12. fejezet - Provokáció.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezet.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Szokásosan az akták rendezgetésével foglalkoztam reggel, ahogy azt minden egyes nap szoktam tenni. Átnéztem a legújabb fejleményeket és az ügyek sorrendjébe állítottam az iratokat. Mindig a legfontosabbal foglalkoztam a legtöbbet, mindaddig, míg meg nem oldottam az ügyet, míg lezártnak nem tekintették. Nem mondanám, hogy a legjobb oldalon helyezkedtem el, hisz a bűnözőket képviseltem és azt, hogy felmentsék őket a vádemelés alól. Nem én választottam a profilunkat és azt sem, hogy az ügyfeleink nagy része kemény maffiózó legyen, de azt kellett szeretnem, ami van. Sokszor kaptam fenyegetéseket, ha az éppen fennálló ügyben nem kerül ki jól egy vádlott, akkor eltörik a lábamat, de sosem féltettem magamat, hisz sosem veszítettem. Mindig elértem, amit akartam. Mostanra külön engem hívnak, ha valakit jogosan kapnak el, de nem akarja a családja, hogy lecsukják. Lassan kilehetne írni az ajtóra, hogy "Elkaptak, bűnös vagy, de nem akarsz a sitten rohadni, akkor hívd Harry Stylest, ő megoldja, hogy szabadon távozhass." Természetesen annyira nem voltam büszke az eszközeimre, ahogy elértem a céljaimat, de nem volt mit tenni, a munkámat végeztem, így vagy úgy, az édes mindegy volt.

- Harry, bent vagy már? - dugta be a fejét Holly az ajtómon, aki a mai napon is szívdöglesztő volt, de tartottam magam ahhoz, hogy nem fekszem le mással Kendra miatt.

- Amint látod. - vontam vállat és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne a kilógó melleit bámuljam.

- Csak mondani akartam, hogy fél 10-kor jön egy újabb ügyfél. - remek, még egy ügy, amin agyalhatok, mintha nem lenne épp elég.

- Kezd elegem lenni az emberekből. Miért követnek el büntetni való dolgot, ha utána fülüket-farkukat behúzva könyörögnek a szabadságukért.

- Örülj neki, hogy ezt csinálják, különben nem lenne munkátok. - nevetett fel, amitől felment bennem a pumpa, annyira idegesítő személyiség volt, hogy szabályosan fájt.

- Köszi, hogy szóltál. - vezettem vissza a tekintetemet az iratokra és reménykedtem benne, hogy magamra hagy.

- Figyelj, tudom, hogy megbeszéltünk valamit, de nem tehetnénk néha kivételt? - sétált mellém és lassan végigsimított a karomon. Piszkosul tudta, hogy mivel indíthat be.

- Nem, Holly. Megbeszéltünk, hogy ennyi volt és ehhez tartsd is magadat. - kötöttem ki neki, hogy az álláspontos továbbra is él.

- Csak nem a másik lány miatt csinálod ezt?

- Miféle lányról beszélsz? - kérdeztem vissza, úgy téve, mint akinek fogalma sincs az egészről.

- Ne nézz hülyének Harry, tudom, hogy azzal a konkurens csajjal kavarsz. - egy pillanat leforgása alatt pattant fel az asztalomra, pont velem szemben elhelyezkedve.

- Kavarok? Én erről nem tudok. 

- Persze. Miben fogadunk, hogy még nem adta oda magát neked? Kiéhezett lehetsz mostanra. - nem volt jó ötlet, hogy a péniszemet simogatta folyamatosan.

- Állítsd le magadat. - toltam el magamtól a kezét.

- Miért talán zavar, ha egy nő hozzád ér? - gondoltam, hogy nem lesz könnyű leépíteni azok után, hogy hónapokig összejártam vele éjszakánként, de hogy ennyire nem képes felfogni azt, hogy vége a kis kalandnak, azt már nem hittem el.

- Miért zavarna? - hajoltam előre, mire elkapta a nyakkendőmet és magához húzott annak segítségével és bekebelezte az ajkaimat. Nem igazán tudtam, hogy mit teszek, csak megragadtam a derekát és visszacsókoltam. Halványan hallottam, hogy valami nem normális az irodában és megváltoztak a zajok is. Csak akkor eszméltem rá, hogy az ajtó nyíló hangját hallottam, amikor egy gyenge, "Ezt nem hiszem el." mondat hagyta el a már oly könnyen felismerhető hanghoz tartozó személy ajkait. Azonnal elengedtem a szőkeséget és az ajtó felé fordultam, ahol Kendra zavarodott tekintete fogadott. Megrázta a fejét, majd sarkon fordult és becsapta maga mögött az ajtót, ami hatalmas hangzavart keltett, ahogy a tokjába ért és megállt a kényszerített mozgásban. Azonnal utána szaladtam, mivel nyilvánvalóan sokkal többet jelentett nekem, mint azt valaha is gondolni mertem volna. Meg is lepődtem, hogy amikor kiléptem az ajtón, már mennyire messze volt tőlem. Eléggé gyors volt. 

- Kendra. - kiabáltam utána, de meg sem hallott, csak ment előre és egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy többször szólítottam őt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kiakad, ha meglát valaki mással. Ezek szerint ő is többet gondolt bele ebbe az egészbe, ahogy lassacskán én is, még akkor is, ha tudtam nem szabadna, hisz az elején egyáltalán nem annak indult, hogy érzelmeket tápláljak iránt, valós érzelmeket semmiként.

- Kendra, kérlek állj meg. - végre utol értem és megállítottam a kezénél fogva, a rohanástól alig kaptam levegőt. - Ez nem az, aminek látszik.

- Akkor mi Harry? Minek látszik? - rossz volt látni a csalódottságot a szemében, nem akartam őt ilyen helyzetbe hozni, azt meg pláne nem, hogy ezek után ne álljon velem szóba.

- Tudom, hogy ez hülyén jön ki, de nem érdekel engem Holly. Engem, csak te érdekelsz. - most először beszéltem erről neki őszintén, még magam is meglepődtem, hogy valóban így érzek. Kell nekem.

- Akkor nem kellett volna ledugnod a torkán a nyelvedet. Itt a kávéd, idd csak meg vele. Engem meg elfelejthetsz. - a kezembe nyomta a kávésbögrét és meg sem várta, hogy reagálni tudjak bármit is, egyszerűen, csak magamra hagyott és az sem érdekelte, hogy a nevét ordítom torkom szakadtából.

Nem engedhetem, hogy végleg kisétáljon az életemből, azt már nem.

Visszasétáltam az irodámban, ahol Holly még mindig az asztalon ült és nem úgy nézett ki, mint akit mélyen érintett volna a dolog, sőt önelégülten bámult rám, amikor beléptem az ajtón.

- Miért mosolyogsz így? - kérdeztem rá, mert eléggé furcsa volt a viselkedése.

- Hogyan? Csak eléggé érdekes, hogy így bejelentés nélkül ide jött. - vont vállat míg leszállt.

- Én hívtam ide. - szögeztem le. - Csak azt nem tudtam, hogy ilyen korán fog jönni.

- Peched van. - azonnal elkaptam a kezét ennék a mondatnál, mert több volt nekem benne, mint ami valóban elhangzott.

- Kezdjél szépen beszélni Holly. Mit csináltál? - tudtam, hogy az ő keze van mindenben.

- Miért csináltam volna én bármit is?

- Ismerlek. Ne idegesíts fel még jobban, mert tudod, hogy annak nem lesz jó vége. - komolyan egyre inkább ment fel bennem a pumpa ettől a nőtől.

- Elfenekelsz?

- Fejezd be. - rángattam meg a csuklójánál fogva, amitől kibillent az egyensúlyából és pár lépést arrébb lépett.

- Normális vagy? Miért rángatsz? - csattant fel és lendítette a kezét, hogy pofon vágjon, de elkaptam a kezét.

- Meg se próbáld. Beszélj. - szóltam rá erélyesebben.

- Nem csináltam semmit. Találkoztam vele egy kávézóban és figyelmeztettem, hogy milyen is vagy valójában, ennyi. 

- Mi az, hogy találkoztál vele? Csak úgy véletlen? - ha nem megy ki rohamosan, akkor komolyan baja fog esni.

- Talán.

- Takarodj innen Holly. Ma ne is lássalak többé, menj haza. Örülj, hogy nem rúglak ki. Nincs jogod a magánéletemmel foglalkozni és besározni Kendra előtt. Ha maradandót alkotott a te kis hülye magánakciód, akkor elhiheted, hogy lesznek következményei az életedre nézve, nem is akár milyenek. - ezzel megfogtam és kilöktem az ajtón, majd becsaptam azt mögötte.

Nem hiszem el, hülye kis ribanc.

***

Másnap alig vártam, hogy vége legyen az újabb tárgyalásnak az ügyben, amivel már hónapok óta szívtunk és nem jutottunk benne előre. Folyton Kendrát figyeltem, aki egy percre sem fordult az irányomba, inkább azzal a seggfej Mikeal vihorászott önfeledten. Ha megint összejött vele, akkor nem tudom mit fogok csinálni. Félő, hogy a puszta kezemmel fojtom meg Mikekot. Amikor végre a bíró elnapolta a tárgyalást, ismét, kimehettem a teremből, hogy beszélhessek két szót Kendrával, persze, csak ha engedi nekem. Azonnal utána indultam és a folyosó közepén utol is értem őket, amint beszélgettek.

