11. fejezet - Féltékeny exek.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Napok teltek el ugyan úgy. Harry minden reggel megjelent a lakásom ajtajában egy nagy csomag péksütemény és kávé kíséretében. Nem tudtam különösebb okot találni rá, hogy miért teszi ezt. Akárkit megkaphatott volna, ezzel tisztában voltam, de valamiért mégis utánam járkál. Érdekes dolog volt számomra, hogy valaki miattam töri magát, hogy nekem okozzon örömet. Talán még sosem fordult velem elő ehhez hasonló. Egyre jobban kijöttünk egymással és minden alkalommal többet és többet  beszélgettünk. Lassan mindent megtudtunk a másikról és rohamos gyorsasággal azon kaptam magam, hogy hiányzik, mikor épp nincs velem. Vajon beleszerettem?

- Kendra? - csak akkor tudatosult bennem, hogy hol vagyok, amikor Mike dühös pillantásokat küldött felém, míg magára próbálta vonni a figyelmemet, kevés sikerrel.

- Tessék? - emeltem rá végül a tekintetemet.

- Minek vagy itt egyáltalán, ha nem vagy képes rám figyelni? - kiakasztó volt a hangszíne.

- Megkérhetnélek, hogy ne beszélj velem ilyen hangon. Lehet, hogy megbántottalak, de attól még nem kell pöcsként viselkedned.

- Megbántottál? - nevetett fel, mintha épp a történelem legjobb viccét meséltem volna el.

- Talán nincs így? Mert javíts ki, ha tévedek, de azóta vagy ilyen velem, mióta megmondtam, hogy abba hagyom veled ezt az egész viszony dolgot. - a hülyének is nyilvánvaló, hogy ez a helyzet, kár tagadnia.

- Miért lenne így? Nem vagyok már gyerek, hogy ne tudjam feldolgozni. Már meg ne sértődj, de nem te vagy az egyetlen nő a világban és az életemben sem. - még, hogy nem bántja a dolog. Akkor mégis miért próbál ő megbántani engem? Szánalmas.

- Oké, lényegében engem hidegen hagy a szerelmi életed. Foglalkozzon mindenki a sajátjával. - zártam rövidre ezt a képtelen beszélgetést.

- Csak nem Stylesra célzol? Máris nagy a szerelmem köztetek? - a túlkombináláshoz mindig is értett. Nem is értem, hogyan képes egy tárgyaláson tisztán gondolkozni.

- Nem, mintha bármi közöd lenne hozzá. - megfordultam volna, ha nem kapja el a csuklómat ezzel visszatartva engem.

- Mikor fogod fel, hogy én valóban miattad csinálom ezt az egészet? - csattant fel és annyira közel volt a feje az enyémhez, hogy már zavaró volt a közelsége.

- Mit csinálsz miattam? Hetek óta másra sem vagy képes, mint kiabálni velem és játszani a féltékeny expasit. - most először jött ki minden belőlem teljesen őszintén, valóban úgy gondoltam, hogy féltékeny. Miért kell mindenkinek akkor rájönnie, hogy mit akart a másiktól, amikor az már nincs mellette? Ennyire bonyolultak lennénk mi emberi lények? Akkor kezdünk kopogtatni azon a bizonyos ajtón, amikor az már zárva van előttünk és soha többé nem fog nyitva állni. De miért tesszük ezt? Miért kell mindig az, ami másé, vagy amit nem kaphatunk meg? Amikor könnyedén a miénk lehetett volna, akkor miért nem kellett? Emberi természet.

- Féltékeny? Én? Na ne nevettess. Csak nem akarom, hogy kihasználjon téged, mert te láthatóan nem veszed észre, mert elvakít a kinézete és nem látod a belsejében pusztító tűzet. Tönkre fog tenni Kendra.

- Ne félts te engem. Eléggé ironikus, hogy pont te beszélsz nekem itt tönkretételről. Te mit csináltál? Játszottál velem, ámítottál, hogy nem kell majd bujkálnunk, hogy felvállalsz és mit tettél? Semmit. - iszonyú dühössé tett mostanra.

- Tisztában vagyok az én ballépéseimmel, de te tisztában vagy az övéivel?

- Miről beszélsz? - nem értettem, hogy mire céloz ezzel.

- Azt hiszed, hogy te vagy az egyetlen annak az embernek az életében? Hát persze, hogy azt hiszed. De ne legyél ebben annyira biztos. - a mondata végén egyszerűen, csak elsétált mellettem és magamra hagyott a gondolataimmal. Milyen jó fej. Mindenféle hülyeséget a fejemhez vág, aztán egyszerűen magamra hagy, hogy őrlődjek az igazságtartalom mértékén. Seggfej.

