2016. február 11., csütörtök

16. fejezet - Befogad az éjszaka.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Néztem, ahogy keresztülszeli a termet, le sem tudtam venni róla a tekintetemet. Annyira gyönyörű volt ebben a ruhában és ellenállhatatlan. A ma estét gondosan elterveztem, azt akartam, hogy különleges legyen. A lakásomban minden készen állt, hogy ma éjjel végre az enyém legyen testestül-lelkestül. Semmire sem kényszerítettem volna, azt akartam, hogy önként menjen bele minden általam felállított játékban és kihívásba. Amióta csak megismertem égetett a vágy eziránt a nő iránt és ezt, ha akartam volna sem tudtam volna leplezni, vagy épp letagadni. Sütött rólam és ezt mindenki észrevette, aki egy kicsit is ismert, vagy azt képzelte. Az igazság viszont az volt, hogy senki sem ismert igazán, mindenki azt az oldalamat látta, amit mutattam felé.

Elmélyülten beszélgetett a szüleivel, míg néha felém fordult, olyankor, csak mosolyogtam rá és elképzeltem magamban, hogy miket fogok vele tenni az este folyamán. Alig vártam, hogy vége legyen a bankettnek és mehessünk végre a magunk dolgára. Érdekes volt, hogy az apja rám nézett és Kendra utána rám mutatott, majd szinte ezzel megegyezően csörögni kezdett a farzsebemben a mobilon.
- Igen bébi? - szóltam bele a telefonba.
- Hogy hogy nem mentél el? - a közeledben akarok lenni.
- Gondoltam megvárlak. - vontam vállat, miközben ismételten rám elemelte tekintetét.
- Jó gondolat volt, de talán felelőtlen. - kissé felnevetett, de én nem tudtam nevetni. Mit akar ezzel a megjegyzéssel?
- Mi?
- Apám meg akar ismerni. - teljesen ledöbbentem, ahogyan közölte ezt velem.
- Tényleg?
- Persze. Ide jönnél? - reményteli hangja megenyhítette a szívemet és megindultam feléjük.
- Megyek bébi.
Bontottam a vonalat és visszacsúsztattam a helyére a készüléket. Ideges lettem, de nem tudtam volna megmondani, hogy miért.
- Jó estét. - köszöntem egyhangúan, ahogy oda értem.
- Apa ő itt Harry Styles, Harry ő itt apám, James Wood. - szívélyesen nyújtotta felém a kezét, amit viszonoztam is.
- Örülök, hogy találkoztunk Mr. Wood.
- Számomra a meglepetés, hisz nem tudtam eddig, hogy Kendrának barátja van. - nézett rám, majd a lányára.
- Apa, Harry nem a barátom, már mondtam. - szégyenlősen lesütötte a szemét. El kell ismernem, hogy rosszul esett a megállapítása, hogy nem vagyunk egy pár, akkor is, ha tudtam, hogy voltaképpen tényleg nem.
- Jó, jó, tudom, csak egy barát. - megmosolyogtatott, ahogy az apja beadta a derekát és behódolt a lánya akaratának. Jó volt őket együtt látni, ahogy nevetgéltek és nosztalgiáztak. Akkor kezdett csak számomra kínossá válni a helyzet, amikor rólam kezdtek faggatózni. A hideg rázott az ilyen kérdésektől.
- Harry ön mivel foglalkozik? - volt egy olyan sejtésem, hogy pontosan tudja, de azért udvariasságból tőlem is hallani akarja.
- Ügyvéd vagyok. - vágtam rá egyszerűen.
- Micsoda véletlen.
- Apa. - szólt rá rosszallóan az apjára.
- Most mi van? Így már értem, hogy hogyan találkozhattatok egy tárgyaláson.
- Kendra. - hallottam meg a hátam mögül a legidegesítőbb hangot a világon.
- Mike, hát eljöttél. - ölelte magához, amitől bennem a méreg egyre csak növekedett. Engedd el, ő az enyém. Komolyan féltékeny voltam erre az idiótára, amiért minden alkalmat megragadott, hogy beleköpjön a levesembe,
- Nahát Mike, jó újra látni. - amikor régi barátként üdvözölték a szülei az agyamat eldobtam volna legszívesebben. Rohadt ideges voltam és ez szerintem látszott is rajtam.
- Á Styles, mi járatban? - intézte felém a kérdését. Ha még egyszer hozzám szólsz, akkor azért leszek itt, hogy letöröljem a képedről azt a kibaszott vigyort.
- Mivel ez egy diplomaosztó, így gondolom nem nehéz kitalálnod. - szűrtem a fogaim között és az sem érdekelt, hogy Kendra rendre utasított a tekintetével.
- Aha. Na ünnepelünk? - intézte további szavait a nőnek, akinek most engem kellett volna ölelni-e, nem ezt a fapöcsű senkit.
- Örülök, hogy megismerhettem magukat, de mennem kell. - ezzel senkinek a köszönését sem vártam meg, csak sarkon fordultam és azon nyomban elhagytam az épületet. Ismerve magam jelenetet rendeztem volna és az senkinek sem hiányzott volna ebben a helyzetben. Ennyit az estédről, Styles. Rohadtul nem érdeklem Kendrát, minden bizonnyal félre értelmeztem a jeleit és nem lát bennem senkit sem, hisz ő mondta, nem a barátja vagyok.
- Harry. - hallottam meg magam mögül az oly ismerős hangot.
- Mit akarsz? - álltam meg, majd szembefordultam vele.
- Mi bajod van?
- Nekem mi bajom van? - csattantam fel. - Úgy tudtam van közöttünk valami, erre benyögöd apucinak, hogy nem a barátom. Aztán meg jön ez a fasz Mike, mi a picsának van itt és miért ölelget téged?
- Féltékeny vagy? - azt hittem, majd kiakad azon, amiket hozzá vágtam, de ehelyett pont a lényeget vette ki az egészből. Emlékeztetnem kellett magam, hogy ő nem hülye.
- Kibaszottul. - ismertem be.
- Harry nincs miért féltékenynek lenned, nem akarok semmit Miketól. A barát kérdést pedig nem tisztáztuk még, így úgy érzem jogos volt a kijelentésem. - fogalmam sem volt, hogy a nyugodtsága jót vagy rosszat jelent számomra.
- Ne haragudj, hogy kiabáltam vele, csak elszállt az agyam.
- Ahogy észrevettem ez gyakori nálad. - forgatta meg a szemeit.
- Ne forgasd a szemed, azt ki nem állhatom.
- Miért?
- Mert idegesítő és ha ideges vagyok, akkor rendszerint a testi tevékenység az egyetlen mód, hogy lenyugodjak. - de még mennyire.
- Miféle testi tevékenységek?
- Szex. - egy egyszerű szó és beharapta az ajkait. Még egy ilyen és teljesen beindulok.
- Ó. - alig hallottam a hangot.
- Bizony, gyere. - megragadtam a kezét és magam után húztam, muszáj voltam levezetni azt az átkozott feszültséget.
- Hová viszel?
- A lakásomra. - vetettem oda.
Nem válaszolt, csak szótlanul követett egészen a kocsimig, majd kinyitottam neki az ajtót. Eléggé indulatból vezettem, minél hamarabb haza akartam érni, hogy végre hozzá érhessek. Kellett nekem, jobban, mint valaha.