- Kendra, ne haragudj beszélhetnék veled egy percet? - szóltam hozzá és reméltem, hogy a kedvességem hatni fog rá.

- Nem hinném Styles, hogy kíváncsi rád. - szólalt meg helyette Mike, amitől azonnal dühös lettem.

- Nem hozzád szóltam. Kendra, kérlek. - néztem rá és az sem érdekelt jelen pillanatban, hogy több ember szeme láttára könyörgök neki.

- Jól van. - sóhajtott fel, majd oda fordult Mikehoz. - Holnap találkozunk.

- Nem jössz velem? - kissé le volt döbbenve.

- Nem, haza találok egyedül is. - tudtam, hogy én fogom haza vinni, nem mondhat majd nemet nekem.

- Oké. 

Némán sétáltunk ki a parkolóba, ahol a kocsim mellett álltunk meg. Elakart sétálni mellette, de megállítottam.

- Haza viszlek. - szögeztem le neki.

- Nem kell Harry. - tiltakozott azonnal, de nem felvetettem, hanem kijelentettem a dolgot.

- Nem kérdés volt Kendra.

- Azt észre vettem. - fújta ki a levegőt, miközben az anyósülés oldalára sétált, hogy beszálljon a kocsiba. - Mond mit akarsz.

- Majd otthon. - nyugodtan akartam vele beszélni.

- Nem megyek fel hozzád. - persze, hogy azonnal ellenkezni-e kell.

- Nem is oda készültem, azt mondtam, hogy haza viszlek.

- Mondtad már ezt és nálad kötöttünk ki. - olyan volt, mint egy nyafogó kislány, akitől elvették a kedvenc babáját.

- Oké, ez jogos. - mosolyogtam rá és vártam, hogy viszonozza, de helyette csak elfordult és az elsuhanó tájat figyelte.

Leparkoltam a háza előtt és felkísértem a lakásához. Az ajtóban állva nézett vissza rám és nem úgy nézett ki, mint aki beakar invitálni engem a lakásba.

- Nem mehetek be? - kérdeztem rá, amikor már kényelmetlenné vált a helyzet.

- De, gyere. - szerencsére beadta a derekát.

Követtem őt, ahogy a konyhába vette az irányt. Leültem az egyik székre és néztem, ahogy elővesz két bögrét a szekrényből.

- Kávét? - nézett rám.

- Kérek, köszi.

- Szóval? - tette le elém a barna folyadékkal teli fehér porcelánt. - Hallhatlak.

- Először is, köszönöm, hogy meghallgatsz. - kezdtem bele a mondandómba. - Megértem, hogy dühös vagy rám Kendra a tegnapi jelent miatt. Elhiszem, ha rosszul esett neked és azt is, hogy úgy érzed átvertelek vagy kihasználtalak. De a helyzet tényleg nem az, aminek látszott. Én Hollyval valóban lezártam a dolgokat.

- Nem úgy tűnt nekem tegnap. - vágott közbe.

- Befejezhetem? - kérdeztem meg, mert egy valamit nem tűrtem el senkinek, ha közbevágott, amíg beszéltem.

- Persze.

- Köszönöm. - folytattam. - Szóval, amint mondtam, Holly és köztem nincsen már semmi. Miután elmentél elmondta, hogy találkozott veled és direkt mindenféle hülyeséget hordott neked össze rólam. Ennek fényében megértem, hogy miért gondoltad úgy, hogy igazak az állításai és nem bírok egy nő mellett megmaradni. De ez hülyeség. Jó nem tagadom, hogy eddig ezt tettem, de egyikkel sem gondoltam komolynak a dolgokat. Veled viszont, nagyon is.

- Micsoda? - eléggé le volt döbbenve.

- Kendra, tényleg szeretném, ha lenne köztünk valami. Nem csak játszom veled, kellesz nekem és nem csak egy éjszakára, hanem állandóan. Szeretnék a közeledben lenni és boldoggá tenni téged. Nem kell más. - érdekes volt, hogy magamnak is csak most vallottam be mindezt. Mindent szabályt megszegek, de kit érdekel.

- Nem ígérhetek semmit neked. Ezt fel kell építened, mert nem bízok meg benned és remélem érted, hogy miért nem.

- Értem és azon leszek, hogy elnyerjem a bizalmadat. Engeded? - reményteli mosolyt villantottam felé, míg megízesítettem a kávémat.

- Igen. - mosolygott vissza rám és örültem, hogy megbeszéltük ezt a dolgot.

- Gyere ide. - nyújtottam a kezemet.

- Minek?

- Meglátod. - továbbra is tartottam a kezemet és vártam,hogy végre megfogja és ide húzhassam magamhoz. Nagy nehezen megadta magát, így az ölembe tudtam ültetni.

- Annyira kellesz. - suttogtam ajkaira, majd szenvedélyesen ajkára forrtam. 

Nem volt más, csak ő és én és a perzselő láng, mit a bennünk tomboló tűz okozott, vont magával.

11. fejezet - Féltékeny exek.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Napok teltek el ugyan úgy. Harry minden reggel megjelent a lakásom ajtajában egy nagy csomag péksütemény és kávé kíséretében. Nem tudtam különösebb okot találni rá, hogy miért teszi ezt. Akárkit megkaphatott volna, ezzel tisztában voltam, de valamiért mégis utánam járkál. Érdekes dolog volt számomra, hogy valaki miattam töri magát, hogy nekem okozzon örömet. Talán még sosem fordult velem elő ehhez hasonló. Egyre jobban kijöttünk egymással és minden alkalommal többet és többet  beszélgettünk. Lassan mindent megtudtunk a másikról és rohamos gyorsasággal azon kaptam magam, hogy hiányzik, mikor épp nincs velem. Vajon beleszerettem?

- Kendra? - csak akkor tudatosult bennem, hogy hol vagyok, amikor Mike dühös pillantásokat küldött felém, míg magára próbálta vonni a figyelmemet, kevés sikerrel.

- Tessék? - emeltem rá végül a tekintetemet.

- Minek vagy itt egyáltalán, ha nem vagy képes rám figyelni? - kiakasztó volt a hangszíne.

- Megkérhetnélek, hogy ne beszélj velem ilyen hangon. Lehet, hogy megbántottalak, de attól még nem kell pöcsként viselkedned.

- Megbántottál? - nevetett fel, mintha épp a történelem legjobb viccét meséltem volna el.

- Talán nincs így? Mert javíts ki, ha tévedek, de azóta vagy ilyen velem, mióta megmondtam, hogy abba hagyom veled ezt az egész viszony dolgot. - a hülyének is nyilvánvaló, hogy ez a helyzet, kár tagadnia.

- Miért lenne így? Nem vagyok már gyerek, hogy ne tudjam feldolgozni. Már meg ne sértődj, de nem te vagy az egyetlen nő a világban és az életemben sem. - még, hogy nem bántja a dolog. Akkor mégis miért próbál ő megbántani engem? Szánalmas.

- Oké, lényegében engem hidegen hagy a szerelmi életed. Foglalkozzon mindenki a sajátjával. - zártam rövidre ezt a képtelen beszélgetést.

- Csak nem Stylesra célzol? Máris nagy a szerelmem köztetek? - a túlkombináláshoz mindig is értett. Nem is értem, hogyan képes egy tárgyaláson tisztán gondolkozni.

- Nem, mintha bármi közöd lenne hozzá. - megfordultam volna, ha nem kapja el a csuklómat ezzel visszatartva engem.

- Mikor fogod fel, hogy én valóban miattad csinálom ezt az egészet? - csattant fel és annyira közel volt a feje az enyémhez, hogy már zavaró volt a közelsége.

- Mit csinálsz miattam? Hetek óta másra sem vagy képes, mint kiabálni velem és játszani a féltékeny expasit. - most először jött ki minden belőlem teljesen őszintén, valóban úgy gondoltam, hogy féltékeny. Miért kell mindenkinek akkor rájönnie, hogy mit akart a másiktól, amikor az már nincs mellette? Ennyire bonyolultak lennénk mi emberi lények? Akkor kezdünk kopogtatni azon a bizonyos ajtón, amikor az már zárva van előttünk és soha többé nem fog nyitva állni. De miért tesszük ezt? Miért kell mindig az, ami másé, vagy amit nem kaphatunk meg? Amikor könnyedén a miénk lehetett volna, akkor miért nem kellett? Emberi természet.

- Féltékeny? Én? Na ne nevettess. Csak nem akarom, hogy kihasználjon téged, mert te láthatóan nem veszed észre, mert elvakít a kinézete és nem látod a belsejében pusztító tűzet. Tönkre fog tenni Kendra.

- Ne félts te engem. Eléggé ironikus, hogy pont te beszélsz nekem itt tönkretételről. Te mit csináltál? Játszottál velem, ámítottál, hogy nem kell majd bujkálnunk, hogy felvállalsz és mit tettél? Semmit. - iszonyú dühössé tett mostanra.

- Tisztában vagyok az én ballépéseimmel, de te tisztában vagy az övéivel?

- Miről beszélsz? - nem értettem, hogy mire céloz ezzel.

