5. fejezet - Első benyomás.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

- Most komolyan Mike, mit mondott? - emeltem fel a hangomat idegességemben és az ideg állapotom a plafonon táncolt azóta, hogy beszálltam a kocsijába.

- Már válaszoltam erre a kérdésre vagy százszor Kendra. Nem fogom elmondani neked elmondani, hogy semmi érdemlegeset nem mondott nekem. - az agyamra ment, hogy ennyire tartotta magát a hazugsága mellett, mert egyértelmű volt számomra, hogy nem mond nekem igazat. Ennyi együtt töltött idő alatt, tudtam, hogy mikor hazudik.

- Lényegtelen. Vigyél haza. - forgattam meg a szememet, majd kinéztem az ablakon és nem voltam hajlandó többet ránézni.

- Mi?

- Mi van? Miért nem érted, amit mondok? - fakadtam ki.

- Most mi bajod van? Azt hittem, hogy a mai estét együtt fogjuk tölteni nálam. - a combomra simította tenyerét, amit jelen pillanatban nem tudtam elviselni, így le is vettem magamról.

- Nincs már kedvem hozzá, így tegyél ki otthon. - néztem rá és nem tűrtem ellentmondást.

- Kendra kérlek szépen, hogy fejezd ezt be. - meglepődtem, hogy dühösen szólt hozzám.

- Még is mit kéne befejeznem?

- Hogy kislány módjára viselkedsz már napok óta. Mi a szar ütött beléd? - a szavai voltak az utolsó csepp, ami ahhoz kellett, hogy végleg kihozzon a sodromból.

- Belém? Hát képzeld, semmi. Te nem vagy képes válaszolni egy egyszerű kérdésre, mert gondolom annak a megválaszolása rohadt nehéz feladatnak bizonyult neked. Nincsen kedvem ehhez Mike, befejeztem. - hallottam a saját hangomon, hogy eléggé hisztérikus voltam, de ez érdekelt a legkevésbé.

- Mit fejeztél be? - tágra nyílt szemekkel nézett rám, míg megálltunk a tömbháznál, ahol laktam.

- Ezt a kapcsolatot közöttünk. - mutogattam kettőnk között.

- Kapcsolatot? Mi nem voltunk együtt. - érdekes, hogy az embert két egyszerű mondattal milyen könnyű megbántani és porig alázni.

- Igen, hogy is felejthettem volna el, a se veled, se nélküled effektust. Nem érdekel. - kivágtam az ajtó és olyan erővel csaptam be magam után, hogy az egész utcában hallani lehetett.

- Kendra. - kiabált utánam, de nem voltam hajlandó tudomást venni róla. Én itt és most befejeztem ezt az egészet. Valóban igaz, hogy a magánéletet és a munkát nem szabad összekeverni. A saját bőrömön tapasztaltam meg, a saját káromon értem el azt a pontot, hogy megfogadjam, hogy soha többé nem kezdek munkatárssal. Soha.

***

Reggel fáradtan és nyúzottan tértem magamhoz, mert az éjszaka nyújtott teljesítményemet mindennek lehetett nevezni, csak alvásnak nem. Három nap telt el azóta, hogy Mike és én gyakorlatilag összevesztünk, de az érzéseim a dologgal kapcsolatban semmit sem változtak. Ugyan annyira éreztem magam szarul, mint aznap este. Azóta dolgozni sem mentem és semmire nem voltam hajlandó, csak csöpögős romantikus filmek nézésére, némi fagyival lekísérve. A mai napom viszont még inkább idegessé tett, mivel péntek volt, így ma kellett találkoznom Harryvel, aki konkrétan rám erőltette magát. Nem sok választási lehetőséget hagyott nekem. Valahogy elkerülte a figyelmemet a telefonom villogása. Mostanában nem is igazán foglalkoztam vele, mert rendszerint Mike keresett, de nem vettem fel és a temérdek üzenetére sem reagáltam, ami a Sajnálom, a Ne haragudj és a Hülye voltam váltakozásból állt. Nem hatott meg. Ez alkalommal viszont olyan üzenet fogadott, amire nem számítottam.

"Jó reggelt. Remélem, hogy nem vagyok korai és nem ébresztettelek fel az üzenetemmel. Csak emlékeztetnélek, hogy ma van a "munka vacsoránk". Nyolcra érted megyek a lakásodra. Légy kész és csinos. Harry xx"

Egy dolog volt az üzenete, de az, hogy idézőjelben jegyezte meg a munka vacsora szavakat, az már kissé aggasztó volt számomra. Egyértelmű jeleit adta annak, hogy átlát a Mike-al való kapcsolatomon. Vagy ennyire jó megfigyelő vagy mi vagyunk ennyire óvatlanok és nyilvánvalók. Pontosítanék, csak voltunk. A gondolatmenetemet a telefonom újabb üzenetjelző csipogása szakította félbe.