* * *


Már a harmadik pohár pezsgőnél tartunk, miközben Kendra egyfolytában a házról kérdezget.
- Gyönyörű. - feláll és kinéz a hatalmas ablakon, ami egy egész falon terül el és szinte mindent látni lehet a városból.
- Az biztos. - sétáltam mögé és a nyakhajlatába csókoltam.
- Hogy bírod ki, hogy ne egész nap ezt csodáld?
- Úgy, hogy van más miben gyönyörködhettem. - szépen lassan magam felé fordítottam.
- Miért van az az érzésem, hogy le akarsz itatni? - mutat a már majdnem üres poharára.
- Talán jól érzed. Szükséges? - kikerekedtek a szemei, ebből tudtam, hogy érti a célzásomat.
- Nem hinném. - egyre jobban nekem préselte magát, amitől sóhajtanom kellett.
- Meg akarlak dugni. - szaladt ki a számon, mire meggondolhattam volna, hogyan is fejezem ki magam. Vele szemben sosem szoktam ilyen alpári módon fogalmazni.
- Mire vársz? - elakadt a lélegzetem, ahogy reagált a kijelentésemre. Benne volt, erről szemernyi kétséget sem hagyott bennem.
- Már semmire bébi.
Elindultam vele felfelé a szobámba, hogy végre benne lehessek. Úgy éreztem ez az éjszaka ma más lesz, végre benne van, abban, amiben én kezdettől fogva szenvedtem. Az utána érzett vágytól minden porcikám sajgott és eljött a pillanat, amikor enyhíthettem rajta.
A szobámban az ágy előtt megállítottam és végig mértem őt, még így talpig ruhában.
- Tökéletes vagy. - adtam hangot a megállapításomnak, majd egy egyszerű mozdulattal áthúztam a fején a könnyed ruháját.
Óvatosan az ágyra döntöttem és azonnal megszabadultam az ingemtől a nadrágomtól, hogy csak egy bokszerben helyezkedhessek fölé.
- Bármi, ami nem tetszik szólj és azonnal leállok vele. Értetted?
- Igen. - mosolygott rám.
- Mond, hogy az enyém vagy. - tudtam, hogy követeltem, de szükségem volt rá, hogy kimondja.
- A tiéd vagyok Harry. - zene volt füleimnek, ahogy félénken megszólalt.
- Végre. - ekkor lerántottam magamról a zavaró darabot és őt is megszabadítottam az anyagtól. Felkaptam a szekrényen heverő gumik egyikét és foggal kitéptem az egyik sarkát. Kendra végig figyelt, de nem mondott semmit. Végig csókoltam magam a combjai között, majd beigazítottam magam és keményen belé csapódtam. Kissé felsikoltott a hirtelen jött érzéstől, de nem ellenkezett. Azonnal a derekamra fonta formás lábait, míg én kemény tempóban baszni nem kezdtem. Miért gondolok ilyen mocskod dolgokra? Kész elmehaj, amit ez a nő művel velem. A háta kezdett ívbe feszülni, amint mélyebbre és mélyebbre fogadott magába. Az én zihálásomtól alig hallottam a feltörő nyögdécseléseit. Ahogy meghallottam az öröm apró hangjait, bennem is elpattant valami és még gyorsabb tempót diktáltam. Egyre sűrűbben és keményebben feszült körém és nem is váratott magára sokat, míg átadta magát nekem és a saját vágyainak. Elélvezett. Nem tartott sokáig, míg magamnak is megadtam a kegyelem döfést és sóhajtva tűnt tova belőlem, minden vágy, idegesség és féltékenység, hisz egy dologban biztos voltam.

Ő az enyém.

2016. február 4., csütörtök

15. fejezet - Hagyj már békén!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kendra