- Azt hiszed, hogy te vagy az egyetlen annak az embernek az életében? Hát persze, hogy azt hiszed. De ne legyél ebben annyira biztos. - a mondata végén egyszerűen, csak elsétált mellettem és magamra hagyott a gondolataimmal. Milyen jó fej. Mindenféle hülyeséget a fejemhez vág, aztán egyszerűen magamra hagy, hogy őrlődjek az igazságtartalom mértékén. Seggfej.

***

Épp a szokásos reggeli kávémért álltam sorba, amikor valaki hátulról megkocogtatta a vállamat. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, hisz erre felé senki nem lakott a baráti társaságomból, így biztos volt, hogy nem ismerem az illetőt, aki magára akarta vonni a figyelmemet. Amikor megfordultam, döbbenten konstatáltam, hogy mégis ismerős számomra a személy kiléte. A múltkori tárgyaláson láttam őt, méghozzá Harry társaságában, amint falták egymást. Kezdtem gyanakodni, hogy talán épp a féltékeny ex barátnő áll velem szemben, vagy, ami még rosszabb, a jelenlegi barátnő, akinek a háta mögött Harry éppen velem próbálja összeszűrni a levet. Talán pont az az ember, akinek mindenki beállítja és én értettem mindent félre, pont mint egy naiv kislány.

- Segíthetek? - néztem a szőke bombázó szemébe és figyelemre sem méltattam a kihívó megjelenését, ami őszintén szólva zavarba ejtő volt számomra.

- Ne haragudj, hogy zavarlak, de ugye te vagy az a lány a másik cégtől? - szóval ő is emlékezett rám.

- Igen és te.. - még be sem fejeztem teljesen, amikor közbevágott.

- Harry volt barátnője és egyben titkárnője. - olyan önelégült vigyor terült el az arcán, amihez foghatót még sosem láttam. Világos volt, hogy cukkol engem.

- Örültem. - már meg akartam fordulni, amikor ismét megszólalt.

- Vigyázz vele.

- Tessék? - honnan a fenéből tudja, hogy találkozgatunk?

- Tudom, hogy most te vagy az új hús, de a helyedben óvatos lennék. Egyszer én is voltam új, de ahogy jön egy frissebb, lapátra kerülsz. - pillanatok alatt felidegesített.

- Sajnálom, hogy átbasztak, de foglalkozz magaddal, biztos órákba tart míg így nézel ki. Tudok magamra vigyázni, de azért kösz. - nem voltam hajlandó vele foglalkozni, így visszafordultam a sorba, hogy végre kérhessem a kávémat. Kettőt kértem, mert Harry írta, hogy az irodájában találkozzunk, mert ma nem ér rá bejönni hozzám. Gondoltam nem lesz baj belőle, ha valóban bemegyek. Feketét vettem, hogy Harry magának tudja ízesíteni, ahogy mindig is szokta. Kissé izgatott voltam, mivel nem akartam, hogy bármi baja származzon abból, hogy oda megyek a munkahelyére. Főként, hogy a konkurens cégnél dolgozom, biztos nem mindenki nézi jó szemmel.

Körülbelül fél óra séta után fordulok be abba az utcába, ahol Harry irodája található. Megszokott módon egy több emeletes irodaház fogad, aminek emeleteinek számát meg sem próbálom megszámolni. Besétáltam a hatalmas bejáraton és egyenesen a liftbe szálltam be, majd megnyomtam a 13 számot. Néztem, ahogy a számok egymás után villannak ki, mindaddig, míg a kívánt emeletet el nem értem. Végigsétáltam a folyosón és megkerestem Harry irodáját. Nagy betűkkel ki volt írva Harold Styles. Kopogtam, de mivel semmi válasz nem érkezett, így benyitottam a tejüvegből készült ajtón. Bár ne tettem volna. Harry ott állt az asztala előtt, vele szemben, pedig a szőke csaj ült, akivel találkoztam és éppen rájuk nyitottam, amint csókolóznak. Nem hiszem el ezt az egészet komolyan. Azonnal sarkon fordultam és szinte szaladtam visszafelé a folyosón. Hallottam magam mögött, ahogy Harry a nevemet kiálltja és követ engem. Mivel gyorsabb volt nálam, így rövid időn belül utol is ért és megakadályozott a mozgásban.

- Kendra, kérlek állj meg. - szaggatottan vette a levegőt. - Ez nem az, aminek látszik.

- Akkor mi Harry? Minek látszik? - nem tudtam, hogy szomorú vagy dühös vagyok, csak azt tudtam, hogy rettenetesen nagyot csalódtam benne.

- Tudom, hogy ez hülyén jön ki, de nem érdekel engem Holly. Engem, csak te érdekelsz.

- Akkor nem kellett volna ledugnod a torkán a nyelvedet. Itt a kávéd, idd csak meg vele. Engem meg elfelejthetsz.

Soha többé nem akarok hallani egyik exről sem, elegem lett belőlük, ahogy abból is, hogy ennyire hülye voltam. Igaza volt Mikenak, nem lehet megbízni Harry Stylesban. Egyáltalán, semennyire.

10. fejezet - Mikor hagytuk el az eredeti elképzelést?

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

A lakása előtt parkoltam, míg magam előtt láttam, ahogy az imént besétált a hatalmas ajtón. Kecsesen lépkedett, ahogy mindig is és amitől titkon a plafonon voltam egy perc alatt. Egy biztos, tudta hogyan kell bánni a férfiakkal, akkor is, ha ezzel ő talán tisztában sem volt. Pillanatok alatt képes volt elcsavarni bárki fejét különösebb megerőltetés nélkül.  Azonnal tovább akartam hajtani, amint kiszállt, de valamilyen oknál fogva mégis itt cövekeltem és nem tudtam magam rávenni semmilyen mozdulatra, főleg arra nem, hogy elfordítsam a kulcsot a gyújtásban. A merő kábulatból a telefonom csöngése rángatott ki. Sóhajtva emeltem a készüléket a fülemhez.

- Mond.

- Azt hiszem beszélnünk kell Styles. - remek beszélgetésre számíthatok, ahogy hallom a hanghordozásán.

- Mégis mi olyan sürgős, hogy nem várhat holnapig Thomas? - komolyan nem értettem, hogy miért csinálja ezt.

- Nem hiszem, hogy ezt nagyon magyarázni kéne számodra. Viszont ezt nem telefonon fogjuk megbeszélni,úgy, hogy szeretném, ha máris elindulnál. - ezzel rám csapta a telefont, én meg szitkozódva indultam el.

Nem siettem túlzottan, hiszen sosem tartottam Thomastól, főleg azért sem, mert ő sajátos módon tekintette magát főnöknek és magasabb rangúnak tőlem, akkor is, ha én voltam az idősebb és a céghez is én kerültem hamarabb. Mindig is úgy tekintettem rá, mint egy reklámarcra, aki jól mutatott a képernyőn. Bár lehet, hogy ezzel sokan vitatkoznának velem, főleg a női nem képviselői, akik ismernek engem.

Még be sem léptem az irodába, már is nekem szegezte az ominózus kérdéseit, amik úgy hatottak nekem, mintha előre begyakorolt szöveget hallanék.

- Mégis, hogy gondoltad ezt? - nem tudom ki, hogy van vele, de ennél nekem egy picivel több információra lenne szükségem, hogy tudjam egyáltalán mit követtem el.

- Figyelj, ha jól tudom még nem fejlesztettem ki a gondolatolvasás képességét, így merőben hálás lennél, ha kifejtenéd bővebben az ellenszenves viselkedésed mivoltját.

- Nagyon viccesnek képzeled magadat, ugye? De lenne egy kérdésem. Mikor hagytuk el az eredeti elképzelést? - komolyan kezdtem aggódni az épelméjűsége miatt.

- Most Kendráról van szó? - valahogy nem tudtam másra gondolni, mert minden bizonnyal más dolog nem volt, amire célozgathatott volna.

- Na, csak leesett. - horkantott fel, amitől eszelősnek nézett ki.

- Mi a problémád tulajdonképpen?

- Lényegében az, hogy nem tartod magadat a megbeszéltekhez Harry. - támaszkodott neki a hatalmas íróasztalnak, míg az arcom rezdüléseit figyelte. Szerencsére megtanultam az évek alatt a tökéletes pókerarc felöltését.

- Miért is nem tartom magam hozzá? Úgy emlékszem azt mondtad, hogy bolondítsam magamba és válasszam le Mikeról, megtörtént. Akkor mi a gond? - ha szigorúan vesszük, akkor tényleg azt tettem, amit korábban megbeszéltük, csak az ok változott. Már nem Linch miatt találkozgattam Kendrával, hanem azért mert egyre jobban érdekelt és kellett nekem.

- Tudod még, hogy melyik oldalon állsz vagy már teljesen elcsavarta a fejedet az a nő?

- Semmi sem történt, teszem a dolgomat és ennyi. - emeltem fel a kezemet védekezésképpen.

- Remélem is Styles, mert nem fogom hagyni, hogy az érzelmeid befolyásoljanak a tárgyalás alatt.

- Milyen érzelmek? Ne röhögtess. - kacagtam fel, de inkább kínomban, mert valóban kezdtem érezni iránta valami, akkor is, ha nem terveztem és nem is akartam korábban.

- Akkor jó. Maradjon is így.

- Így lesz.

***

Aznap éjjel nem jött álom a szememre, csak a Thomassal folytatott beszélgetés játszódott le újra és újra a fejemben és a vége mindig ugyan az lett, hogy valóban többet érzek mostanra Kendra iránt, mint ami elvárható lenne, ha az alap dolgokat tekintjük. Forgolódtam egyik oldalról a másikra és azon kaptam magamat, hogy mindennél jobban látni akarom őt. Természetesen ez hajnali háromkor eléggé képtelen ötletnek bizonyult és a megszületés pillanatában halálra is ítéltem a buta gondolatot a fejemben. Valamiért tudni akartam, hogy milyen lehet, ha mellettem fekszik és reggel az ütemes lélegzetvételeire kelek fel. A legfurcsább az volt az egészben, hogy évek óta nem éreztem így, nem akartam senkit sem magam mellé, sőt a gondolat is idegesített, hogy egy nő huzamosabb ideig a nyakamon lógjon, de őt mégis gond nélkül elviseltem magam körül. Lényegében akartam, hogy mellettem legyen, de még mennyire. Muszáj valamit kitalálnom, mert tudom, ennek nem lesz jó vége.

Nagy nehézségek árán tudtam, csak kiimádkozni magamat reggel az ágyból, ami a tegnap esti álmatlanságomnak volt betudható. Viszont egy olyan ötlettel pattant ki a szemem, amit muszáj voltam megvalósítani. Azonnal felöltöztem, amint képes voltam az összehangolt mozgásra és már a közeli pékségbe indultam, hogy magamhoz vegyem a tervem szerves kellékeit. Ezek nem voltak mások, mint többféle péksütemény és két erős fekete kávé, mindenféle ízesítés nélkül. Fizetés után, pedig a végcélom felé vettem az irányt. Ismertem már a járást erre felé, így az ajtaja előtt álltam és becsengettem rajta. Hallottam, ahogy bentről kiszűrődik a készülődés apró nesze és az a szóegyüttes, hogy Mindjárt jövök, ami eléggé erőtlenül hangzott a reggelnek betudva. Végül egy selyem köntösben nyitott nekem ajtót, ami alatt feltehetőleg eléggé kevés ruha kapott helyet.

- Harry? - meglepetésként hagyta el ajkait a nevem.

- Jó reggelt. - vetettem felé egy csábító mosolyt.

- Nem számítottam rád. - pirult el, mikor tudatosult benne, hogyan nyitott ajtót nekem.

- Tetszik a reggeli szerelésed. - simítottam meg a köntös övét, amivel a két oldalt lehetett összezárni.

- Miért jöttél?

- Hoztam reggelit. - lengettem meg előtte a papírzacskót, amiben a még mindig forró sütemények sorakoztak.

- Akkor bejöhetsz. - nevetett fel, míg arrébb állt, hogy beléphessek a lakásba.

- Miért különben nem?

- Kétszer meggondoltam volna, hogy beengedjelek-e, ha nem lennék farkas éhes. - imádtam, hogy folyton cukkolt valamivel.

- Szép mondhatom.

- Ne játszd el a hattyúk halálát, ha lehet. - ezzel a mondattal tűnt el a hálószobájában, míg én magamra maradtam. A konyhába mentem és megkerestem a szükséges kellékeket a tökéletes reggelihez. Elővettem az egyik szekrényből két bögrét és két kis tálat, majd a konyhaasztalra tettem mindent.

- Mit hoztál? - hallottam meg magam mögött a hangját, amitől majdnem elejtettem a kezemben tartott tálat, amire a péksüteményeket helyeztem el.

- Majdnem semmit, szerencséd, hogy nem ejtettem el.

- Ne haragudj, nem akartam ráhozni a frászt. - nevetett fel, míg egy pogácsát vett le a kupac tetejéről.

- Hogy iszod a kávét? - töltöttem át mind a kettőt egy-egy bögrébe.

- Két cukorral, kevés tejjel.

- Micsoda véletlenek, én is. - eléggé meglepődtem azon, hogy valóban egyformán isszuk a reggeli ébresztőként szolgáló folyadékot.

- Ez nagyon finom. Honnan hoztad? - két falat között tette fel a kérdést.

- A lakásom mellett van pár utcával egy remek pékség, mindig oda járok. - vontam vállat, nem gondoltam, hogy jobb lenne, mint a többi, de nekem tökéletesen megfelelt.

- Nem ettem még ilyen jót.

- Tényleg?

- Tényleg.

- Örülök neki. - valamiért arra gondoltam, hogy legszívesebben most azonnal megcsókolnám.

- És minek köszönhetem a látogatásodat?

- Csak gondoltam együtt reggelizhetnénk, ennyi. - semmi hátsó szándékom nem volt ezzel, maximum annyi, hogy jó pontokat szerezzek nála.

- Jó ötlet volt.

- Ennek örülök. - természetes, hogy a telefonomnak meg kellett csörrennie. - Egy pillanat.

- Mond. - persze, hogy Linch gondolta úgy, hogy nem tud nélkülem létezni.

- Gyere be most azonnal, fejlemények vannak a kisbarátnőd oldaláról. - nem tetszett a jelző, amit Kendrára használt, annyira lealacsonyító volt.

- Nem várhat?

- Vele vagy, mi? - honnan a francból érzi meg állandóan?

- Lényegtelen, akkor fél óra és ott vagyok.

- Negyed.

Baszd meg Linch.

9. fejezet - Talán nem kellett volna.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet!
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Nem igazán értettem a saját cselekedetem mivoltját. Semmiféle kézzelfogható magyarázatot nem találtam arra a tényre, hogy voltaképpen miért is tárcsáztam Harry számát jelenpillanatban. Nem volt különösebb oka. Vártam, hogy felvegye, míg azon gondolkoztam, hogy mit is fogok neki mondani. Miért is keresem? Kezdtem rádöbbenni, hogy a nagy semmiért, csak azért, hogy beszélhessek vele. Sajnos ez a felismerés nem volt túl jó. Abból a szempontból biztosan nem, ha figyelembe vesszük, hogy ki is ő valójában. Adódik a kérdés, hogy én ki vagyok? Kit lát bennem? Ki vagyok én számára? Egy újabb megszerzésre váró trófea csupán? Vagy annál több? Kit láthat bennem? A választ azonban csak ő tudhatja, én biztosan nem.

- Szia Kendra. Mond csak. - hallottam meg szokásos rekedtes hangját. Felvillanyozott, hogy újra hallhatom.

- Szia Harry. Ne haragudj, hogy zavarlak, csak arra gondoltam, hogy esetleg holnap lenne-e kedved velem ebédelni? - hirtelen semmi más nem jutott eszembe, csak egy ebéd meghívás, bár ezt valóban szerettem volna.

- Érdekes, hogy te hívsz meg engem, ezt sosem gondoltam volna. - kacagott fel, amitől egyszerre lettem ideges és izgatott.

- Ha nincsen kedved én azt is megértem. - volt egy olyan érzésem, hogy nem kér belőlem.

- Miért ne lenne kedvem hozzá? - csodálkozó hangja engem is meglepett.

- Nem tudom.

- Az ebéd jól hangzik. Érted megyek az irodátokhoz. Akkor holnap. - szinte láttam magam előtt, ahogy kajánul mosolyra húzza ajkait.

- Holnap. - ezzel bontottuk is a vonalat.

A fejemet fogva álltam még percek múltán is és arra próbáltam rájönni, hogy mit is csináltam akkor. Nem akartam beismerni magamnak, de nagyon valószínű, hogy most követtem el életem egyik legnagyobb hülyeségét. Egyre többet találkoztam Harryvel és mivel ő a konkurens cég vezető ügyvédje volt, így minden volt csak jó nem, az a helyzet, hogy egyre többet érzetem iránta. Valamit ki kell találnom, mert egy dologban biztos vagyok, ennek így nem lesz jó vége.

***

- Figyelsz te rám egyáltalán? - hadonászik előttem dühösen Mike, míg a kezében szorongatott pálcával kis híján a szememet is kinyomta.

- Miért ne figyelnék rád, főleg, ha azzal a szarral mutogatsz előttem. - dőltem hátrébb a fotelben és úgy tettem, mint aki valóban itt van.

- Kendra kérlek vegyél vissza ebből a stílusból. - kissé fenyegető volt a hangja, de azóta viselkedett velem ilyen módon, hogy gyakorlatilag kiadtam az útját.

- Sajnálom, ha megbántottam az önérzetedet. - valahogy semmi kedvem nem volt a jó pofizásra vele.

- Ugyan, attól nagyon messze állsz szivi. - meglepő volt ez a jelző a szájából, még soha egyszer sem mondott nekem még csak hasonlót sem.

- Ahelyett, hogy újfajta beceneveket találsz ki nekem, dolgozhatnánk is.

- Tényleg, ne haragudj a viselkedésem miatt, csak ez a helyzet annyira, hogy is mondjam, furcsa nekem. - komolyan meg voltam lepődve a viselkedésétől.

- Ezt, hogy érted?

- Ne mond, hogy neked nem furcsa. Ez, kettőnk között. - mutogatott rám meg magára.