"Ui: Csak is a pirosat!"

Ennyi volt és kész, de akkor is tudtam, hogy ezt is ő küldte. Kezdtem elgondolkozni azon, hogy valami fétise van a piros színnel vagy valami ilyesmi, mert nagyon rá van kattanva erre a dologra. Kicsit fel is nevettem, hiszen ez a mondat korábban már elhagyta a száját. Valamiért egyszerre akartam őt nagy ívben elkerülni és a közelében lenni, amennyit csak lehet. Furcsa kettősség volt ez, amit, ha akartam volna sem tudtam volna megmagyarázni. Egyszerre érdekelt és volt is közömbös számomra. A legzavaróbb az volt, hogy nem tudtam megmagyarázni, hogy miért volt ez. Tudtam, hogy milyen férfi, a legnagyobb nőcsábász a városban, mégis találkozom vele. Bár semmit nem akarok tőle, így egy vacsorába nem fogok bele halni.

Este alig nyolc óra előtt lettem kész, mivel nem foglalkoztam az idővel, így eléggé sikerült elcsúsznom vele. Épp a magassarkúmba bújtam bele, amikor csengettek. Tudtam, hogy ő az, így magamra kapva a vékony blézeremet, már nyitottam is az ajtót. A szavam is elakadt, amikor megpillantottam lazán a falnak támaszkodva egy pimasz mosoly kíséretében. Perverzül végig mért, majd nyugtázva kinézetem, megnyalta alsó ajkát kínzó lassúsággal. Le sem tudtam róla venni a szememet, annyira lebilincselt az elém táruló látvány.

- Szia. - köszönt először, amivel visszahozott a nyálcsorgatásból, ahova kerültem.

- Szia.

- Nagyon csinos vagy. - meglepődtem a bókjától, de főleg attól, hogy mennyire visszafogott volt a megjegyzése.

- Köszönöm.

- Mehetünk? - nyújtotta felém a kezét és arra várt, hogy belé karoljak.

- Persze. - tettem eleget kérésének, majd el is indultunk lefelé a lépcsőn.

Ahogy kiértünk az utcára a lélegzetem is elakadt, amikor megpillantottam a járdaszegély mellett parkoló luxus kocsit, pontosabban egy méregdrága Lexus állt velem szemben. A szemem sarkából láttam, hogy jót szórakozik a reakciómon. A kocsi villogva jelezte, hogy kinyitották, így kérdés nélkül szálltam volna meg, ha Harry nem előz meg és ki nem nyitja nekem udvariasan az anyósülés ajtaját.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá, amikor beszálltam.

- Szívesen. - kacsintott, majd eltűnt és pillanatok alatt a másik oldalon volt.

- Hová megyünk? - kérdeztem rá, ahogy figyeltem miként helyezi a kulcsot a gyújtásba, majd forgatja el azt.

- Az maradjon meglepetés. - fordult felém, majd a gázba taposott, ahogy a motor felbőgött.

- Nem vagyok túlzottan oda a meglepetésekért Harry. - fintorodtam el.

- Ez tetszeni fog. - ismét kacsintott, majd az útra szegezte tekintetét.

Az út további részében nem beszélgettünk. Ő az előttünk haladó forgalomra koncentrált, én meg az elsuhanó tájat néztem. Viszont csak úgy tettem, mint aki arra figyel. Mire észbe kaptam máris tanulmányozni kezdtem minden mozdulatát. Idegesen babrált és néha dobolt a kormányon alig észrevehetően, de nekem feltűnt. Néha a hajába túrt, ami csak még egy bizonyíték volt számomra. Ez alkalommal nem állt szándékomban tudatosan megfigyelni őt, de úgy látszik, hogy a tudatalattim úgy gondolta ezt fogja tenni. Első benyomásra nem mondtam volna meg, hogy egy ekkora játékossal van dolgom. Ha nem lett volna meg a hírneve, akkor azt mondtam volna, hogy egy kedves férfi, aki igaz és érett kapcsolatra vágyik. De a szomorú valóság az volt, hogy ez csak a felszín, egy maszk, amit visel. Valójában egy könyörtelen rohadék volt, aki minden nőt kihasznált, csak a saját örömre és szórakozása végett. Megfogadtam magamnak, hogy nem leszek egy újabb strigula a fekete noteszében, aki meg volt neki.

