2016. augusztus 30., kedd

17. fejezet - Nincs menekvés.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kendra


- Te meg mit csinálsz? - nem voltam túl jó a hangtalan közlekedésben, így alig keltem fel az ágyból mellőle és tettem meg pár lépést, már fel is ébresztettem. Nyilván nem festett jól a kép, ami kibontakozott az álmos szemei előtt. A ruhámat próbáltam áthúzni fejemen.
- Felöltözöm. - nem akartam magyarázkodni előre, még azt sem tudtam, hogy mi lesz a reakciója.
- Mégis miért? - húzta magas ívre a szemöldökét. Válaszokat akart.
- Haza kéne már mennem.
- Komolyan? - puffogott. - Most tényleg ezt csinálod, vagy csak rosszul látok?
- Mit csinálok most? - biztos a legrosszabbra gondolt egyből.
- Hülyének nézel? - rúgta le magáról a takarót és tudtam, hogy feldühítettem. - Megfogod magadat és lelépsz tőlem? Miért néz ez úgy ki, mintha egy görbe este után elszaladsz a megbánt egy éjszakás kalandod elől?
- Harry te normális vagy? Nem lelépek, csak haza kell mennem, ez eléggé különböző.
- Hívd, ahogy akarod. - máskor megőrültem volna, ahogy a hajába túr, de most nem igazán érdekelt a mozdulat.
- Ha arra játszol, hogy összevesszünk, akkor jó úton haladsz.
- Nem játszom én semmire, csak valamiért azt képzeltem, hogy jelentett a tegnap éjszaka neked valamit, de ezek szerint megbántad. - olyan gyorsan változtak az érzelmei, hogy már követni is képtelen voltam.
- Megbántam? Hülyéskedsz? A tegnap este csodás volt. Az egyetlen személy, aki rontott az összképen te vagy ezzel a reggeli viselkedéseddel. Ha már normálisan tudsz viselkedni, akkor keress.
- Várj már. - hallottam magam mögött a súlyos léptek zaját, amint közeledett felém.
- Mire várjak Harry? - fordultam felé. - Arra, hogy megint nekem ess? Én ebből nem kérdek. Nem is értem, hogyan feltételezhettél rólam ilyesmit. Hazudtam neked valaha? Nem kell válaszolnod. Csak gondolkozz el azon, hogy miket vágtál a fejemhez.
Csak a bejárati ajtó csapódása térített igazán észhez. Nem bízik bennem, ez egyértelmű volt. Csak azt nem értettem, hogy miért nem.

A napok eseménytelenül teltek és Harry csak nem jelentkezett. Kezdtek olyan érzések eluralkodni felettem, hogy voltaképpen a saját érzelmeit és tetteit vetítette ki rám a múltkor. Hisz azóta semmi hírt nem hallatott magáról és egyre jobban kezdtem rájönni, hogy a részéről csak eddig voltak érdekesek a dolgok és én is. A másik nagy dilemmám a munka volt. Mike folyton hívogatott, hogy maradjak a cégnél továbbra is, de egyenlőre nem tudtam, hogy akarok-e egyáltalán még vele dolgozni. A diplomaosztó óta két napot voltam csak bent, de egyre nehezebben viseltem a jelenlétét körülöttem. Túláradó és kedves volt velem, ami tőle semmi jót nem jelentett. Amikor a viszonyunk kibontakozott, akkor is pont így viselkedett és részemről egyáltalán nem újra indítható a dolog.
A telefonom csörgése késztetett arra, hogy megmozduljak és végre kinyissam a szemem, akkor is, ha már órák óta ébren hánykódtam. Csodálkozva pillantottam a kicsiny képernyőre. Harry.
- Szia. - köszöntem bele a telefonba, valójában örültem neki, hogy végre felhívott.
- Szia. Figyelj, nagyon szeretném, ha meghallgatnál.
- Hallgatlak. - kíváncsivá tett, hogy mit akar mondani.
- Először is, ne haragudj, hogy eltűntem pár napra, de el kellett utaznom egy üzleti tárgyalásra. Másodszor pedig, nagyon sajnálom a múltkori viselkedésemet és nem tudom magamnak sem megmagyarázni, hogy mit miért tettem. Egyszerűen csak feldühített, amit láttam és elborult az agyam. - kicsit kivárt, mielőtt újra beszélni kezdett. - Este ráérsz?
- Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e találkozni Harry. - valójában nagyon is látni akartam, de hagytam szenvedni egy kicsit.
- Kérlek Kendra.
- Rendben. - be kellett ismernem, hogy nem tudok neki ellenállni.
- Köszönöm. Akkor este felmegyek hozzád, ha az nekem megfelelő.
- Persze.