Iszonyú dühös voltam Harryre, amiért ennyire bunkón viselkedett Mikeal. Nem ezt érdemelte még akkor sem, ha néha én is pontosan ilyen stílusban akartam volna vele beszélni. Nem tudtam mi tévő legyek vele kapcsolatban. Sokszor bizonyította, hogy velem akar lenni, de közben az ilyesfajta viselkedése az őrületbe kergetett, ki nem állhattam ezt az oldalát. Féltem, hogy egy napon hozzám is hasonlóképp fog állni és megaláz vagy valami még rosszabb. Hiába töltöttem vele egyre több időt, nem ismertem őt, így a tetteit és az esetleges reakcióit sem tudtam felmérni. Aludnom kéne már, mert holnap lesz a diplomaosztóm, de egyszerűen nem tudom lehunyni a szemet. Úgy éreztem, mintha valaki figyelne, mintha nem lennék egyedül a szobában. Halálra rémültem, amikor a mellettem lévő kis szekrényen megszólalt a telefonom. Harry.
- Szia. - köszöntöttem a telefonban.
- Ugye nem ébresztettelek fel? - túlzott érdeklődése kissé meglepett.
- Még nem aludtam. Mit szeretnél? - megakartam neki mondani a magamét, de nem tudtam, nem voltam rá képes.
- Csak bocsánatot kérni. Délután nem volt rá alkalmam, mert oly hirtelen elrohantál. 
- És ezt éjfélkor akarod megbeszélni? - nem értettem, hogy miért az éjszaka közepén kell felhívnia.
- Tudom én, hogy az időpont minden, csak nem alkalmas, de nem tudtam aludni a történtek miatt és muszáj voltam veled beszélni erről.
- Harry, majd holnap megbeszéljük, fáradt vagyok. - az igazság az, hogy egyáltalán nem voltam az, de még most is haragudtam rá.
- Kendra?
- Igen? - valamit nagyon kérdezni szeretett volna, éreztem a hangján.
- Gond lenne, ha elmennék a diplomaosztódra? - le voltam döbbenve a kérdésétől.
- Mi? Minek? - sóhaja azt jelezte, hogy nem épp erre a válaszra számított.
- Gondot jelent?
- Nem, persze, hogy nem. Gyere nyugodtan. - nem akartam megbántani azzal, hogy elutasítom. 
- Ott leszek. Jó éjt szépségem.
- Jó éjt Harry.
Miután letettem a telefont, csak a plafont bámultam és azon gondolkoztam, hogy vagyok képes megbocsájtani neki két perc leforgása alatt. Ennyire gyenge vagy? Nem tudtam mit tenni, ha pokolian mérges is voltam rá, akkor is mosolyogtam, ha vele beszéltem. Túlságosan nagy hatással volt rám.
- Túl elnéző vagy. - megugrottam, amikor a sötétség megszólalt mellettem. Bell. Azonnal felkapcsoltam a kislámpát, ami elárasztotta a szobát a homályos fénnyel. Ott feküdt mellettem az ágyban és rám mosolygott.
- Mi a frász? - ugrottam ki az ágyból ijedtemben.
- Még mindig Bell vagyok Key. - nevetett fel a reakciómon, én meg egy mondatot szajkóztam magamban. Nem vagy valós, én kreáltalak az agyammal, menj innen. De semmi sem változott, ott feküdt továbbra is és mosolygott. Azon kaptam magam, hogy a görcsösség megszűnik és nyugalom áraszt el, hogy láthatom, annyi év után.
- Hogy kerülsz ide? - ültem le a matrac szélére jó távol tőle.
- Fogalmam sincs, de itt vagyok. - nézett körbe. - Tetszik a berendezés, annyira rád vall.
- Bell ne szórakozz velem. - fakadtam ki. - Inkább én ne szórakozzak magammal. Fejezd már be.
- Most kihez beszélsz? - nézett körbe.
