4. fejezet - Testen kívül.

Sziasztok!

Meghoztam az új részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Még mindig hihetetlen volt számomra a viselkedése. Miért érdeklődött utánam ennyire? Miért voltam én annyira érdekes a számára? Csak a piros cipőm miatt? Nem lennék ebben száz százalékra biztos. Nem voltam vak, egyértelműen feltűnt, hogy Mike és Harry között van valamiféle versengés. Mike reakciója mindent világossá tett számomra, nem bírja őt. A kérdés már, csak az, hogy mi ennek az ok? Egy biztos, ki fogom deríteni.

Csak a kanapén ülök és valami filmet próbálnék nézni, ha a gondolataim nem kalandoznának el folytonosan. Egy tál popcorn-nal az ölemben a képernyőt nézem, de ténylegesen semmi sem jut el az agyamig, ami a műsorban történik. Néha azon kapom magam, hogy arrébb kapcsolok, de csak később tűnik fel, hogy miért van több adóval arrébb. A töprengésemet a telefonom csengése zavarta meg. Nem volt nehéz dolgom, hogy kitaláljam ki keres. 

- Szia. - köszöntöttem Mike-ot a telefonba.

- Merre vagy? - érdeklődve és eléggé izgatottan szólt bele a telefonba.

- Itthon vagyok, miért?

- Nem lenne kedved velem vacsorázni? - meglepett a kérdéssel, de ugyan akkor fel is keltette az érdeklődésemet.

- Nálad? - természetesen a kételkedő énemnek, csak meg kellett szólalnia.

- Nem. - rövid és sejtelmes válasz volt.

- Rendben. - tudtam, hogy úgy sem fog addig békén hagyni, míg azt nem mondom neki, hogy elmegyek vele.

- Este hétre érted megyek, legyél csinos. - csak ennyit mondott, majd bontotta is a vonalat.

A szekrényem előtt állva az utolsó szavain gondolkoztam. Legyél csinos. Oké, eddig értem is, de mit takar számára a csinos? Arról sincsen fogalmam, hogy hova megyünk, így honnan tudjam, hogy mivel öltözök alul vagy túl? Nem lesz annyira egyszerű kiválasztani a ruhámat, mint azt gondoltam. Percekkel később is még törölközőben állok és nem sokkal lettem okosabb a korábbinál. Végül, nagy nehézségek árán, egy egyszerű fekete ruha mellett döntöttem, ami követi az alakot. Gyorsan magamra kaptam és Mike pontosan végszóra érkezett, amikor a sminkem utolsó simításainál megszólalt a csengő. Felkaptam a ruhához passzoló táskámat és a szokásos piros magassarkúba bújtattam a lábamat. Mike csillogó szemekkel várt, amikor kinyitottam a bejárati ajtót.

- Gyönyörű vagy. - kissé dadogva szólalt meg.

- Köszönöm. Te is jól nézel ki. - megkönnyebbültem, amikor végig néztem rajta és nem éreztem magam túlöltözöttnek hozzá képest.

- Mehetünk? - nyújtotta felém a kezét.

- Persze. - egymásba karolva hagytuk el a lépcsőházat.

Most először kezdtem úgy érezni, hogy talán tényleg van jövője a közöttünk lévő dolognak. Nagyon remélem, hogy ezt ő is így gondolja, mert nem vagyok benne eléggé biztos, hogy ha ez így megy tovább, tudom még sokáig húzni. Nem vagyok hajlandó egy titok lenni, csak egy éjszakás nő valaki életében, mikor létezik olyan ember, aki valóban boldoggá tudna tenni, ráadásul nyilvánosan.

Már a kocsiban ültünk, amikor fúrni kezdte azt oldalamat a kíváncsiság, hogy lényegében hova is megyünk és milyen apropóból. Láttam Mike-on, hogy eléggé ideges, így nem sokáig tudtam szótlanul ülni mellette, míg ő az ujjait tördelte a kormányon.

- Minden rendben? - fordultam felé, mire megrezzent kissé, amikor a csendet megtörte a hangom.

- Igen. Miért?

- Eléggé idegesnek tűnsz. - vontam vállat, majd kinéztem az ablakon és az elrohanó tájat néztem.

- Nem vagyok ideges. - valahogy számomra a hanghordozása nem ezt jelezte.

- Rendben. - inkább rá hagytam a dolgot, tudtam, hogy nem fogja elmondani az okát.

Kis idő múlva leparkolt az út szélén és a motort is leállította, majd felém fordult.

- Megérkeztünk. - mosolygott rám, majd minden szó nélkül kipattant a kocsiból. Kinyitotta nekem az ajtót, majd a kezét nyújtotta felém.

- Köszi.

- Remélem tetszeni fog neked a hely. Az egyik kedvencem. - tetszett, hogy mennyire lelkes a hely miatt és, hogy nekem miként fog tetszeni.

- Biztosan. - jól esett, hogy végre nyilvánosan is velem mutatkozik.

Ahogy beértünk egy csinos szőke lány lépett oda hozzánk, egy kicsiny pult takarásából.

- Üdvözlöm önöket a Rich-ben. Van asztalfoglalásuk? - sablon szöveg, de igazi átéléssel adta elő.

- Lamberg néven.

- Kövessen Mr. Lamberg, erre van a két személy asztaluk. - szótlanul követtük a túlbuzgó lányt.

- Parancsoljanak. - állt meg az egyik ablak mellett asztalkánál, majd két étlapot nyújtott át nekünk. - Hamarosan érkezik a pincérjük, addig nézelődjenek.