Lassan telt a nap, különösen, hogy egyre jobban vártam az estét és, hogy találkozhassam Harryvel ismételten. Éppen befejeztem a zuhanyzást, amikor csengettek az ajtón. Az órára pillantottam, ami hatot mutatott. Ilyen korán jött volna? Gyorsan magamra kaptam a fekete selyem köntösömet és rohantam az ajtó felé. Amint ajtót nyitottam, Harry döbbent tekintetével találtam szemben magamat.
- Szia.
- Ő. Szia. - alig tudott megszólalni, végig a köntösömet bámulta. - Zavarok?
- Csak zuhanyoztam, gyere be nyugodtan.
- Akkor jó. Hoztam egy üveg bort. - mutatta fel a zöld üveget.
- Hozok poharakat, addig ülj le.
-  Kicsit hamarabb ide értem, mint gondoltam. - mutat a köntösömre.
- Kicsivel, de semmi gond. Magamra kapok valamit, addig kinyitod? - nyomtam a kezébe a dugóhúzót.
- Persze. - éreztem, amint végig követi a lépteimet a hálóba. - Ne segítsek?
- Megoldom. - kissé felnevettem a megjegyzésén.
- Ó.
- Itt is vagyok. - mosolyogtam rá.
- Gyere. - azonnal megragadta a kezemet és közvetlenül maga mellé ültetett le, olyan szorosan, hogy a combom az övének préselődött. - Csak azért mondtam a múltkor azokat neked, mert megijedtem. Azt hittem, hogy lelépsz és soha többé nem látlak majd.
- Miből gondoltad ezt?
- Fogalmam sincsen. - hajtotta le a fejét.
- Harry nem csinálhatsz ilyeneket, nem akadhatsz ki mindenen, ami kicsit is megijeszt. Biztos lesznek még ilyen helyzetek, ne rontsd el már az elején kérlek.
- Hajlandó vagy folytatni velem? Vagy szakítasz?
- Dehogy szakítok Harry. Csak arra kérlek, hogy viselkedj és bízz meg bennem. Ha én megtudok benned, akkor te miért nem teszed ezt?
- Megbízol bennem? - miért olyan megdöbbentő ez?
- Meglep?
- Kicsit, mert tekintve, hogy ki voltam régen, minden jogod meglenne a kétkedésre.
- Most fogalmaztad meg tökéletesen. Ki voltál Harry és én abban a Harryben bízok meg, aki most vagy.
- Mondhatok valamit?
- Nyugodtan.
- Hol voltál eddig? Soha senkit, egyetlen lányt sem vettem eddig komolyan, de te belibbentél azon a napon a tárgyaláson az életembe és azóta másra sem tudok gondolni csak rád. Lehet ezzel elijesztelek, de kedvellek Kendra, nagyon is.
- Ez kölcsönös, talán kicsit több is annál, mintha csak kedvelnélek.
- Szeretsz?
- Lehet. - nem merem kimondani neki, hogy szeretem, mert engem is megrémít, hogy valóban ilyen rövid idő alatt beleestem.
- Hát lehet, hogy én is.
Mire észbe kaptam már nem is a  bor volt a legfontosabb, szinte azonnal egymásnak estünk és másodpercek leforgása alatt találtam magunkat a hálómban egyre kevesebb ruhadarabban. Nem volt ez igazi szerelmi vallomás, de mind a ketten éreztük a kimondatlan szavak súlyát és értékét.


