11. fejezet - Féltékeny exek.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Napok teltek el ugyan úgy. Harry minden reggel megjelent a lakásom ajtajában egy nagy csomag péksütemény és kávé kíséretében. Nem tudtam különösebb okot találni rá, hogy miért teszi ezt. Akárkit megkaphatott volna, ezzel tisztában voltam, de valamiért mégis utánam járkál. Érdekes dolog volt számomra, hogy valaki miattam töri magát, hogy nekem okozzon örömet. Talán még sosem fordult velem elő ehhez hasonló. Egyre jobban kijöttünk egymással és minden alkalommal többet és többet  beszélgettünk. Lassan mindent megtudtunk a másikról és rohamos gyorsasággal azon kaptam magam, hogy hiányzik, mikor épp nincs velem. Vajon beleszerettem?

- Kendra? - csak akkor tudatosult bennem, hogy hol vagyok, amikor Mike dühös pillantásokat küldött felém, míg magára próbálta vonni a figyelmemet, kevés sikerrel.

- Tessék? - emeltem rá végül a tekintetemet.

- Minek vagy itt egyáltalán, ha nem vagy képes rám figyelni? - kiakasztó volt a hangszíne.

- Megkérhetnélek, hogy ne beszélj velem ilyen hangon. Lehet, hogy megbántottalak, de attól még nem kell pöcsként viselkedned.

- Megbántottál? - nevetett fel, mintha épp a történelem legjobb viccét meséltem volna el.

- Talán nincs így? Mert javíts ki, ha tévedek, de azóta vagy ilyen velem, mióta megmondtam, hogy abba hagyom veled ezt az egész viszony dolgot. - a hülyének is nyilvánvaló, hogy ez a helyzet, kár tagadnia.

- Miért lenne így? Nem vagyok már gyerek, hogy ne tudjam feldolgozni. Már meg ne sértődj, de nem te vagy az egyetlen nő a világban és az életemben sem. - még, hogy nem bántja a dolog. Akkor mégis miért próbál ő megbántani engem? Szánalmas.

- Oké, lényegében engem hidegen hagy a szerelmi életed. Foglalkozzon mindenki a sajátjával. - zártam rövidre ezt a képtelen beszélgetést.

- Csak nem Stylesra célzol? Máris nagy a szerelmem köztetek? - a túlkombináláshoz mindig is értett. Nem is értem, hogyan képes egy tárgyaláson tisztán gondolkozni.

- Nem, mintha bármi közöd lenne hozzá. - megfordultam volna, ha nem kapja el a csuklómat ezzel visszatartva engem.

- Mikor fogod fel, hogy én valóban miattad csinálom ezt az egészet? - csattant fel és annyira közel volt a feje az enyémhez, hogy már zavaró volt a közelsége.

- Mit csinálsz miattam? Hetek óta másra sem vagy képes, mint kiabálni velem és játszani a féltékeny expasit. - most először jött ki minden belőlem teljesen őszintén, valóban úgy gondoltam, hogy féltékeny. Miért kell mindenkinek akkor rájönnie, hogy mit akart a másiktól, amikor az már nincs mellette? Ennyire bonyolultak lennénk mi emberi lények? Akkor kezdünk kopogtatni azon a bizonyos ajtón, amikor az már zárva van előttünk és soha többé nem fog nyitva állni. De miért tesszük ezt? Miért kell mindig az, ami másé, vagy amit nem kaphatunk meg? Amikor könnyedén a miénk lehetett volna, akkor miért nem kellett? Emberi természet.

- Féltékeny? Én? Na ne nevettess. Csak nem akarom, hogy kihasználjon téged, mert te láthatóan nem veszed észre, mert elvakít a kinézete és nem látod a belsejében pusztító tűzet. Tönkre fog tenni Kendra.

- Ne félts te engem. Eléggé ironikus, hogy pont te beszélsz nekem itt tönkretételről. Te mit csináltál? Játszottál velem, ámítottál, hogy nem kell majd bujkálnunk, hogy felvállalsz és mit tettél? Semmit. - iszonyú dühössé tett mostanra.

- Tisztában vagyok az én ballépéseimmel, de te tisztában vagy az övéivel?

- Miről beszélsz? - nem értettem, hogy mire céloz ezzel.

- Azt hiszed, hogy te vagy az egyetlen annak az embernek az életében? Hát persze, hogy azt hiszed. De ne legyél ebben annyira biztos. - a mondata végén egyszerűen, csak elsétált mellettem és magamra hagyott a gondolataimmal. Milyen jó fej. Mindenféle hülyeséget a fejemhez vág, aztán egyszerűen magamra hagy, hogy őrlődjek az igazságtartalom mértékén. Seggfej.