- Tetszik ez a hely. - jegyeztem meg mellékesen, amikor leültem a székre és alaposabban körülnéztem.

- Hangulatos, igaz?

- Felettébb az, de ez a keresztapa téma, nem túlzás egy kicsit? - kérdeztem rá.

- Az lenne? - érdeklődve pillantott rám.

- Nekem az. - nevettem fel kicsit.

- Nekem nem. Ízlések és pofonok. - nyúlt át az asztal felett és megfogta a kezemet.

- Pontosan.

***

Már csak a számlára vártunk, amikor valami oknál fogva oldalra néztem és az embereket kezdtem szemügyre venni az étterem területén. Viszont egy olyan személyt sikerült megpillantanom, akire egyáltalán nem számítottam. Harry ült alig két asztallal arrébb és szinte mesteri pontossággal fordította felém a tekintetét, akkor amikor én is. Nem tudom, hogy miért, de azonnal elkaptam a kezemet Mike-tól. Nem ismertem Harryt, de olyan embernek tűnt nekem, aki szívesen bemártja a másikat a jobb előmenetel érdekében. Mike eléggé zavartan tekintett rám, de amikor oldalra biccentettem a fejem és rájött, hogy miért húztam el, csak mosolygott.

- Mióta ül ott? - kérdezte meg rögtön.

- Nem tudom, csak most vettem észre. - vontam vállat.

- Nagyon remélem, hogy nem látta. - sóhajt fel, én meg egy csapásra dühös leszek.

- Reméljük. - hangon sokkal emelkedettebb, mint azt szerettem volna. Akkor is mérges vagyok most Mike-ra, ha tudom, hogy a saját érdekünkben nem szabad kiderülni-e a viszonyunknak. - Mindjárt jövök.

Felálltam és a mosdó felé indultam. Azonban az ajtóban valaki megállított.

- Szia. - jött a rekedt hang, ami egyre ismerősebben csengett.

- Hello. - nem akartam vele jó pofizni.

- Mi járatban erre? - egyértelmű volt számomra, hogy az egészet látta.

- Munka vacsora. - vontam vállat.

- Munka vacsora? - kételkedve ismételte meg az előző szavaimat egy kérdés formájában.

- Igen.

- És velem mikor fogsz eljönni egy ilyen vacsorára? - ha zsarolni kezd, én esküszöm, hogy felpofozom.

- Nem tudom.

- Mondjak én időpontot? Mert van egy olyan érzésem, ha rajtad múlik a dátum a soha határára kerülne. - eléggé jó észrevétel.

- Okosabb vagy, mint gondoltam. - forgattam meg a szememet.

- Kedves. Miért jobb, ezzel a nyálgéppel lenni, mint velem? - majdnem félrenyeltem, amikor ezek a szavak elhagyták a száját.

- Nem magyarázkodom neked és különben is, nem is ismerlek. - fordultam volna meg, de elkapta a csuklómat és visszatartott.

- Akkor ismerj meg, mondjuk pénteken? Munka után?

- Addig nem állsz le, míg bele nem egyezem, ugye? - ismertem az ilyen férfiakat és nem szerettem őket.

- Jó meglátás. Szóval?

- Legyen, de egy vacsora és békén hagysz. - nyújtottam felé a kezem.

- Legyen cicám. - rántott magához közel, majd a fülembe suttogta szavait, túlzottan is érzéki hatást keltve bennem. Azonnal úgy éreztem, mintha nem lennék a saját testemben. Valamiért minden alkalommal ezt váltotta ki belőlem, ha túl közel került.

Amikor már visszafelé sétáltam, láttam, hogy Harry Mike mellett áll és eléggé haragos képpel néznek egymásra. Innen azonban nem hallottam, hogy miről beszélnek. Amikor melléjük értem, Harry szúrós tekintettel távozott.

- Mi volt ez? - kérdeztem meg azonnal.

- Semmi. - a legjobb válasz, gratulálok.

Azt hitte hülye vagyok és süket. Egyetlen mondatot hallottam csak Harry szájából mielőtt elment. Az alapján elég valószínű, hogy a munka vacsora álláspontomat egy percre sem vette be.

A tűzzel játszol.

3. fejezet - Igaz és érett.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

- Az mi? - ijedten kaptam a fejemet az ajtó irányába, a hirtelen jött ismerős hangtól, ami megtörte az időközben rám telepedett csendet. Mióta a csokor megérkezett és rájöttem, hogy Harry Styles eléggé nyílt lapokkal játszik, ami a szándékait illeti, nem is foglalkoztam vele. Csak a munkába temetkeztem és észrevétlenül elszállt az idő felettem. Mike állt az iroda nyitott ajtajában és a kezével az ablakban pihenő rózsákra mutatott.

- Egy csokor rózsa. - vontam vállat és tovább olvastam a büntetőjogi törvénykönyv x-edik bekezdését, amit eddig nem sikerült teljes mértékben értelmeznem.

- Azt én is látom, de hogy került ide? - mire ismét felnéztem már előttem állt és felhúzott szemöldökkel szinte követelte a válaszadásomat. Milyen jó dolog, hogy alig egy napja ígérte meg nekem, hogy nem fog több féltékenységi jelenetet rendezni oktalanul. Sokáig tartott, mondhatom.

- Szerinted hogyan? Kaptam, ezért van itt. - egyre jobban idegesített a viselkedése. 

- Miért beszélsz velem ismételten ilyen stílusban?