- Magamhoz, hisz megint itt vagy. Én és a hülye elmém az oka. - a hajamat téptem volna kínomban.
- Nem te csinálod, ez most más. - ekkor megdermedtem. Lassan felült és éreztem magam mellett a teste melegét, ahogy a kezemhez ért. Az érintését nem éreztem, de a jelenlétét igen.
- Mi?
- Ott voltam veled kezdettől fogva, próbáltalak végig megszólítani, de nem ment. Annyira örültem, amikor beszélni kezdtél hozzám, aztán hallottam az orvosokat, azt mondták, hogy képzelődsz és igazuk volt, nem láttál. De most igen és fogalmam sincsen, hogy miért. - egy biztos, már tényleg megőrültem.
- Oké szóval már nem csak dilis vagyok, de a szellemeket is látom? - forgattam meg a szemeimet.
- Engem legalábbis.
- Miért vagy itt? Miért nem..hogy is mondják? Miért nem keltél át? - miket beszélek?
- Nincs itt semmi Key, soha nem is volt. - mutogat körbe, mintha látnám.
- Hogy érted?
- Csak vagyok itt, se élő, se halott. Látlak téged, én is ugyan úgy ott vagyok a lakásodban, vagy épp ott, ahol lenni akarok. Ez azért király. - nevetett fel. - De mégse vagyok sehol. 
- Rossz lehet. - komolyan megőrülhettem. Szellemek nem léteznek. 
- Mi történt a baleset után?
- Az teljes homály. Megláttam magam a kocsiban, ott ültem és nem értettem, hogy miért felülről látom magamat. Aztán, amikor a mentősök téged elvittek és engem a tűzoltók vágtak ki, már értettem. Meghaltam. Akkor nem tudtam mit kell csinálnom. A szüleimre gondoltam és ott termettem a lakásban, a nappaliban ültek és a kedvenc sorozatukat nézték. Teljes nyugalomban, emlékszem csörgött a telefon, majd anyám zokogva közölte mindenkivel, hogy balesetünk volt és én életemet vesztettem. Akkor nem tettem mást, csak a szobámban voltam, majd kezdett idegesítővé válni, hogy minden fontos tárgyamat elpakolják. Aztán meglátogattalak téged, de addigra már az intézetben voltál. Azután elküldtél, így huzamosabb ideig távol maradtam tőled.
- Nem tudod, hogy ki volt a férfi, aki mindezt okozta és aki védte őt? - halálosan kíváncsi voltam rá. Ezt az iróniát.
- Nem. A tárgyalás ideje alatt pont nem figyeltelek. 
- Basszus.
- Nekem mondod. - mosolyodott el. 
- Miért figyelmeztettél Harryvel kapcsolatban? - ez volt a másik dolog, ami érdekelt.
- Valamit nem árul el neked, érzem. Nem tudom megmondani, hogy mit nem, mert őt nem látom, csak akkor, ha veled van, mert őt nem ismertem korábban.
- Harry rendes pasi. - meglepődtem, hogy megvédtem őt.
- Vagy csak annak mutatja magát.
- Ne beszélj így róla Bell, nem is ismered. - csattantam fel.
- Miért te igen?
- Jó elég volt, nem kell itt lenned. - nagyon felidegesített a viselkedésével.
- Megfogod bánni, ha beengeded.
- Hagyj már békén. - üvöltöttem el magam, mire eltűnt, én meg verítéktől csöpögő ruhában ébredtem.
Az egészet csak álmodtam, semmi sem volt valós. Jegesen fújtam ki a levegőt és dőltem vissza a párnák közé. Rettentő korán volt még, alig múlt hajnali fél öt. Kényszerítettem magam, hogy behunyjam a szemem és visszaaludjak, miközben magamban imádkoztam, hogy ne álmodjak ismét vele.