***

Épp a szokásos reggeli kávémért álltam sorba, amikor valaki hátulról megkocogtatta a vállamat. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, hisz erre felé senki nem lakott a baráti társaságomból, így biztos volt, hogy nem ismerem az illetőt, aki magára akarta vonni a figyelmemet. Amikor megfordultam, döbbenten konstatáltam, hogy mégis ismerős számomra a személy kiléte. A múltkori tárgyaláson láttam őt, méghozzá Harry társaságában, amint falták egymást. Kezdtem gyanakodni, hogy talán épp a féltékeny ex barátnő áll velem szemben, vagy, ami még rosszabb, a jelenlegi barátnő, akinek a háta mögött Harry éppen velem próbálja összeszűrni a levet. Talán pont az az ember, akinek mindenki beállítja és én értettem mindent félre, pont mint egy naiv kislány.

- Segíthetek? - néztem a szőke bombázó szemébe és figyelemre sem méltattam a kihívó megjelenését, ami őszintén szólva zavarba ejtő volt számomra.

- Ne haragudj, hogy zavarlak, de ugye te vagy az a lány a másik cégtől? - szóval ő is emlékezett rám.

- Igen és te.. - még be sem fejeztem teljesen, amikor közbevágott.

- Harry volt barátnője és egyben titkárnője. - olyan önelégült vigyor terült el az arcán, amihez foghatót még sosem láttam. Világos volt, hogy cukkol engem.

- Örültem. - már meg akartam fordulni, amikor ismét megszólalt.

- Vigyázz vele.

- Tessék? - honnan a fenéből tudja, hogy találkozgatunk?

- Tudom, hogy most te vagy az új hús, de a helyedben óvatos lennék. Egyszer én is voltam új, de ahogy jön egy frissebb, lapátra kerülsz. - pillanatok alatt felidegesített.

- Sajnálom, hogy átbasztak, de foglalkozz magaddal, biztos órákba tart míg így nézel ki. Tudok magamra vigyázni, de azért kösz. - nem voltam hajlandó vele foglalkozni, így visszafordultam a sorba, hogy végre kérhessem a kávémat. Kettőt kértem, mert Harry írta, hogy az irodájában találkozzunk, mert ma nem ér rá bejönni hozzám. Gondoltam nem lesz baj belőle, ha valóban bemegyek. Feketét vettem, hogy Harry magának tudja ízesíteni, ahogy mindig is szokta. Kissé izgatott voltam, mivel nem akartam, hogy bármi baja származzon abból, hogy oda megyek a munkahelyére. Főként, hogy a konkurens cégnél dolgozom, biztos nem mindenki nézi jó szemmel.

Körülbelül fél óra séta után fordulok be abba az utcába, ahol Harry irodája található. Megszokott módon egy több emeletes irodaház fogad, aminek emeleteinek számát meg sem próbálom megszámolni. Besétáltam a hatalmas bejáraton és egyenesen a liftbe szálltam be, majd megnyomtam a 13 számot. Néztem, ahogy a számok egymás után villannak ki, mindaddig, míg a kívánt emeletet el nem értem. Végigsétáltam a folyosón és megkerestem Harry irodáját. Nagy betűkkel ki volt írva Harold Styles. Kopogtam, de mivel semmi válasz nem érkezett, így benyitottam a tejüvegből készült ajtón. Bár ne tettem volna. Harry ott állt az asztala előtt, vele szemben, pedig a szőke csaj ült, akivel találkoztam és éppen rájuk nyitottam, amint csókolóznak. Nem hiszem el ezt az egészet komolyan. Azonnal sarkon fordultam és szinte szaladtam visszafelé a folyosón. Hallottam magam mögött, ahogy Harry a nevemet kiálltja és követ engem. Mivel gyorsabb volt nálam, így rövid időn belül utol is ért és megakadályozott a mozgásban.

- Kendra, kérlek állj meg. - szaggatottan vette a levegőt. - Ez nem az, aminek látszik.

- Akkor mi Harry? Minek látszik? - nem tudtam, hogy szomorú vagy dühös vagyok, csak azt tudtam, hogy rettenetesen nagyot csalódtam benne.

- Tudom, hogy ez hülyén jön ki, de nem érdekel engem Holly. Engem, csak te érdekelsz.

- Akkor nem kellett volna ledugnod a torkán a nyelvedet. Itt a kávéd, idd csak meg vele. Engem meg elfelejthetsz.

Soha többé nem akarok hallani egyik exről sem, elegem lett belőlük, ahogy abból is, hogy ennyire hülye voltam. Igaza volt Mikenak, nem lehet megbízni Harry Stylesban. Egyáltalán, semennyire.

10. fejezet - Mikor hagytuk el az eredeti elképzelést?