- Jó tényleg nem valami megszokott, de tudnunk kell ezek után is együtt dolgozni. - világítottam rá a helyzet komolyságára.

- Tudunk?

- Remélhetőleg. - vontam vállat.

- Egyébként nem gondolkodtál azon, hogy esetleg, nem is tudom, újra megpróbáljuk? - majdnem félre nyeltem azt a korty kávét, ami még a poharamban maradt.

- Tessék?

- Komolyan hiányzol nekem Kendra. - ült le a súlyos bőr fotelébe és hátra döntötte a fejét.

- Mike szerintem ezt a beszélgetést itt fejezzük be, rendben? - nem akartam többé hallani erről.

- Miért? Tényleg semmit nem jelentek már neked? - ekkor állt fel és közeledett felém.

- Ezt már megbeszéltük. Mindketten mást akarunk az élettől. Nincs együtt jövőnk. - muszáj voltam távolodni tőle, mert egyre félőbb volt, ha elég közel jön, akkor megcsókol.

- Én téged akarlak, kell ennél több? - majdnem a képébe röhögtem, amikor ezt kérdezte. Kell-e ennél több? Már régen rossz, ha ezt meg kellett kérdezni-e.

- Ha ezt a kérdést feltetted magadnak egyszer is, akkor nagyon is tisztában vagy vele, hogy több kell ennél.

- Csak próbáljuk meg. - ekkor ért utol és máris a fal és közte találtam magam. Nem tudtam hova tenni a viselkedését, főleg, ha azt nézzük, hogy az irodája ajtaja üvegből volt és bárki megláthatott volna minket. - Kérlek, érzem, hogy milyen hatást gyakorolok rád.

- Semmiféle hatással nem vagy rám és most eressz. - hiábavaló volt minden próbálkozásom azzal, hogy ellökjem magamtól.

- Kendra. - ekkor nyomta ellenem az ajkait és a régi érzés sehol sem volt, csak az erőszakolást éreztem és azt, hogy undor kerülget a jelenlegi helyzettől. Azt kívántam bárcsak Harry lenne az, aki most megteszi ezt és nem Mike, mert rá már határozottan nem vágytam.

- Hé. - megdermedtem, amikor az ismerős hang megütötte a fülem. Mike azonnal eltűnt mellőlem és végre kikerültem a bűvköréből, ahol akaratom ellenére tartott fogva.

- Styles? Mit keresel te itt?

- Nyilvánvalóan többet, mint te, mert engem veled ellentétben meghívott. De, ahogy látom rajta, neked nem szólt semmiféle meghívásféle arra, hogy megcsókold. - megkönnyebbültem, hogy Harry nem hitte azt, hogy én és Mike újra együtt vagyunk, vagy, hogy csak játszottam vele.

- Mi van? - ezúttal hozzám intézte a kérdését. - Te meghívtad ide?

- Nem ide, hanem ebédelni. - léptem el mellőle, hogy az ajtó felé közeledhessek, hogy végre eltűnjek innen.

- Mióta vagytok ti ketten ennyire jóban?

- Szerintem ehhez neked semmi közöd. - válaszolt helyettem Harry, majd megragadta a kezemet és kihúzott az iroda üveg ajtaján.

Már a kocsijában ültünk, amikor legközelebb beszélni kezdett hozzám. Még nem indultunk el, a járda mellett álltunk azóta, hogy beszálltunk. 

- Mi volt ez bent? - erre a kérdésre viszont nem számítottam.

- Mi?

- Ez Mike-al. - komolyan azt hittem, hogy haragszik rám miatta.

- Semmi, tényleg semmi, csak rám erőszakolta magát. Helyre akarta hozni a dolgokat, de megmondtam neki, hogy nincsen jövőnk együtt és ennyi. - kicsit mentegetőzés félének tűnt a saját számból.

- Akkor jó, mert nem szokásom osztozkodni. - villantott felém egy csábító félmosolyt.

- Osztozkodni? - húztam fel a szemöldökömet megdöbbenésemben.

- Reméltem, hogy több leszel nekem egy idő után, mint szimpla nő, akivel néha elmegyek randizni.

- Komolyan?

- Most miért vagy annyira meglepve ettől?

- Fogalmam sincsen. - tényleg meglepett ezzel.

- Szeretném tudni rá a választ. Lehet több közöttünk Kendra? - csillogó szemei ámulatba ejtettek teljesen.

- Meglátjuk mi alakul ki ebből.

- Jól hangzik. - ezzel felém hajolt és lassan, vontatottan megcsókolt, míg el nem vesztem benne és a parfümje illatában.

8. fejezet - Az érem másik oldala.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenki tetszését elnyeri.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Kezdett vállalhatatlanná válni a mostani viselkedésem. Nem igazán voltam büszke magamra, hisz gyakorlatilag egy szerepet játszottam, ami nem volt valós. Színészkedtem és becsaptam másokat. Sokukkal eljátszottam ugyan ezt, csak azért, hogy megkaphassam, amit akarok. Ez az életem minden területére kiterjedt. Senki nem látta az igazi arcomat, soha. Ha kellett valami, akkor mindent bevetettem, amit ismertem a siker érdekében. Ha éppen szexre vágytam, akkor könnyedén felszedtem valakit, behülyítettem és már is az enyém volt. Elég néhány kedves szó, gyengéd gesztus és alád dobják magukat könnyű szerrel. Könnyű nőcskék, nem kifizetődőek. Semmi másra nem jók, csak, hogy használd, majd eldobd, lapozz. De a legnagyobb játékot mégis a munkában végeztem. Gyakorlatilag ott csaltam és hazudtam, ahol értem és szükséges volt. Mindent megtettem, annak érdekében, hogy a mérleg az én oldalamra billenjen, az ügyfélre, akit képviseltem. A pályafutásom alatt egyetlen egy tárgyalást sem veszítettem el, akit én képviseltem, annak garantált volt a szabadlábon távozás elve. Mindig megúszták, akkor is, ha valóban bűncselekményt követtek el. Semmi sem volt akadály számomra, ölhettek, sikkaszthattak, csonkíthattak meg embereket, a vége mindig ugyan az volt, egy egyszerű mondat, Ön ártatlan. Egyáltalán nem foglalkoztatott, hogy a rossz oldalon álltam, élveztem és ennyi volt a lényeg. Imádtam nyeregben lenni, fölényben érezni magam, a nyertes oldalon állni, istent játszani. Ebben a világban jónak kell lenni, de nem elég csupán a szakmában jónak lenni, neked kell a legjobbnak, hogy téged akarjanak. Engem akartak, mindennél jobban. Valamiért engem is csábított ez a közeg, élveztem és sosem akartam belőle kiszállni. Szerettem a maffia világát, a maffiózókat képviselni, győzni és sikeresnek lenni.

De ez alkalommal valahogy más volt minden, a tárgyalás napról-napra, hónapról-hónapra húzódott és tolódott tovább. Mindent megtettünk, hogy mi kerüljünk fölénybe, de egyre nehezebb lett. Az első számú bizonyíték lenyúlása sem volt elég nekik. Kezdett elegem lenni a másik ügyvédből, aki a vádat képviselte. Kezdettől fogva utáltam, nem csak azért, mert a konkurens cég vezető ügyvédje volt, a személye miatt is. Nem bírtam elviselni, irritált a személy, a puszta jelenlététől a falra tudtam volna mászni. Arrogáns volt és cinikus, miközben eljátszotta a jófiút, akkor is, ha mind a ketten pontosan tudtuk, hogy koránt sem az. Már csak az is bizonyítja, hogy viszont folytat a gyakornokával. Persze ezen férfi szemmel nem csodálkozok, hisz vannak szemeim és látok, amit látok. Egy kibaszott jó nőt, akit örömmel dugnék addig, míg a nevemet nem kiálltja az élvezet hevében, de akkor is szabályellenes. Lehet ezzel fogom megfogni a rohadékot. Ha kell gond nélkül kiadom a bizottságnak az összeférhetetlenséget a vádban. Megvannak a saját eszközeim, amiket már el is kezdtem bevetni, kezdve a korábbi vacsorával, az sms-kel és az előbbi csókkal, ami meg kell vallanom, hogy baromi jól esett és kellőképpen fel is izgatott. Viszont a dolgok némiképp kezdenek megváltozni bennem, ami ez esetben semmi jót nem ígér. Nem szabad semmilyen érzelmet táplálnom iránta, hisz ez nem erről szól. Nem barátnőt akarok, hanem nyerni, megnyerni a pert és ehhez ő a legjobb eszköz jelen pillanatban. 

- Na, hogy ment? - tette fel a kérdést Thomas, aki az irodájának ablakán bámult ki, amikor beléptem a helységbe.

- A tervek szerint. - vetettem le magam a bőr kanapéra és kényelmesen elhelyezkedtem rajta.

- Szóval, akkor a csajszi a tenyeredből eszik Styles? - fordult meg, míg arcán egy gusztustalan és perverz mosoly éktelenkedett.

- Mondhatni. - vontam meg a vállamat, valami megmagyarázhatatlan érzés kezdett hatalmába keríteni Kendra gondolatára.