- Pontosan a te viselkedésed miatt. Úgy emlékszem, hogy tegnap megbeszéltünk valamit este. Nem? - ekkorra már az ablak felé fordulva beszéltem hozzá. Annyira ideges voltam, hogy féltem a tetteimtől. Sokszor elvesztem a fejem és olyankor nem állok jót magamért, bárkiről is legyem szó. A balesetem teljesen megváltoztatott. Nem voltam többé a félénk és naiv kislány. Tisztában voltam vele, hogy az élet múlandó, egyszer csak elszáll és nem lesz többé. Az emberi faj kegyetlensége sem volt ismeretlen számomra, így megfogadtam magamnak, hogy előbb magamat mentem, nem fogok meghunyászkodni senki ember színe előtt és ehhez tartom is magam. Ha én nem, akkor mégis ki fog kiállni értem? A válasz pofon egyszerű és kézenfekvő. Senki az ég világon.

- Nem csinálok semmit, csak egy egyszerű kérdést tettem fel neked. - láttam rajta, hogy totál ideges, miközben levetette magát a bőrfotelébe.

- Ha annyira égető a kérdés számodra, akkor Stylestól jött a csokor. - tudtam, hogy a küldőfél személyére kíváncsi annyira.

- Minek küldözget ő neked rózsákat? - fordult felém és a tekintete szabályosan lángolt.

- Fogalmam sincsen, egyszerűen csak gratulált a tárgyaláson nyújtott munkámért.

- Milyen udvarias. - horkant fel.

- Igen, az.

Ezek voltak hozzá az utolsó szavaim. Befejezettnek tekintettem ezt a témát, nem voltam hajlandó többé ezzel foglalkozni egy percet sem. Érett már Mikenak egy alapos fejmosás és, ha így folytatja, akkor záros határidőn belül meg is fogja kapni. Inkább újból a törvénybe temetkeztem, ami nem volt egészen világos számomra. Újra és újra elolvastam a sorokat és minden egyes alkalommal ugyan azon a mondaton akadt meg a szemem. Nem létezik bűntény indíték nélkül. Mi lehetett Kevin indítéka? Mi vitte rá, hogy annyi nőt meggyilkoljon? 

- Ha gondolod elmehetsz, hisz már két órája lejárt a munka időd. - fél óra néma csendben ülés után először szólt hozzám.

- Még van egy-két elintézni valóm. - a haragom további megléte miatt, nem néztem rá a válaszom közben.

- Igen? És mi lenne az? - tudtam, hogy csak pillanatok kérdése és fölöttem fog állni.

- Muszáj találnom valamit, ami még inkább ellene szól. Kellenek azok a kiskapuk, a súlyosbító körülmények a bűncselekménye hatáskörében. Biztosra akarok menni, hogy lecsukják, hogy nem fog elsétálni, mint aki nem tett semmit. - éreztem, hogy ismételten dühös leszek és mielőtt észbe kaptam már újra a fehér szoba falai között voltam, talpig fehérben, összekötözött kezekkel.

***

- Key. - ismét itt volt, hallottam. Nem őrültem meg. Miért lenne ennyire valóságos minden, ha csak az agyam hiteti el velem Bell jelenlétét?

- Key. - éreztem a leheletét a fülemben, ahogy lassan és érthetően kiejtette a nevemet ajkai közül.

Ahogy megfordultam valójában ott állt mögöttem, épen és sértetlenül. Abban a ruhában, amiben utoljára még láttam őt.

- Mi folyik itt? - hangom hisztérikussága már meg sem lepett. Kit akarnék vele álltatni? Magamat? Nem menne, hisz egy elmegyógyintézetben voltam.

- Minden rendben lesz. - annyira ködös volt a megjelenése, nem volt teljesen szilárd, de átlátszó sem. Ami viszont a legjobban zavart, hogy nem volt itt fizikailag, nem tudtam megérinteni őt. Kellett az ölelése, attól kellett volna, hogy megnyugodjak, de nem volt rá képes, soha többé.

- Miért vagy ebben olyan biztos Bell? Semmi sem lesz már a régi. Nem vagy itt és nem is leszel többé. - ültem le az ágyra, ahova ő is látszólag mellém ült, de csak alattam volt besüppedve a matrac, alatta semmi sem változott, mert ott sem volt.

- De hisz itt vagyok veled, örökre itt leszek, ott bent. - a szívemre helyezte a kezét és most először éreztem a jelenlétét ténylegesnek, talán majdnem emberinek.

- Itt kellene lenned. Együtt kéne szórakoznunk. Veled kéne kibeszélnem a pasikat, hogy éppen melyik csalt mosolyt vagy könnyeket a szemembe. Mert ezt teszik a legjobb barátok. - sírás, már megszoktam, minden napos lett azóta, hogy nem volt többé.

- Megteheted most is. - mosolyodott el.

- Meg? De meddig fogom még magam álltatni azzal, hogy valóban te vagy az? - mostanra tisztában voltam vele, hogy ez nem normális, nem kéne itt lennie, hisz halott.

- Miért ki lennék? Látsz, nem? Beszélsz hozzám, nem?

- Nem veled beszélgetek, hanem a tudatalattim kivetülésével, mert nem vagy más, csak egy elmetrükk, csak egy könnyítő tényező, ami pokolian nem működik. Napról-napra rosszabb és fájóbb, hogy kísértesz. - ordítottam, ahogy a torkomból kifért, mert megakartam szüntetni az agyamban tomboló őrületet. - Takarodj.

- Fogjátok le. - néztem Bellt, ahogy ezek a szavak elhagyják a száját, de a hangja nem volt a sajátja.