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

A lakása előtt parkoltam, míg magam előtt láttam, ahogy az imént besétált a hatalmas ajtón. Kecsesen lépkedett, ahogy mindig is és amitől titkon a plafonon voltam egy perc alatt. Egy biztos, tudta hogyan kell bánni a férfiakkal, akkor is, ha ezzel ő talán tisztában sem volt. Pillanatok alatt képes volt elcsavarni bárki fejét különösebb megerőltetés nélkül.  Azonnal tovább akartam hajtani, amint kiszállt, de valamilyen oknál fogva mégis itt cövekeltem és nem tudtam magam rávenni semmilyen mozdulatra, főleg arra nem, hogy elfordítsam a kulcsot a gyújtásban. A merő kábulatból a telefonom csöngése rángatott ki. Sóhajtva emeltem a készüléket a fülemhez.

- Mond.

- Azt hiszem beszélnünk kell Styles. - remek beszélgetésre számíthatok, ahogy hallom a hanghordozásán.

- Mégis mi olyan sürgős, hogy nem várhat holnapig Thomas? - komolyan nem értettem, hogy miért csinálja ezt.

- Nem hiszem, hogy ezt nagyon magyarázni kéne számodra. Viszont ezt nem telefonon fogjuk megbeszélni,úgy, hogy szeretném, ha máris elindulnál. - ezzel rám csapta a telefont, én meg szitkozódva indultam el.

Nem siettem túlzottan, hiszen sosem tartottam Thomastól, főleg azért sem, mert ő sajátos módon tekintette magát főnöknek és magasabb rangúnak tőlem, akkor is, ha én voltam az idősebb és a céghez is én kerültem hamarabb. Mindig is úgy tekintettem rá, mint egy reklámarcra, aki jól mutatott a képernyőn. Bár lehet, hogy ezzel sokan vitatkoznának velem, főleg a női nem képviselői, akik ismernek engem.

Még be sem léptem az irodába, már is nekem szegezte az ominózus kérdéseit, amik úgy hatottak nekem, mintha előre begyakorolt szöveget hallanék.

- Mégis, hogy gondoltad ezt? - nem tudom ki, hogy van vele, de ennél nekem egy picivel több információra lenne szükségem, hogy tudjam egyáltalán mit követtem el.

- Figyelj, ha jól tudom még nem fejlesztettem ki a gondolatolvasás képességét, így merőben hálás lennél, ha kifejtenéd bővebben az ellenszenves viselkedésed mivoltját.

- Nagyon viccesnek képzeled magadat, ugye? De lenne egy kérdésem. Mikor hagytuk el az eredeti elképzelést? - komolyan kezdtem aggódni az épelméjűsége miatt.

- Most Kendráról van szó? - valahogy nem tudtam másra gondolni, mert minden bizonnyal más dolog nem volt, amire célozgathatott volna.

- Na, csak leesett. - horkantott fel, amitől eszelősnek nézett ki.

- Mi a problémád tulajdonképpen?

- Lényegében az, hogy nem tartod magadat a megbeszéltekhez Harry. - támaszkodott neki a hatalmas íróasztalnak, míg az arcom rezdüléseit figyelte. Szerencsére megtanultam az évek alatt a tökéletes pókerarc felöltését.

- Miért is nem tartom magam hozzá? Úgy emlékszem azt mondtad, hogy bolondítsam magamba és válasszam le Mikeról, megtörtént. Akkor mi a gond? - ha szigorúan vesszük, akkor tényleg azt tettem, amit korábban megbeszéltük, csak az ok változott. Már nem Linch miatt találkozgattam Kendrával, hanem azért mert egyre jobban érdekelt és kellett nekem.

- Tudod még, hogy melyik oldalon állsz vagy már teljesen elcsavarta a fejedet az a nő?

- Semmi sem történt, teszem a dolgomat és ennyi. - emeltem fel a kezemet védekezésképpen.

- Remélem is Styles, mert nem fogom hagyni, hogy az érzelmeid befolyásoljanak a tárgyalás alatt.

- Milyen érzelmek? Ne röhögtess. - kacagtam fel, de inkább kínomban, mert valóban kezdtem érezni iránta valami, akkor is, ha nem terveztem és nem is akartam korábban.

- Akkor jó. Maradjon is így.

- Így lesz.

***

Aznap éjjel nem jött álom a szememre, csak a Thomassal folytatott beszélgetés játszódott le újra és újra a fejemben és a vége mindig ugyan az lett, hogy valóban többet érzek mostanra Kendra iránt, mint ami elvárható lenne, ha az alap dolgokat tekintjük. Forgolódtam egyik oldalról a másikra és azon kaptam magamat, hogy mindennél jobban látni akarom őt. Természetesen ez hajnali háromkor eléggé képtelen ötletnek bizonyult és a megszületés pillanatában halálra is ítéltem a buta gondolatot a fejemben. Valamiért tudni akartam, hogy milyen lehet, ha mellettem fekszik és reggel az ütemes lélegzetvételeire kelek fel. A legfurcsább az volt az egészben, hogy évek óta nem éreztem így, nem akartam senkit sem magam mellé, sőt a gondolat is idegesített, hogy egy nő huzamosabb ideig a nyakamon lógjon, de őt mégis gond nélkül elviseltem magam körül. Lényegében akartam, hogy mellettem legyen, de még mennyire. Muszáj valamit kitalálnom, mert tudom, ennek nem lesz jó vége.