- Dolgozz csak rajta tovább. Azt akarom, hogy oda meg vissza legyen tőled. Ha kell fektesd meg, nekem mindegy hogyan érd el, csak zúgjon beléd és adjon ki minden információt az oldalukról. - közelebb sétált hozzám és szinte az arcomba mondta az utasító szavait.

- Tudom mi a dolgom Linch, nem kellenek a kioktató szavak. - fintorogtam el.

- Csak ehhez is tartsd magad, nem akarom, hogy elszűrd nekem. - forgatta meg a szemeit, amitől az öklöm automatikusan szorult össze.

- Mire célozgatsz ezzel?

- Szerintem mind a ketten pontosan tudjuk, hogy mire is céloztam az imént. Az érzelmeid rabja vagy Harry és ez kiakasztó. - füstölögve csapott az asztalra és nem értettem a düh kitörés valódi okát.

- Semmiféle érzelem nem lesz a dologban, ezt már az elején kijelentettem és ehhez is tartom magam. Nem lesz gond.

- Ne is legyen, mert ezen áll, vagy bukik minden. Kell az összeszedettség. - ekkor a csörgő telefonja elvonta a figyelmét.

Nem foglalkoztam vele tovább, magára hagytam és a saját irodámba mentem. Amint beléptem az ajtaján, nem hittem a szememnek. Egy nő ült az asztalomon, szétrakott lábakkal és semmi más nem volt rajta, csak egy falatnyi fehérnemű. 

- Mit keresel itt? - vetettem oda egyáltalán nem kedvesen, ez alkalommal nem voltam vevő rá.

- Gondoltam szükséged van egy kis lazításra édes. - cincogott szokásos kellető hangján, de nem volt rám hatással, egy fikarcnyit sem.

- Na szállj le innen. - a combjánál fogva megragadtam és leemeltem az asztalról.

- Mi a bajod Harry?

- Nekem semmi Natasha, csak most épp nincsen kedvem megdugni téged, ennyi. - nem voltam vele kíméletes, hisz valóban csak a szex miatt jártunk össze és ezzel ő is tisztában volt.

- Mi a frász van veled mostanában? Van valakid, ugye? - teljesen felháborodva vágta hozzám a szavakat.

- Na vegyél vissza édesem. Két dolgot mondok el neked és jól figyelj, mert még egyszer nem fogom elmondani, csak kidoblak innen, ha nem tartod magadat a megbeszéltekhez. Egy, ha jól emlékszem, akkor megbeszéltük, hogy csak szex, semmi érzelem, semmi kötődés, semmi, csak a színtiszta élvezet és ennyi. Kettő, ahhoz sem lenne semmi közöd, ha én közben mással is dugnék, vagy, ha lenne valakim. Így elhallgatsz vagy mehetsz, amerre jöttél. - nagyon reméltem, hogy felfogta, amit mondtam neki.

- Emlékszem, de arra is, hogy abban is megegyeztünk, hogy mindig a másik rendelkezésére állunk, ha éppen igénye van ránk. Nekem most van igényem rád. - simított végig a mellkasomon.

- Pontosítanék, a farkamra van szükséged.

- Arra.

- Nekem nyolc, de ne kényeskedj, ha valami nem a te elképzeléseid szerint megy, te akartad, így viseld el, amit most kapni fogsz. - nem véletlenül mondtam el neki ezeket, mert annyira durva leszek most, amennyire az csak lehetséges. Nem vagyok egy használati cikk, amit kénye-kedvére elő vehet és használhat.

- Oké. - meggondolatlan válasz volt.

Egy egyszerű mozdulattal fordítottam őt magamnak háttal és téptem ketté a csipkét, ami az alsó testét fedte előlem. Az asztalomra döntöttem és miután kiszabadítottam magamat a nadrágom fogságából, minden előjel és különösebb előjáték nélkül vágódtam bele. Azonnal hangosan felsikoltott, gondolom az égő fájdalom hatására. Nekem sem volt éppen kellemes, hisz iszonyat mód feszített, de meg kellett tanítanom arra, hogy ebben nem ő irányít. A csípőcsontjába markoltam bele és húztam magamra, majd toltam el, ezt váltakozva. Erőteljesen csapódtam bele minden alkalommal, míg ő egy percre sem csendesedett el, csak sikított. Aztán jött az, amire vártam. Elkezdett leállítani, mert pokolian fájt neki.

- Harry, hagyd abba. - sikított egy erősebb lökésemnél.

- Nem, te akartad, így elviseled, míg nem megyek el. - ezzel csak egy probléma volt, hogy baromi hosszú ideig bírtam, ha kellett órákig.

- Eressz már el. - zokogott fel, így ez volt a végszavam, ezt akartam elérni.

- Hamarabb, mint gondoltam. Remélem most már világos, hogy én irányítok. 

- Te nem vagy normális. - kapkodta magára a kabátját, amiben bizonyára érkezett.

- Köszönöm az észrevételt, de el vagyok vele. - nevettem, míg néztem, ahogy kiviharzik.

Végszóra a telefonom kijelzője kezdett világítani, az ismerős dallam kíséretében. Érdekes érzés kerített hatalmába, amikor észre vettem, hogy ki keres. Nem volt túl jó előjel, hogy örültem a megkeresésének, az meg pláne nem, hogy a szívem ezerrel kalapált a mellkasomban, amikor a fülemhez emeltem a készüléket.

- Szia Kendra, mond csak.

7. fejezet - Képmás.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

A fejem automatikusan hullott alá, ahogy a testem felett átvette az irányítást az álom, a mozdulatlanság. A súlya a tehetetlen állapotomnak köszönhetően balra húzta, így az leesett a kanapé karfájáról, ahol eddig támasztottam. Akkor tudatosult bennem, hogy még mindig a kanapén fekszem és nyilvánvalóan elaludtam a sorozatomon, aminek már rég vége volt. Harry nem volt itt, nem is hívott fel és még inkább nem kötöttem ki vele a hálószobámban. Egyszerre voltam megkönnyebbült és csalódott is. Megmagyarázni azonban nem tudnám az okát, hogy miért. Viszont iszonyatosan zavart, hogy egy ennyire pajzán álmom volt vele, nem tetszett ez az egész. Túl sokat sejtetett magában és bele sem akartam gondolni abba a bizonyos mögöttes tartalomba. Mert minden bizonnyal volt, de nem voltam hajlandó ezzel foglalkozni. Elég volt nekem a mi kis drámánk Mike-al, mert egy dologban biztos voltam, hogy még nincsen vége.

Másnap reggel szokásosan a sorban álltam, ahogy várakoztam a reggeli kávémra, amit minden áldott nap megittam reggelente. Szokásosan kettőt vettem volna, hisz Mikenak is mindig vittem, de ma csak egyet rendeltem. Nem gondoltam úgy, hogy megérdemelné ezt a gesztust azok után, ahogy tegnap este beszélt velem. Sok kedvem nem is volt nézni a fejét jelen pillanatban, sőt inkább soha többé nem lett volna kedvem vele dolgozni. Csak volt ebben egy hatalmas bökkenő, nem léphettem ki. Nem tehettem meg, amíg a diplomám nem csücsül a kezemben, még jó, hogy alig van hátra pár hónapom és végleg ügyvéd leszek, ahogy azt korábban is terveztem. Vagyis, ahogy alakult az életem.

***

- Figyelj, most komolyan melyikre jelentkezzek? - kérdeztem meg Belltől, hogy a helyi egyetem melyik szakára kéne beadnom a jelentkezésemet.

- Ezt a kérdést ugye nem komolyan tetted fel? - kérdezett vissza, miközben a sajátján x-elgetett valamit.

- Most miért? Komolyan kérdeztem. - nyújtottam át neki a lapomat, ahol a két fő szakirányt karikáztam be, ami érdekelt. Az egyik volt a divattervező szak, a másik a marketing menedzser.

- Ez még viccnek is rossz. Mikor értetted te a marketinget? - jóízű nevetése betöltötte az egész konyhát.

- Ez miért annyira nevetséges?

- Csak azért mert kettesed volt végig marketingen. - rázta a fejét szórakozottságában.

- És ez miért lenne akadály, hogy ezen menjek tovább? - kérdeztem rá, mert tényleg nem voltam tisztában azzal, hogy miért kellett ezen annyira fent akadni.

- Talán, mert utálod? - érdeklődött felhúzva szemöldökét.

- Nem utálom.

- Tudom, csak nem szereted. De nem az lenne a lényege ennek az egésznek, hogy azt csináld, amit szeretsz? És javíts ki, ha tévednék, de nem a marketing a te területed, hanem a divat. - mutatott rám, pontosabban az öltözékemre, amit én magam terveztem.

- Lehet.

- Akkor miért nem tudsz dönteni? Szerintem ez teljesen egyértelmű. - ezzel egy nagy x-et tett a divattervező szak melletti kis négyzetbe.

- Látom döntöttél helyettem is.

- Rosszul tettem? - kérdezett vissza színlelt megbánással.

- Sosem.

***

Lefolyó könnyeimmel küszködve lépek be a hatalmas iroda épületbe és sétálok végig a szokásos folyosón, ami üveg ablakokkal szegélyezett teljes hosszán. Hiába volt ez egy jó és örömteli emlék, akkor is elszomorított, ahogy mindig is szokott, amikor Bellre gondoltam. Mindig úgy érzetem, hogy elveszítettem a másik felem, a testvéremet, akkor is, ha nem voltunk azok, csupán legjobb barátok. Hiányzott, pokolian kínzott a hiányzó űr a mellkasomban, ami nap mint nap jelen volt. Sosem szűnt meg egy percre sem létezni, csak annyi történt, hogy az idő múlásával halványabb lett, de határozottan ott volt. Néha még éreztem az őrület szelét, ami vissza-visszaköszönt azóta, hogy ténylegesen megőrültem. Mert így volt, volt egy időszak, amikor semmi sem volt valós számomra. Egy koholt, általam létrehozott világban éltem hónapokig, amiben Bell élt, velem volt. De hamis képzet volt csupán, egy ámítás, amivel magamnak tettem pokollá a saját életemet. Életben tartottam, ragaszkodtam hozzá, nem voltam képes elengedni, felfogni, hogy nincs többé, hogy meghalt és nem jön vissza, soha többé. A mai napig hihetetlen számomra, ami azon az éjjelen történt. Sokszor álmodtam újra, ami nem segített abban, hogy elfelejtsem, cseppet sem. Aztán voltak a Bellről szóló álmok, amik többnyire jók voltak, de a vége mindig az lett, hogy zokogva tértem magamhoz. Viszont másra kellett koncentrálnom, a munkámra, amit pont miatta választottam. 

Amint beléptem az irodába pont Mike jött velem szembe és nem volt éppen nyugodt állapotban. Szinte lángokat szórt a szeme, ahogy rám pillantott velük.

- Gyere velem. - szabályosan megrántotta a kezemet és az irodájába húzott.

- Ha kérhetném, ne rángass. - szabadítottam ki magam a szorításából.

- Valahogy most nem érek rá a te lelki világoddal foglalkozni, ha nem haragszol meg. - élesen válaszolt vissza.

- Visszavehetnél ebből a hangnemből.

- Engedd, hogy eldöntsem én magam, hogy kivel hogyan beszélek. - totális tapló volt és valami azt súgta, hogy nem csak a tegnap este miatt ilyen.

- Mi a gond?

- Honnan veszed, hogy gond van? - azonnal felém kapta a tekintetét, míg továbbra is a papírokat pakolgatta, amikre rá sem nézett, mert engem figyelt.

- Nem szoktál ilyen mértékben ideges lenni, csak akkor, ha valami igazán balul sült el. - világítottam rá a tényre, hogy előlem nem fog eltitkolni semmit, mert átlátok rajta.

- Milyen kis szemfülesek lettünk hirtelen. 

- Na szóval miről van szó? - abban a pillanatban, hogy kimondtam az ajtó kivágódott és Harry mérhetetlenül dühös alakja jelent meg. Szóhoz sem jutottam, amikor Mike-al kiabálni kezdett, mivel az álmom képei kezdtek kirajzolódni előttem, ami eléggé zavarba ejtő volt számomra.

- Miért kellett ezt tenned? Szerinted ezzel bármivel is előrébb kerülsz? Kikérni a nemlétező bizonyítékot, mekkora ügyes húzás már? - alig értettem Harry szavait annyira hadart idegességében.

- Jogom van az állítólagos bizonyítékotokra, ami persze nincsen sehol. Nem gondolod, hogy ez egy nagyon különös egybeesés? - Mike ezzel túl messzire ment, éreztem.

- Ha jól sejtem arra akarsz kilyukadni, hogy mi tüntettük el, ugye?

- Nem lepődnék meg. - vont vállat.

- Na ide figyelj, te szarházi. Te csak ne képzelj el semmit, mert mind a ketten tudjuk, hogy ebben az ügyben kettőnk közül te fogod megütni a bokádat, ha bármiről is beszélni fogsz. Szóval ehhez tartsd magad. - ezzel sarkon fordult és rám sem nézve elhagyta az irodát.

- Mi a fene volt ez? - kérdeztem rá azonnal.

- Kérdezd a kis Harrydet. - ismét csak egy vállrándítás volt a válasza.

- Egy a lényeg, engem ne keverj ebbe bele. - ezzel ott hagytam és a kávémat az asztalára csaptam, azzal sem törődve, hogy esetleg felborul és beszennyez valamit a tartalma.

Harry után rohantam, utol akartam érni, hogy esetleg tőle megtudjak valamit, bármit. Megpillantottam, ahogy a folyosó végén fülén a telefonnal rohan előre. Többször elhagyta a nevét a szám, mire lassított és hátrafordult. Mikor tudatosult benne, hogy ki szólítja megállt és letette a telefont. Mosolyt erőltetve magára nézett rám, amikor odaértem.

- Beszélhetünk? - kérdeztem rá.

- Persze. - ezzel a mellette lévő helységbe húzott.

- Hol vagyunk? - néztem körbe.

- Azt hiszem a takarítószer raktárban. - gondolkodott el, míg körbe fordult. - Miről akarsz beszélni?

- Mi volt ez a jelenet?

- Figyelj szerintem jobban jársz, ha kimaradsz belőle. - az egyik lábával a falnak támaszkodott teljes súlyával.

- Hogy maradnék ki, ha én is ezen az ügyön dolgozok?

- Nem állunk egy oldalon, így nem adhatok neked ki semmilyen információt sem. - ezzel nem vitatkozhattam.

- Tudom, de azért érdekelne, hogy miért kiabáltad le ennyire Mike fejét. - mosolyodtam el.

- Az elég indok, hogy ki nem állhatom a fickót?

- Kielégítő.

- Ne fogalmazz ennyire erotikusan, mert nem állok jót önmagamért. - ekkor felém lendült és közrezárt a karjával, ahogy a fejem mellett támaszkodott a falnak.

- Sajnálom, semmilyen piszkos tartalom nincsen mögötte.

- Pedig lehetne.

- Miért? - tudni akartam, hogy mi jár a fejében.

- Mert tegnap óta csak rád tudok gondolni és arra, hogy mekkora idióta voltam, hogy nem csókoltam meg azokat a telt ajkaidat. - annyira közel volt ismét, hogy alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne hajoljak előre.

- Te döntöttél így.

- Meg is bántam. - ekkor éreztem meg a derekamon a karjait.

- Valóban?

- Teljesen. Viszont ez alkalommal nem szalasztom el a kialakult lehetőséget.

Ez volt a végszó, de hogy melyikünk részére, azt nem tudtam volna megfogalmazni. Szinte bizonyos, hogy egyszerre mozdultunk a másik felé, mindaddig, míg a távolság teljesen eltűnt kettőnk között. Az áramütés szerű érzés azonnal jelentkezett, ahogy puha ajkai egybeolvadtak az enyémmel. Annyira intenzív érzés volt, hogy alig bírtam állni a lábamon. Nem tudtam volna megmondani ez eltelt idő intervallumát. Fogalmam sem volt róla, hogy mióta állattunk ott, csak abban reménykedtem, hogy soha nem fog véget érni a pillanat. De mivel nem egy tündérmesében éltem, így eljött a kegyetlen vég. Eltávolodott tőlem, majd minden szó nélkül kinyitotta az ajtót és magamra hagyott. Nem volt semmi más a helységben, csak én és a gondolatok ezernyi halmaza.

6. fejezet - Szenvedélyes értelem!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Tudtam, hogy ebből már nem lehet visszatáncolni, ahhoz már túl közel volt. Éreztem minden lélegzetvételét a bőrömön, a teste melege átjárta az enyémet, míg a szívünk egyszerre kezdett dobogni a közelség miatt. A vér csak úgy száguldott az ereimben, ahogy a pulzusom megemelkedett a kialakult jelenet miatt. Aztán, ahogy jött úgy lett vége mindennek. Semmi sem történt, én pedig ott álltam levegőt kapkodva, tágra nyílt szemekkel a nagymértékű döbbenetemmel. Az utolsó pillanatban eltávolodott tőlem és az ajtónak támasztotta egyik kezét, míg lélegezni próbált, normálisan, egyenletesen. Örültem, hogy nem csak rám volt ilyen hatással a közelsége, hanem én is hatottam ő rá.

- Ne haragudj. - nem voltam tisztában a bocsánatkérése valódi okáról. Azért tette, mert majdnem megcsókolt? Vagy azért, mert a végén meghátrált?

- Semmi baj. - szaggatottan válaszoltam mivel még mindig nem voltam a régi, ami a levegő áramlását jelentette a tüdőmbe.

- Nem állt szándékomban rád akaszkodni és már az első randin lerohanni, csak elragadott a pillanat. - idegesen babrált a kezével, talán valóban ideges volt.

- Nem történt semmi Harry. Köszönök mindent, majd találkozunk. - ezzel egyet hátrább léptem, de a kezemet még mindig szorosan tartotta, így teljesen nem tudtam eltávolodni tőle.

- Azért szeretnék megtudni valamit, ha nem bánod?

- Mi lenne az? - fel sem kellett tenni-e azt a bizonyos kérdést ahhoz, hogy tudjam mire gondol.

- Engedted volna, hogy megcsókoljalak, vagy most egy szép piros pofon emléke pihenne az arcomon? - megőrültem attól, hogy ennyire erotikusra formálta szavait.

- Ezt már sosem tudod meg. - én is benne voltam a játékban.