Éreztem, ahogy felemelnek és az ágyra fektetnek, majd a szíjak ismerős kattanó hangja is jelezte, hogy ismét lekötöztek. Majd a várt szúró érzés a nyugtatót jelentette.

***

- Kendra? - legyezett előttem Mike. - Itt vagy? Minden oké?

- Persze. - ráztam meg a fejem és gyorsan letöröltem a még meg nem született könnyeimet. Mike ismerte a múltam egy részét, de nem szerettem, ha gyengének és sebezhetőnek lát.

- Miért nézed a büntetőjogi törvénykönyvet, ha a súlyosbító körülményekre vagy kíváncsi?

- Igazából nem azért. Az indítékra vagyok kíváncsi. Miért tette ezt? Mit vitte rá erre? - szinte csak hangosan gondolkoztam.

- Ezek az emberek elmebetegek, az indítékuk egyszerű, azért tették, mert nem épelméjűek. - valahogy magamról is ezt gondoltam. Nem tetszett az irány, ami felé mostanában haladtam. Egyre többször jutottak eszembe a régi emlékek, amik egyre valóságosabbá váltak. Tudtam, ha ezt így folytatom a saját szakadékomba zuhanok ismét, amiből talán soha többé nem juthatok ki.

- Ez túl evidens, ennyire nem egyszerűek a dolgok Mike, valami mindig van a felszín alatt, egy régi sérelem, egy szerelem, egy emlék, vagy épp egy család, ami nyomást gyakorol rád, elvár dolgokat, hogy cselekedj.

- Nem is mondasz hülyeséget. Kikérem Robertsék összes telefon beszélgetését. - meglepett, hogy hallgatott rám.

- Rendben.

Mike sürgött-forgott, amikor a telefonja megcsörrent az asztal közepén. A tekintetét látva nem rajongott a hívófélért.

- Remek. - ejtette ki a szavakat, majd a füléhez emelte a fekete készüléket. - Igen? Miben segíthetek? Természetesen. Mikor? Most? Még bent vagyok, oké gyere.

- Ki volt az? - kérdeztem meg, amikor letette.

- Csak ez hiányzott. Várj, mondtál valamit? - meg sem hallotta a kérdésemet.

- Igen, arra lettem volna kíváncsi, hogy ki zaklatott fel ennyire?

- A csokrod küldője. - vont vállat, majd szabályosan ledobta a telefonját az asztalra.

- Mi? Harry? És mit akart?

- Ő. Át akar jönni, valamit megbeszélni. - egyértelmű volt, hogy miattam annyira ideges. Nem akarja a közelemben tudni, ez világos volt. Csak azt nem tudtam, hogy miért?

- Miért vagy vele ennyire ellenszenves?

- Nem kedvelem a fajtáját ennyi. - a váll vonogatás kezdett az agyamra menni.

- Miről beszélsz?

- Tudod mit jelent az a kifejezés, hogy a pénz beszél? - tetszett, hogy hülyénk néz.

- Még szép, hogy tudom. - forgattam meg a szemeimet.

- Nem úgy értettem. Ő olyan ember, aki annak az álláspontját véli helyesnek, aki többet fizet.

- Micsoda? - eléggé le voltam döbbenve.

- Nem minden ügyvéd áll a jó helyen.

- Ez nem lehet igaz. - szinte éreztem, ahogy felmegy bennem a pumpa.

- Sajnos az, igaz.

- És mennyire érett gondolkodás.

Nem akartam jelen lenni a beszélgetésük alatt, így tíz perc beszélgetés után, úgy döntöttem, hogy ideje mennem. A hall ajtajában viszont pont azzal a személlyel sikerült összefutnom, akivel a legkevésbé sem kívántam.

- Á Kendra, de jó, hogy újra látlak. - széles mosoly terült el arcán, amitől vonásai egycsapásra gyermekivé váltak.

- Úgy szint, de ha félreállnál mennék.

- Hová sietsz annyira? Azt reméltem, hogy megejtesz velem egy találkozást. - már a feltételezést sem értettem.

- Nem áll szándékomban.

- Miért nem? - egy lépést tett előre, amitől a távolság semmivé lett, szinte nekem simult.

- Vannak fontosabb dolgaim is.

- Megértem, de remélem egyszer szánsz rám is időt a napi rendedben. - szabályosan a hideg rázott, amikor a csípőmet érintette.

- Talán.

Végre elsétált mellettem, de nem telt sok idő mire utánam szólt még utoljára.

- Csak is a pirosat, semmi mást.

Nem értettem, hogy mire értette az utolsó mondatát. Majd lenéztem a lábamra, amin most egy fekete darab volt, nem a múltkori piros. Talán az a magassarkú lesz a vesztem, éreztem.

2. fejezet - Karizmatikus.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, remélem mindenkinek tetszeni fog továbbra is.
Jó olvasást kívánnék hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

- Az első számú bizonyíték hiányában a tárgyalást elnapolom egy későbbi időpontban. A tanú vallomása rögzítésre került és a továbbiakban is érvényes. A vádlott kihallgatása ebben az esetben a következő tárgyalásra tolódik. Köszönöm mindenkinek a részvételt, találkozunk a későbbiekben. - hallgattam a bíró utasításait, majd a kalapáccsal lesújtott, ami éles hanggal jelezte, hogy a tárgyalást berekesztette. A férfi arcán, aki előtte foglalt helyett egy széles, de önelégült mosoly terült végig, míg felsegítették és a kijárat felé kísérték a biztonsági őrök. Képeken láttam már, de élőben ezelőtt még egyszer sem. Folyamatos pletykák és legendák keringtek róla, az egyik legnagyobb maffia család új üdvöskéjéről Kevin Robertsről. Elsődlegesen a nemi erőszak és a gyilkosságok miatt ítélték el, de sokkal több bűnt követett el, amik bizonyára többnyire még rejtve vannak, a felszín alatt. A tárgyalás előtt egy héttel olvastam el a családja mappáját az irodában, hogy képben legyek, de amit ott láttam szörnyű volt. Nem Kevin volt az egyetlen a családban, akit már elkaptak és börtönbe is zártak a tettei miatt. Az elmúlt évek legnagyobb sikere, pont az apja elkapása volt, aki nőkkel, drogokkal és mindenféle használati cikkekkel kereskedett, de ezek csak piti ügyek voltak a szervezetnek, amiben mozognak, jobban mondva, amit ők irányítanak. Ennek fejében, mindent megteszek annak érdekében, hogy Kevin rács mögé kerüljön, pontosan azokért a nőkért, akik rosszkor voltak rossz helyen és így ennek az elmebetegnek az áldozatává váltak. Nem hagyhatom, hogy még egy gyilkos szabad lábon távozzon anélkül, hogy megkapta volna a büntetését a tetteiért.

- Kendra, gyere. - szakította meg a gondolat menetemet Mike, ahogy beállt elém ezzel elállva a kilátásomat.

- Mindjárt megyek utánad, menj előre. - eléggé utasítóra sikeredett a hangszínem, de nem foglalkoztam jelen pillanatban Mike érzéseivel. Hosszú ideje kerülgettük már egymást ahhoz, hogy ne kapja fel a vizet egy-egy rosszul elejtett szavam miatt.

- Rendben, de ne maradj sokáig. - nem tudom, hogy ezt miként értette, de időm sem volt megkérdezni, mert felpattant mellőlem és már a hatalmas fa ajtó felé közeledett, ami a kijáratot testesítette meg.

Amint a vádlottat elvezették én is felálltam és az ajtó felé vettem az irányt. Ekkora tűnt csak fel, hogy rajtam kívül már senki sem tartózkodik a teremben. Furcsa szokásom volt, de most is, mint minden egyes alkalommal megfigyeltem minden mozdulatát. Nem stimmelt valami ezzel a pasassal, túl pozitív volt, túl optimista, mintha tudná, hogy ebből ő fog kijönni győztesül. Kezdett egyértelművé válni számomra az apró kis részletekből, hogy az elsődleges bizonyíték talán még sem véletlenül hiányzott. De addig nem nyugszom míg ki nem derítem, hogy mi folyik itt. Ebben az egészben a központi személy nem más, mint Harry Styles.

A lábam éppen, csak átlépte a tárgyaló terem küszöbét és kifordultam a folyosóra, amikor megláttam őt, lazán a falnak támaszkodni, amint egy szőke nővel folytat elmélyült beszélgetést. Nyilván érdekfeszítő témát üthettek meg ezek ketten. Első látásra levettem, hogy a legnagyobb játékossal van dolgom, akit a világ a hátán hordott. Elsétáltam volna mellettük, ha a rekedt hang nem szól közbe.

- Hé, várj egy kicsit gyakornok. - döbbenten fordítottam a tekintetem felé és bizonyossá vált, hogy valóban hozzám intézte leereszkedő szavait.

- Tessék? - emelkedettebb hangon szólaltam meg a kelleténél.

- Ne haragudj, ha megbántottalak a megjegyzésemmel, de nem volt alkalmam bemutatkozni, így más megoldást nem láttam arra, hogy leszólítsalak. - ekkor tűnt csak fel, hogy a másik nő felszívódott.

- Természetesen.

- Úgy gondoltam, hogy kötelességem. Harry Styles vagyok. - nyújtotta felém a kezét, nem volt a szívem csücske, ezt már elsőre levettem, de mivel nem voltam udvariatlan, így elfogadtam a gesztusát.

- Kendra Wood.

- Örülök, hogy megismertelek és ha nem haragszol meg, akkor megjegyezném, hogy tehetséges vagy. Lenyűgöztél a tanúnak feltett kérdéseiddel. - most először fordult elő velem, hogy a szavaiból nem tudtam kivenni mire is gondol pontosan. Egyszerre volt gúnyos és őszintén rajongó is.

- Köszönöm. Ha nem haragszol, én most mennék. - vetettem felé egy eléggé erőtlenre sikeredett mosolyt.

- Persze. - mosolyodott el.

Ahogy a folyosón haladtam végig egyértelműen éreztem magamon égető tekintetét. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, a jelenlétével, a személyiségével. Egyszerűen lekötött, de ugyanakkor érzéketlen is voltam egyszerre az irányába. Minden esetre érdekes volt a helyzetem vele kapcsolatban.

Természetesen Mike mogorva képpel fogadott, amikor beszálltam mellé a kocsijába. Nem szólt egy szót sem, csak elfordította a gyújtásban a kulcsot és már ki is tolatott a parkolóból. Szokásomhoz híven most sem bírtam sokáig a szótlanságot, főleg, hogy itt duzzogott mellettem.

- Neked meg mi bajod? - fordultam felé egy váratlan pillanatban, amitől rendesen meg is ugrott.

- Megakarsz minket ölni? - fordult felém és valóban rosszallóan tekintett rám.

- Nem állt szándékomban.

- Nekem pedig nincsen semmi bajom. - vezette vissza az útra a figyelmét.

- Szerintem meg van, ha engem kérdezel. - vontam vállat, de valójában rettentően zavart a mostani viselkedése. Teljesen úgy viselkedett, mint egy féltékeny idióta.

- Nem kérdeztelek. - köpte nekem a szavakat, mire az én agyam pedig teljesen elpattant.

- Na jó nekem ebből elegem van, tegyél ki, most. - nyomatékosítottam a most szóval, hogy egy percet sem vagyok hajlandó vele tölteni.

- Dehogy teszlek.

- Mike, tegyél ki azt mondtam. Ne is várd, hogy ma nálad alszom. - emeletem fel a hangomat.

- De hisz megígérted. - háborodott fel, akárcsak egy tizenéves, aki nem lett elengedve a legközelebbi házibuliba, ahol majd kellőképpen összehányhatja magát.

- Változnak a dolgok, a nap elején te sem voltál gyökér és nézz oda, most mi vagy? - fintorogtam rá.

Azonnal megállította az autót. Nem mertem ránézni, mert magam is tisztában voltam vele, hogy túlzás volt a legutóbbi mondatom.

- Kendra, mi ez a stílus? Nem szoktál velem így beszélni. - helyezte az egyik tenyerét a combomra.

- Mike, nem tudom, hogy mit vársz tőlem? Nem vagyunk együtt, de te még is úgy viselkedsz, mint egy féltékeny pasi, aki a barátnőjét félti. Miért van ez? - néztem rá most először azóta, hogy leparkoltunk.

- Figyelj, tudod, hogy mi a helyzet kettőnkkel. Amíg gyakornok vagy nem lehet közöttünk semmi, ezt már megbeszéltük, de nem jelenti azt, hogy ne lennél nekem fontos és ne éreznék irántad valamit.  

- Hogy mondtad? - felhúzott szemöldökkel meredtem rá.

- Jól hallottad és most fejezd be a hülyéskedést és gyere át éjszakára. - hajolt közelebb, olyannyira, hogy majdnem összeért az ajkunk.

- Egy feltétellel.

- Mi lenne az? - kérdezett vissza egy mosollyal a szája szegletében.

- Ha többé nem csinálod ezt.

- Soha. - ismerős érzésként köszöntöttek az ajkai, de valami megváltozott benne, de hogy micsoda arról fogalmam sincsen. A gondolataim azonnal más irányba kezdtek kalandozni és az irány mivoltja egyáltalán nem volt kifizetődő számomra.

***

Másnap Mike irodájában ültem és az állítólagos első számú bizonyítékról olvastam, ami hirtelen nem volt sehol a tegnapi tárgyaláson, pedig itt az áll, hogy több, mint fél éve foglalták le. Túl sok volt ebben az ügyben a véletlen egybe esés. A következő pillanatban meghallottam a kis telefonon a hangszórót, amint a nevemet mondja Mike titkárnője.

- Kendra, Kendra.

- Igen? - nyomtam le a gombot, amivel ő is hallhat engem.

- Kijönnél egy percre?

- Természetesen. - válaszoltam, majd ki is szálltam a székből és az ajtó felé közeledtem. 

Nem igazán hittem a szememnek, amikor egy sapkás srác állt előttem az egyik virág üzlet szimbólumával a ruháján és bugyután mosolygott rám.

- Kendre Wood? - ejtette ki a nevemet.

- Igen, én vagyok.

- Ezt önnek hoztam. - nyújtotta át a hatalmas vegyes virág csokrot, amit a kezében tartott mostanáig.

- Köszönöm. Kitől jött? - kérdeztem rá.

- Azt nem tudom, de van benne kártya. - mutatott a piros borítékra a virágok között, majd semmi szó nélkül sarkon fordult és eltűnt a sarkon.

Nem foglalkoztam Lizzel különösebben, amikor faggatózni kezdett, csak vissza mentem az irodába és a virágokat csodáltam. Különös volt nekem a kártya, főleg a színe. Miért piros? A választ azonban hamar megkaptam, az üzenet formájában.

Felettébb érdekes vagy piros cipős lány. H. xx

Nem sokat kellett gondolkoznom azon, hogy ki lehetett az. Egyértelmű volt, hogy a H, Harryt takarta. Már csak azt nem tudtam, hogy miért voltam neki annyira érdekes. Nekem is egyértelműen volt róla véleményem, de tegnap óta csak egyetlen egy szó kavargott bennem vele kapcsolatban. 

Karizmatikus.

1. fejezet - Semmiség.

Ez a nap is eljött. Bele kezdek akkor hivatalosan is az új történetbe. Remélem mindenkinek tetszeni fog és ezt is sokan fogjátok majd részről részre követni. Nem húzom tovább az időt üres fecsegéssel, csak jó olvasást kívánnék hozzá. Osszátok meg velem a véleményeteket róla feltétlen, hogy tudjam mik a reakciók. Köszönöm.

Esther xx

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Enemy In My Bed

Nem hiszem el. Az első igazi tárgyalásom. Mint egy kislány, aki a szülinapja miatt reggel kiugrik az ágyából, pont úgy csináltam, amikor reggel az óra hatra váltott és megszólalt a szokásos reggeli zene, ami ébresztő gyanánt szolgált nekem már hosszú hónapok óta. Mint még soha, kipihenten rúgtam le magamról a súlyos anyagból megálmodott paplant és valóban ujjongva botorkáltam el a fehér kis ajtóig, amely mögött a fürdőm volt található. Nem volt nagy lakásom, sem luxus körülmények, de határozottan az enyém volt és szerettem is. A gyakornoki fizetésemből ennél jobbat nem engedhettem meg magamnak, de sosem voltak nagy igényeim, akkor sem, ha gazdag családból származtam is. A szüleim folyton nyaggattak, hogy küldenek nekem pénzt, hogy legalább a lakbért hagy fizessék ki helyettem, de egyiket sem engedtem meg nekik, fel sem merült bennem ennek a lehetősége. Nem szerettem, ha mások fizettek helyettem, akkor sem, ha a szüleim voltak azok. A saját lábamon szerettem állni és megtanulni mindent a nagybetűs életből, mert alig fél év múlva én is ügyvéd leszek és végleg abba hagyom az iskolát. Szerettem a tárgyalásokat, hogy a bűnös megkapta méltó büntetését a tettei okán, talán a saját életemet ért igazságtalanságok végett. A pálya választásom minden volt, csak puszta véletlen nem. Egy számomra fontos személy meghalt és a gyilkosa azóta sem kapta meg érte az elképzelt jutalmát, szabadon távozhatott, míg én hónapokat töltöttem különböző intézmények falai közé bezárva, csak azért, hogy én vigyem el a balhét helyette. Sosem fogom elfelejteni azt az éjszakát, az utolsó egymáshoz intézett szavainkat, majd a fényszóró vakító csóváját és a nagy fekete ürességet, amit magával hozott. A mellkasomban éktelenkedő fekete lyuk sosem szűnt meg teljesen létezni, mindig emlékeztetett, hogy mit veszítettem. Mennyivel lettem kevesebb és mi az a dolog, amit sosem kaphatok vissza. A legjobb barátnőmet, a testvéremet, Bellt. Néha azt kívánom bárcsak újra az őrület határán táncolnék, mint akkor. Csak egy kicsit látnám őt és beszélhetnék vele, hogy megmondja ne vezess olyan gyorsan, mert baj lesz belőle. Én csak szokásosan legyintenék, hogy ne legyen túlaggódó, mert nem tesz jót a tökéletes arcának. De csak egy lidérc lenne, nem a valóság, nem ő.

A zuhany alatt a feltett kérdéseken gondolkoztam. Tisztában voltam a bűncselekménnyel. A pasi több nőt megerőszakolt, majd megfojtotta őket. Sosem értettem, hogy mi visz rá valakit ilyen cselekedetekre. Bizonyára valami lelki sérelemmel áldotta meg a sors, amiért ennyire eltorzult a személyisége. A gyakornoki éveim alatt megtanultam, hogy millió meg egy ember él a földön, akiknek semmi sem szent és sérthetetlen, de legfőképp az emberi élet nem. Gond nélkül irtottak ki családokat és tettek el az élők sorából embereket szemrebbenés és megbánás nélkül. Viszont isten nem ver bottal, mindig megkapták a büntetésüket, amit megérdemeltek. Lehet, hogy furán fog hangzani a számból, de szerény véleményem szerint, aki kioltja egy másik ember életét az ugyan azt érdemelné. Szóval nem vagyok a halálbüntetés ellen, ha lehetne újra törvénybe iktatnám, akkor is, ha vannak bökkenői. Nem véletlenül törölték el, mert sajnos a rendszer kiszámíthatatlansága itt is jelen volt, ahogy szinte mindenben, amit emberek irányítanak és végeznek. Az ember nem tévedhetetlen, igen is hibázik, olykor hatalmasakat. Az ártatlanok jogtalan elítélése a halálbüntetésnél volt a legsúlyosabb, mivel ez az eljárás volt az abszolút visszafordíthatatlan mind közül. Sokszor derült ki évek múltán, hogy a kivégzett személynek köze sem volt az esethez és a tettes azóta is vígan éli mindennapjait, miközben halottnak kellene lennie. De a százszázalékos bizonyításnál előtérbe hoznám ezt a büntetőjogi fajtát.

Az elmélkedés befejezése után nem volt más dolgom, mint felöltözni és útnak indulni, életem első igazi általam vezetett tárgyalására. Kissé tartok is az egyedüli kihallgatástól, de mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy a gyanúsított elszólja magát és önként, a saját tudta nélkül leplezze le magát, mert ez egy jó ügyvéd ismérve. Szokásos fekete ceruzaszoknyámba bújok, a hozzá passzoló fehér selyem inggel és a fekete blézerrel, amit a piros magassarkúmmal dobok fel némiképpen, hogy ne legyen annyira sivár és egyhangú a megjelenésem. A hajamat szoros kontyba fogom a fejem tetején és a táskámat magamhoz véve, hagyom el a kicsiny lakásomat. Szokásos módon útba ejtem a ház aljában található kis családi kávézót és egy jó erős reggel indító feketével a kezemben fogok egy taxit, ami majd a bíróság épületéhez visz engem, némi ellenjuttatás fejében. A monumentális épületek foltokként mentek el mellettem, ahogy a taxi oldalsó ablakán néztem ki. Mindig is szerettem nézni az engem körülvevő tényezőket, az embereket, akik épp munkába siettek, az épületeket, amik nem feltűnően ugyan, de évről évre változtak meg és a természetet, ami rohamos gyorsasággal fejlődött és tűnt el az emberi kéz monya miatt. Ez a fajta tanulmányozás is segített a munkámban, egyre jobban kiismertem az embereket és mára gond nélkül mondtam meg, ha valaki hazudott. A gesztusaiból mindent levettem, ahogy megrándította a szemöldökét szinte észrevehetetlen módon, ahogy a kezeit tördelte idegességében. Ilyen volt az ember, a saját ártatlan gesztusai árulták el, amiről talán maga sem tudott soha sem. 