***


- Ezt nem lett volna szabad. - megriadtam a fülemben felhangzott szavak hallatán és automatikusan kipattantak a szemeim. Oldalra tekintettem, hogy megtalálhassam a hang forrását, de senki sem állt az ágy ezen oldalán. Képzelődnék? Vagy talán a tudatalattim játszik velem, mert legbelül még mindig korainak éreztem a kialakult helyzetet? Felsóhajtottam és próbáltam lenyugtatni magamat. Nem éreztem a tegnap estével kapcsolatban semmiféle megbánást, akkor mégis mi volt ez? Talán nem kellett volna ilyen hamar megbocsájtanom neki, a múltkori kirohanását?
- Itt vagyok. - a választ magammal szemben kaphattam meg.
- Bell. - ott ült az ágy lábánál és a fejét ingatva tartotta rajtam a szemét. - Mi értelme volt ennek?
- Miért vagy ennyire ellene? - tettem fel a kérdést, miközben teljesen hülyén éreztem magam a szituációban. Egy nemlétező emberhez beszélek. Nem vagyok normális. Őrült vagy.
- Valamit eltitkol és te észre sem veszed. Ez nem vall rád, ennél körültekintőbb vagy. Teljesen elvakított az álarc, amit feléd mutat. Csak az árnyékát látod, nem a valóságot. - kezdett feldühíteni.
- Nem tudod miket beszélsz. Ismerem őt, nem hazudna nekem, talán szeret is.
- Azt hiszed szeret? Ne légy benne olyan biztos. - fájtak a szavai.
- Nem kell a kioktatás, tudok vigyázni magamra.
Éreztem, hogy megmozdul a matrac alattam. Kócos haja alól tekintett rám, résnyire nyitotta szemeit és felvonta szépen ívelt szemöldökét.
- Kihez beszélsz?
- Senkihez. - válaszoltam és lehajoltam, hogy egy csókot nyomhassak ajkaira. A melegség átjárt, de a másik oldalamon a hideg rázott.
Egy valakihez beszéltem, a múltamhoz, ami nem hagyott békét.
- Nekem nem úgy tűnt. Tényleg minden rendben? Eléggé feszülten nézel ki. - simította végig az arcomat. A gyengéd mozdulat is engem igazolt, nem a képzeletemet, az agyam szüleményét.
- Semmi gond Harry, csak kicsit túlhajszoltam magam az elmúlt hetekben. - ráztam meg a fejemet, hogy minden rossz és nem oda illó helytelen gondolatot végleg elfelejtsek, minden téren.
- Az biztos, hogy rendkívül keményen hajtottál, aminek meg is lett az eredménye. Erről már beszélni is akartam veled. - nem igazán értettem, hogy mire céloz ez alkalommal.
- Miről?
- Nem gondolkodtál azon, hogy ne annál a cégnél maradj, ahol gyakornokként is dolgoztál? - örömmel töltött el, ahogy reményteli pillantások közepette le sem vette rólam kíváncsi tekintetét.
- Nem igazán. - vontam vállat. - Mire akarsz kilukadni?
- Nem most fogalmazódott meg bennem először, hogy örülnék, ha nálunk dolgoznál. Rendkívüli tehetséged van az igazság kiderítéséhez és arra gondoltam, hogy tökéletes lennél a női ügyek védésére. - leesett az állam, amikor felfogtam, hogy az egész női részleget átadná nekem.
- Nem is tudom Harry, a ti cégetek nem igazán azt teszi, amit én képviselek.
- Ne lásd ennyire sarkosan az ügyeinket. Minket is csak felfogadnak, hogy védjünk valakit, ez esetekben is sokszor előfordul, hogy a védencet kapjuk és nem az elkövetőt.
- Ugye nem kell most elfogadnom? - alig mertem a szemébe nézni.
- Természetesen nem, gondolkozz rajta nyugodtan.
- Köszönöm. Kérsz kávét?
- Persze. - húzott magához egy gyors csókra, majd elengedett, hogy a konyhába mehessek.
Kissé még kómás voltam, hisz minden volt, csak késő nem, de már semmi esélyem nem lett volna az alvásra. Megkerestem a kávés dobozt, amiben a friss kávé illatozott. Megtöltöttem vele a főző tartályát és már csak a víz hiányzott belőle. A kiöntőt félig megtöltöttem, majd beleöntöttem a víztartóba. A főkapcsolót lenyomva vártam, hogy végre le főljön a barna koffein tartalmú folyadék.





1 megjegyzés: