orrára.

- Rendben. - kielégítő válasz volt, valóban semmi köze nincs a magánéletéhez.

- Akkor este. - nyomott egy gyors csókot az ajkaimra és elindult kifelé.

- Este. - követtem őt, míg a hátát néztem.

A nyitott ajtóban álltunk, amikor az ajtó mellett lévő szekrényen elhelyezett tükörben olyat láttam, ami halálra rémített. Én néztem bele a tükörbe, de mégis Bell nézett vissza rám, nem magamat láttam a tükörképemben. Azonnal elfogott a rettegés, ahogy vissza néztem Harryre, de láttam a szemem sarkában, hogy Bell képe nem tűnik el, sőt követi a tekintetével a pontot, ahova én nézek. Harryre.

- Siess vissza. - lehelem ajkaira, míg próbálom meggyőzni magam, hogy rémeket látok.

- Sietek.

Miután becsuktam az ajtót, egyből a tükörhöz siettem, amiben most rendesen láttam magamat. Sehol nem volt Bell, megkönnyebbülten sóhajtottam fel és sétáltam el a szekrénytől. Azonban, amikor meghallottam magam mögül az oly ismerős hangot, amit évek óta nem hallottam, azonnal hátra fordultam. Bell teljes valójában állt előttem, mintha csak élő ember lenne és a szája mozgott. Végtelenítve ontotta magából ugyan azt az egy mondatot.

Vigyázz vele, nem az, akinek mondja magát.