Nagy nehézségek árán tudtam, csak kiimádkozni magamat reggel az ágyból, ami a tegnap esti álmatlanságomnak volt betudható. Viszont egy olyan ötlettel pattant ki a szemem, amit muszáj voltam megvalósítani. Azonnal felöltöztem, amint képes voltam az összehangolt mozgásra és már a közeli pékségbe indultam, hogy magamhoz vegyem a tervem szerves kellékeit. Ezek nem voltak mások, mint többféle péksütemény és két erős fekete kávé, mindenféle ízesítés nélkül. Fizetés után, pedig a végcélom felé vettem az irányt. Ismertem már a járást erre felé, így az ajtaja előtt álltam és becsengettem rajta. Hallottam, ahogy bentről kiszűrődik a készülődés apró nesze és az a szóegyüttes, hogy Mindjárt jövök, ami eléggé erőtlenül hangzott a reggelnek betudva. Végül egy selyem köntösben nyitott nekem ajtót, ami alatt feltehetőleg eléggé kevés ruha kapott helyet.

- Harry? - meglepetésként hagyta el ajkait a nevem.

- Jó reggelt. - vetettem felé egy csábító mosolyt.

- Nem számítottam rád. - pirult el, mikor tudatosult benne, hogyan nyitott ajtót nekem.

- Tetszik a reggeli szerelésed. - simítottam meg a köntös övét, amivel a két oldalt lehetett összezárni.

- Miért jöttél?

- Hoztam reggelit. - lengettem meg előtte a papírzacskót, amiben a még mindig forró sütemények sorakoztak.

- Akkor bejöhetsz. - nevetett fel, míg arrébb állt, hogy beléphessek a lakásba.

- Miért különben nem?

- Kétszer meggondoltam volna, hogy beengedjelek-e, ha nem lennék farkas éhes. - imádtam, hogy folyton cukkolt valamivel.

- Szép mondhatom.

- Ne játszd el a hattyúk halálát, ha lehet. - ezzel a mondattal tűnt el a hálószobájában, míg én magamra maradtam. A konyhába mentem és megkerestem a szükséges kellékeket a tökéletes reggelihez. Elővettem az egyik szekrényből két bögrét és két kis tálat, majd a konyhaasztalra tettem mindent.

- Mit hoztál? - hallottam meg magam mögött a hangját, amitől majdnem elejtettem a kezemben tartott tálat, amire a péksüteményeket helyeztem el.

- Majdnem semmit, szerencséd, hogy nem ejtettem el.

- Ne haragudj, nem akartam ráhozni a frászt. - nevetett fel, míg egy pogácsát vett le a kupac tetejéről.

- Hogy iszod a kávét? - töltöttem át mind a kettőt egy-egy bögrébe.

- Két cukorral, kevés tejjel.

- Micsoda véletlenek, én is. - eléggé meglepődtem azon, hogy valóban egyformán isszuk a reggeli ébresztőként szolgáló folyadékot.

- Ez nagyon finom. Honnan hoztad? - két falat között tette fel a kérdést.

- A lakásom mellett van pár utcával egy remek pékség, mindig oda járok. - vontam vállat, nem gondoltam, hogy jobb lenne, mint a többi, de nekem tökéletesen megfelelt.

- Nem ettem még ilyen jót.

- Tényleg?

- Tényleg.

- Örülök neki. - valamiért arra gondoltam, hogy legszívesebben most azonnal megcsókolnám.

- És minek köszönhetem a látogatásodat?

- Csak gondoltam együtt reggelizhetnénk, ennyi. - semmi hátsó szándékom nem volt ezzel, maximum annyi, hogy jó pontokat szerezzek nála.

- Jó ötlet volt.

- Ennek örülök. - természetes, hogy a telefonomnak meg kellett csörrennie. - Egy pillanat.

- Mond. - persze, hogy Linch gondolta úgy, hogy nem tud nélkülem létezni.

- Gyere be most azonnal, fejlemények vannak a kisbarátnőd oldaláról. - nem tetszett a jelző, amit Kendrára használt, annyira lealacsonyító volt.

- Nem várhat?

- Vele vagy, mi? - honnan a francból érzi meg állandóan?

- Lényegtelen, akkor fél óra és ott vagyok.

- Negyed.

Baszd meg Linch.