***

Épp a szokásos reggeli kávémért álltam sorba, amikor valaki hátulról megkocogtatta a vállamat. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, hisz erre felé senki nem lakott a baráti társaságomból, így biztos volt, hogy nem ismerem az illetőt, aki magára akarta vonni a figyelmemet. Amikor megfordultam, döbbenten konstatáltam, hogy mégis ismerős számomra a személy kiléte. A múltkori tárgyaláson láttam őt, méghozzá Harry társaságában, amint falták egymást. Kezdtem gyanakodni, hogy talán épp a féltékeny ex barátnő áll velem szemben, vagy, ami még rosszabb, a jelenlegi barátnő, akinek a háta mögött Harry éppen velem próbálja összeszűrni a levet. Talán pont az az ember, akinek mindenki beállítja és én értettem mindent félre, pont mint egy naiv kislány.

- Segíthetek? - néztem a szőke bombázó szemébe és figyelemre sem méltattam a kihívó megjelenését, ami őszintén szólva zavarba ejtő volt számomra.

- Ne haragudj, hogy zavarlak, de ugye te vagy az a lány a másik cégtől? - szóval ő is emlékezett rám.

- Igen és te.. - még be sem fejeztem teljesen, amikor közbevágott.

- Harry volt barátnője és egyben titkárnője. - olyan önelégült vigyor terült el az arcán, amihez foghatót még sosem láttam. Világos volt, hogy cukkol engem.

- Örültem. - már meg akartam fordulni, amikor ismét megszólalt.

- Vigyázz vele.

- Tessék? - honnan a fenéből tudja, hogy találkozgatunk?

- Tudom, hogy most te vagy az új hús, de a helyedben óvatos lennék. Egyszer én is voltam új, de ahogy jön egy frissebb, lapátra kerülsz. - pillanatok alatt felidegesített.

- Sajnálom, hogy átbasztak, de foglalkozz magaddal, biztos órákba tart míg így nézel ki. Tudok magamra vigyázni, de azért kösz. - nem voltam hajlandó vele foglalkozni, így visszafordultam a sorba, hogy végre kérhessem a kávémat. Kettőt kértem, mert Harry írta, hogy az irodájában találkozzunk, mert ma nem ér rá bejönni hozzám. Gondoltam nem lesz baj belőle, ha valóban bemegyek. Feketét vettem, hogy Harry magának tudja ízesíteni, ahogy mindig is szokta. Kissé izgatott voltam, mivel nem akartam, hogy bármi baja származzon abból, hogy oda megyek a munkahelyére. Főként, hogy a konkurens cégnél dolgozom, biztos nem mindenki nézi jó szemmel.

Körülbelül fél óra séta után fordulok be abba az utcába, ahol Harry irodája található. Megszokott módon egy több emeletes irodaház fogad, aminek emeleteinek számát meg sem próbálom megszámolni. Besétáltam a hatalmas bejáraton és egyenesen a liftbe szálltam be, majd megnyomtam a 13 számot. Néztem, ahogy a számok egymás után villannak ki, mindaddig, míg a kívánt emeletet el nem értem. Végigsétáltam a folyosón és megkerestem Harry irodáját. Nagy betűkkel ki volt írva Harold Styles. Kopogtam, de mivel semmi válasz nem érkezett, így benyitottam a tejüvegből készült ajtón. Bár ne tettem volna. Harry ott állt az asztala előtt, vele szemben, pedig a szőke csaj ült, akivel találkoztam és éppen rájuk nyitottam, amint csókolóznak. Nem hiszem el ezt az egészet komolyan. Azonnal sarkon fordultam és szinte szaladtam visszafelé a folyosón. Hallottam magam mögött, ahogy Harry a nevemet kiálltja és követ engem. Mivel gyorsabb volt nálam, így rövid időn belül utol is ért és megakadályozott a mozgásban.

- Kendra, kérlek állj meg. - szaggatottan vette a levegőt. - Ez nem az, aminek látszik.

- Akkor mi Harry? Minek látszik? - nem tudtam, hogy szomorú vagy dühös vagyok, csak azt tudtam, hogy rettenetesen nagyot csalódtam benne.

- Tudom, hogy ez hülyén jön ki, de nem érdekel engem Holly. Engem, csak te érdekelsz.

- Akkor nem kellett volna ledugnod a torkán a nyelvedet. Itt a kávéd, idd csak meg vele. Engem meg elfelejthetsz.

Soha többé nem akarok hallani egyik exről sem, elegem lett belőlük, ahogy abból is, hogy ennyire hülye voltam. Igaza volt Mikenak, nem lehet megbízni Harry Stylesban. Egyáltalán, semennyire.