A bíróság épülete előtt azonnal megpillantottam Mike-ot, aki mellé ki voltam helyezve, mint gyakornoki ügyvéd, ő volt a fő, aki gyakorlatilag engem tanított már több éve. Azonnal heves integetésbe kezdett, amint meglátott. Érdekes volt a fülig érő mosolya, ami szinte csak akkor díszítette férfias arcát, ha velem találkozott. Ahogy oda értem átkarolta a derekam és egy hosszú puszit nyomott az arcomra. Olykor meglepett a közeledésével, nem igazán lehetett rajta kiigazodni, valamikor teljesen közömbösen viselkedett velem, valamikor pedig úgy tett, mintha a barátnője lennék. Amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban voltunk lassan két éve. Egy átbulizott éjszaka után sikerült lefeküdnünk egymással, azóta is sokszor találtam magam vele intim helyzetekben, akkor is, ha tudtuk mind a ketten, hogy ez szabály ellenes és az állásunkba is kerülhetne a dolog.

- Csinos vagy. - suttogta a fülembe alig hallhatóan.

- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz, ez az öltöny roppant elegáns. - szórakoztató volt húzni az agyát a kimért hangnemmel, mert köztudottan utálta a szakmai és tárgyilagos megfogalmazásokat.

- Ezt inkább hagyd abba, majd a tárgyalóteremben brillírozhatsz eminens kisasszony. - forgatta meg a szemeit, miközben az ajtó felé irányított, hogy ideje bemennünk.

- Nem is tudom, hogy ki tanított erre a viselkedésre. - löktem meg a vállát, minek következtében arrébb kellett volna lépnie, de izmos alkata miatt meg sem mozdult.

- Én aztán meg végképp nem. - nevetett fel, majd belökte a bíróság súlyos fa ajtaját.

Bent a megszokott látvány fogadott, ugyanis nem most először jártam itt. A falakat félig lefedő fa burkolat csodás volt és látszott rajta mennyit foglalkoznak vele, hogy az állapotát meg is őrizzék. A 13-as tárgyaló teremhez sétáltunk, ahol mások két ember várakozott a bejutásra. Gondolom a vádlott ügyvédjei, akik őt képviselik, vagyis a védelem. Egy húszas évei végén járó férfi és egy harmincas nő fordult felénk. A férfi végig vezette rajtam a tekintetét és a cselekedete végén még megkoronázta a bámulását egy ajak harapással. Ha akartam volna se tudtam volna letagadni, hogy rám is nagy hatással volt a hosszú rendezetlen barna fürtjeivel és tökéletes megjelenésével. Ha tehettem volna még óráig bámultam volna szótlanul, míg meg nem untam volna.

- Örülök, Harry Styles. - nyújtott kezet Mike-nak, aki azonnal fogadta is a gesztust.

- Mike Lamberg. - valamiért neheztelő volt a hangja, talán ismerte korábbról az idegent?

Amikor velem kezet foghatott volna Mike megragadta a derekamat és a tárgyalóterembe vezetett egyetlen szó nélkül. Éreztem Harry égető tekintetét a hátamon és már akkor ott tudtam, hogy nagy bajban vagyok.

- Mi volt ez? - kérdeztem meg Mike-ot, amikor a helyemet elfoglaltam.

- Még is mire gondolsz? - kérdezett vissza, mintha nem tudná, hogy mit kérdeztem az imént.

- Tudod te azt nagyon jól, hisz tudomásom szerint nem vagy hülye. De szólj, ha tévedek.

- Nem akarom, hogy a közeledben legyen, ennyi. - vonta meg a vállát és az említett személy felé nézett, aki a másik oldalon foglalt helyet.

- Miért?

- Veszélyes, kihasználna és tönkre tenne. - rám sem nézve adta meg válaszát, amit a világon a legjobban gyűlöltem, olyan volt, mintha nem venné a fáradságot, hogy rám nézzen, amikor hozzám beszélt.

- Hagyjuk ezt. Egyébként sincs jogod bele szólni, hisz nem vagyunk együtt. Vagy tévedek? - reméltem, hogy végre mond valamit a kettőnk viszonyáról, mert eddig semmit sem tudtam kiszedni belőle.

- Nem, nem vagyunk. - nem erre a válaszra vártam.

- Nem.

Lenyűgöző, karizmatikus, lebilincselő és profi. Talán ezzel a pár szóval tudnám jellemezni azt a jelenséget, ami a szemem előtt zajlik. Gyakornoki pályafutásom alatt sok mindent láttam, sok emberrel találkoztam és sosem hittem, hogy az utolsó tárgyaláson fogom megpillantani a tökéletességet. Mindenkit lebilincselt a mély, rekedt hangja, ami bársonyként vonta körbe a teret. Minden szavát ittad, mint a legfinomabb bort, epekedve még egy hűsítő kortyért, még egy szóért, hogy utoljára halld édes hangját. Azonnal azon gondolkoztam, miként szólhat nevetése? Hangosan kacag vagy halkan kuncog inkább? Mindennél jobban hallani akartam. Az egész tárgyalás alatt, csak a profilját láttam, de így is egyértelmű volt férfias sármja, ami keveredett egyfajta kisfiús beütéssel. Egy pillanatig tartott, mikor felém fordult, de megállt az idő, amikor zöld íriszei találkoztak az én barnáimmal. Felém villantott egy gyors mosolyt, majd a pillanat elszállt, ahogy jött, sehol sem volt már. Semmi másra nem tudtam figyelni, csak rá, Harry Styles-ra.