* * *


Három órakor már a dobogón álltam és átvettem a diplomámat. El sem hittem, hogy végre vége van és hivatalosan is ügyvéd lettem. Azonnal a továbbiakról kezdtem gondolkozni. Mi lesz ezután? Ahogy megfordultam a nagy tömegben azonnal kiszúrtam őt. Ott állt az ajtó mellett, a falnak támaszkodott, amitől a megjelenése igazán lazán tetszett. Rám mosolygott és integetett, én meg mint egy hülye, utánoztam a mozdulatait. Nem tudtam, hogy milyen megfontoltságból, de hozzá sétáltam legelőször a szüleim helyett.
- Gratulálok. - mire észbe kaptam már az ajkamra lehet egy gyors csókot.
- Köszönöm. - érdekes mód, örültem, hogy láthatom.
- Mi a terved estére? - reménnyel telve csillogtak zöld szemei.
- Úgy volt, hogy a csoporttársaimmal megiszunk valamit. - vontam vállat, mert tudtam, hogy készül valamire.
- Úgy volt?
- Gondolom más programot találtál ki nekem. - szögeztem fel, hogy átlátok rajta.
- Talált és el is jössz velem?
- Talán.
- Kendra, hol voltál? - éreztem meg anyám kezét a vállamon. - Ó, jó estét.
- Anya ő itt Harry Styles, Harry ő itt Kate, az anyám. - mutattam be őket egymásnak.
- Örvendek Mrs. Wood. - nyújtotta felé a kezét.
- Én is örvendek fiatalember. Régóta ismeritek egymást?
- Nem olyan rég. - válaszoltam.
- Egy tárgyaláson találkoztunk. - tette hozzá Harry.
- Á, szóval maga is ügyvéd? - furcsa volt, mintha neheztelt volna Harryre a kijelentése miatt.
- Igen.
- Örülök, hogy megismerhettem. Kendra, ha végeztél a barátoddal, akkor gyere, mert apád indulni akar.
- Ne haragudj anyám miatt, kissé tolakodó személyiség.
- Volt kitől örökölnöd. - nevetett fel.
- Én nem is vagyok tolakodó. - kértem ki magamnak.
- Á, dehogy. - karolta át a derekamat. - Na menj, mert a barátod nem akar feltartani.
Értettem én, hogy kiemelte a barát szót.
- Miért is akarna.
- Na azt inkább nem kötném anyád orrára.
Önelégülten mosolygott, amikor elindultam a terem másik felébe.
- Később bébi. - hallottam bársonyos hangját a fülemben.

Később.