- Sikerült választani? - lépett oda mellénk egy feltűnő szépségű nő, aki ma este a pincér szerepét testesítette meg. Bár érdekes mód folyton Harry közelében volt és inkább neki intézte szavait, mintsem nekem.

- Igen. - mosolygott rá, majd folytatta. - Én szeretnék egy steak-et hasábburgonyával. Kendra?

- Én egy cézársalátát szeretnék.

- Már is hozom. - firkantotta le a papírra a rendelésünket,majd el is tűnt.

- Te is ilyen lány vagy? - tette fel kérdést.

- Milyen lány?

- Aki, csak salátát eszik, semmi kicsit is hizlaló ételt? - majdnem felnevettem ezen a feltételezésen, tekintve, hogy tegnap este egyedül vágtam be egy nagy doboz pizzát.

- Dehogyis, csak most ehhez van kedvem. - mosolyogtam rá.

- Akkor jó. És egyébként mi van ezzel a Mike-al? - szinte kiköptem a bort, amibe időközben belekortyoltam.

- Tessék? Mi lenne? - értetlenül kérdeztem vissza.

- Ne játszd itt nekem a hülyét. Láttam, amit láttam a múltkor. - forgatta meg a szemeit.

- Nem tudom, hogy te mit láttál, de semmi érdemleges nincsen közöttünk. - vontam vállat és tényleg így volt, legalábbis három napja.

- És nem érdemleges dolog van köztetek?

- Nincsen semmi, ő a főnököm. - szögeztem le.

- És ez miért akadály? Ha szeretsz valakit, akkor nem mindegy, hogy hol ismerted meg? - lényegében igaza volt, de ez a dolog, akkor sem volt ennyire egyszerű. És a szereted jelző eléggé súlyos volt számomra. Nem voltam szerelmes Mike-ba.

- Harry még egyszer utoljára elmondom. Nincsen köztünk semmi, csak munka kapcsolat.

- Oké, oké. Elhiszem, csak ne harapd le a fejem. Akkor ezek szerint szabad a pálya? - pimasz mosolya ismét megjelent a szája szegletében.

- Még is mire?

- Arra, hogy levegyelek a lábadról.

- Lehet próbálkozni. - nevettem fel, de kissé meg is lepődtem, hogy mennyire komoly a hangja.

- Szavadon foglak Key. - nem hittem a fülemnek.

- Hogy mondtad? - kérdeztem vissza és letettem a villámat, amivel eddig ettem.

- Hogy szavadon foglak. Mi ebben annyira meglepő?

- Nem az, hanem ahogy szólítottál. - teljes sokkban voltam.

- Miért? Egyértelműen jön nekem a Kendrából. - most ő vonogatta a vállait.

- Nem hinném. Senki nem szokott így szólítani. - kivéve egy valakit.

- Bocsi, nyilván nem tetszik, akkor nem mondom többet. 

- Nem erről van szó, csak emlékeztet valakire, aki így szólított. - hunytam le a szemem, ahogy eszembe jutottak a közös emlékek.

- Szólított? Már nem vagytok beszélő viszonyban? - láttam, hogy nem érti vagy csak nem meri kimondani.

- Meghalt. - segítettem a válaszadásban.

- Sajnálom.

- Nem kell, már régen volt. 

- Nem akartalak felzaklatni. - nyúlt a kezem felé, de elvettem azt az asztalról.

- Nem tehetsz róla.

A lakásom ajtajában álltunk és épp a kulcsot próbáltam a helyére csúsztatni, de ideges voltam még mindig, így remegő kezekkel nehéz feladatnak bizonyult a dolog. Mikor sikerült, már a nyitott ajtóban fordultam ismét felé.

- Köszönöm a vacsorát. Szia Harry.

- Nincs mit. Megismételjük? - megfogta a kezem és egy helyben tartott, hogy ne mehessek beljebb.

- Nem tudom még.

- Kérlek. - érdeke volt, hogy őszintén könyörgött.

- Majd megbeszéljük, de most bemennék, mert fáradt vagyok.

- Persze, menj csak, majd hívlak. - mosolygott rám. 

A legzavaróbb az volt, hogy annyira közel állt hozzám. Folyton a szeme és az ajkai között váltogattam a tekintetem, ami nem volt túl jó ötlet. De erre csak akkor jöttem rá, amikor közeledni kezdett felém és nem egy nézett ki, mint aki meg akar állni. Tudtam, hogy meg fog csókolni, a kérdés már csak az volt, hogy én is megakarom? A választ a másodperc tört része alatt kellett megadnom magamnak és neki is.