- Erre ne vegyél mérget. - ekkor az arcomra nyomott egy gyors puszit, majd sarkon fordult és már csak elmenő alakját figyelhettem.

A lakásba belépve még percekig a falnak dőltem és próbáltam értelmes ember módjára gondolkodni és bármit csinálni, de a testem nem engedelmeskedett nekem. Nem hittem el, hogy ekkora hatással van rám a személye. Még senkinél nem éreztem még hasonlót sem, mint vele. Sokszor képzeltem azt, hogy Mike számomra tökéletes férfi, de mostanra beláttam, hogy egyáltalán nem az. Kezdtem úgy érezni, hogy semmit sem jelent nekem, csak a szerelemhez ragaszkodtam, ami nyilván nincsen meg közöttünk. Érzelmek nélkül pedig nem fogom folytatni vele, annak semmi értelme nem lenne. Mintha megérezte volna, hogy rá gondolok, a telefonom csörögni kezdett és ő keresett. Tudtam, hogy ezt meg kell vele beszélnem előbb-utóbb, de inkább utóbb szándékoztam, mint előbb.

- Szia. - szóltam bele kedvetlenül a készülékbe, miután fogadtam a hívását.

- Szia. Mit csinálsz most?

- Voltaképpen most értem haza és semmit. - lehet hamarabb lefogom vele zárni ezt a viszonyt, mint azt gondoltam.

- Volna kedved átjönni hozzám? - sejtettem, hogy erre megy ki a játék.

- Most nem. 

- És ha én mennék át az nagy gond lenne? - erre a kérdésre is számítottam.

- Ha akarsz, akkor gyere. - kisebb gondolkodás után meghoztam a döntést. Kiadom az útját.

- Rendben, akkor megyek. Fél óra és nálad. - ezzel bontotta is a vonalat.

Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy jön. Nem tettem semmit a lakással, nem akartam jobban kinézni, hogy imponáljak neki. Csak átöltöztem, míg vártam, hogy megérkezzen. Nem terveztem el előre semmit, egyszerűen csak megmondom neki, hogy befejeztem és innentől kezdve a munkakapcsolat lehet az egyetlen előforduló érintkezés közöttünk. Viszont azt nem tudtam volna megmondani, hogy most miért gondoltam meg magamat, talán hazudnék, ha azt mondanám, hogy ennek Harryhez semmi köze nincsen. Mert bizonyára volt, csak azt nem tudtam, hogy mekkora mértékben. Azt meg pláne nem, hogy tőle akarok-e valamit.

Mike valóban fél óra alatt ért ide, egy perccel se telt el több és csengetett is. Nem színleltem semmit, nem mosolyogtam, amikor kinyitottam előtte az ajtót. Ő csak önfeledten mosolygott, majd előre hajolt, hogy megcsókoljon. Automatikusan húzódtam hátra és léptem el tőle, hogy ne érjen el, nem volt többé erre szükségem. Rájöttem, meguntam, hogy egy olyan valaki után fussak, aki hagyja ezt, aki elvárja, aki végignézni, hogy egy lépéssel mindig távolabb van, sose közelebb. Aki élvezi, hogy loholnak utána. Belefáradtam, befejeztem.

- Baj van? - talán az fájt a legjobban, hogy a kérdés minden érzelemtől mentes volt, nem volt mögötte tartalom, csupán sablon volt az egész, elvárt gesztus, szinte kötelesség.

- Az égvilágon semmi, minden a legnagyobb rendben. - valóban így éreztem, tudtam, hogy ez a helyes, ezt kell tennem. Vár rám egy jobb, egy igazibb és legfőképp egy valós, nem koholt érzelem, ami szenvedéllyel párosul, majd valamikor, valaki személyében.

- Akkor miért húzódtál félre, amikor megakartalak csókolni? - értetlenül tette fel a kérdést, neki természetes volt, hogy ott vagyok neki, ha szükségét érzi.

- Mert nekem erre már nincs szükségem Mike. - őszinte voltam, de láttam rajta, hogy ez nem tetszik neki.

- Mi van? 

- Mit nem értesz? Ennyi volt, vége. - nem tetszett a testtartása, így még távolabb álltam.

- Szakítasz velem? - felháborodva kérdezett vissza. Érdekes mód tudtam, hogy nem azért viselkedik így mert valóban szíven ütötte a dolog, hanem azért, mert nem ő irányít, mert nem leszek ott többé, ha unatkozik.

- Nyilván nem, hisz sosem voltunk együtt, így nem is szakíthatunk. Egyszerűen befejezem ezt a viszonyt, és kész. - vontam vállat.

- Mi lett veled? Miért nem kellek már?

- Érdekes kérdés. Én ezt kérdeztem magamtól több alkalommal. Tedd fel most magadnak a kérdést. Én miért nem kellettem neked sosem? - láttam rajta, hogy nem érti, amit mondok.

- Miért ne kellettél volna? Szerinted most miért vagyok itt? 

- Valld be, hogy csak szexre kellettem, semmi másra. Az egy dolog, hogy nekem hazudsz, de magadnak ne tedd, te élsz vele együtt, légy őszinte. - most tényleg arra kértem, hogy mondja el kertelés nélkül, hogy volt-e ennek valami értelme valaha is.

- Nem mondom, hogy nem. Nem mondom, hogy a testiség volt benne a legnagyobb dolog, de érzek irántad valamit ezen felül. - tudtam, hogy csak szépít rajta, ismertem ennyire.

- Ebben nincsen semmi érzelem és ezt te is tudod.

- Lényegtelen. Akkor ennyi?

- Lényegében igen. Csak munkatársak, semmi több, soha többé. - nyújtottam a kezem, de nem viszonozta, helyette a csörgő mobilomra pillantott.

- Nézz oda ki hívogat téged. - ekkor néztem rá én is és Harry neve villogott rajta.

- Bizonyára valami a munkával. - vontam vállat.

- Persze, Styles arról híres, hogy csak a munkáról csevegjen. Akkor most te legyél őszinte velem. Van köztetek valami? Ezért hagysz el ugye?

- Nevetséges vagy. Nem Harry miatt hagyom abba, hanem miattad, mert nem vagy képes szeretni, csak használsz, míg egyszer meg nem unod, de helyetted én fáradtam bele, mindentől függetlenül.

- Szép, akkor én vagyok a hibás? - háborodott fel.

- Miért ki lenne?

- Te, amiért szétteszed a lábad első alkalommal ennek a féregnek. - nem hittem el a szavakat, amik elhagyták a száját. Konkrétan most titulált engem kurvának.

- Takarodj el innen. - ekkor csattant a tenyerem a jobb arcán, ami piros nyomott hagyott maga után.

- Majd átbasz, de akkor hozzám ne gyere sírva, mert nem fog érdekelni a nyomorod.

- Nem lesz semmi bajom, de kössz az aggódást. - ezzel az orrára csaptam az ajtót.

Kissé fájt, amiket a fejemhez vágott, de nem törődtem vele. Csak a kanapéra vetettem magam és a kedvenc sorozatom mai epizódjába merültem bele. Mindig elvonta a figyelmemet. Lekötött. Olyannyira, hogy megriadtam, amikor a mobilom újfent csörögni kezdett. Harry keresett, ismételten.

- Szia.

- Szia. Azt hittem már fel sem veszed nekem. - kissé csalódott volt a hangja, ami meglepett.

- Felvettem volna, de sajnos feltartottak. - lejjebb csúsztam, így a karfán pihent a fejem, míg hallgattam a hangját, aminek a rekedtsége simogatta az érzékeimet.

- Kitalálhatom. Mike vagy mi a neve, ugye? - jól ráérzett.

- Igen.

- Mit művelt? - aggódó volt a hangja.

- Ő semmit, én mondtam meg neki, hogy mihez tartsa magát. - ebből nem lesz visszaút, tudtam. 

- Nem tévedek, ha azt mondom, hogy több volt köztetek, mint puszta munkaviszony, ugye?

- Jól mondtad, volt. Semmi nincs közöttünk.

- Kidobtad? - érdeklődött és szinte láttam magam előtt, ahogy elmosolyodik.

- Lényegében, igen.

- Remek. Tudod viszont, így bele gondolva, egy valamit baromira sajnálok. 

- Mi lenne az? - tettem fel a kérdést, de tudtam rá a választ.

- Hogy nem csókoltalak meg. Iszonyat mód érezni akarom az ajkaidat az enyémen, most azonnal. - levegőt alig kaptam.

- Elszalasztottad.

- És legközelebb megkapatom azt a csókot?

- Meglátjuk. - ekkor csengettek, bennem meg az ütő is megállt. Nyilván Mike tért vissza.

- Várj egy kicsit Harry, valaki csengetett.

- Várok baby, várok. - ezzel elindultam az ajtóhoz, hogy megnézzem ki az.

Amikor kinyitottam az ajtót nem hittem a szememnek. Ő állt előttem.

- Most van legközelebb. - reagálni sem volt időm, amikor az ajkai kegyetlenül térképezték fel az enyémet és falták azokat. 

Semmiféle gondolkodásra nem voltam képes, csak arra eszméltem fel, hogy a hálószobám felé hátrálunk, míg az ölébe kapva tovább csókolózunk. A végső hang a szobám ajtajának záródó hangja volt, majd csak a szívverésemet hallottam, ahogy átadtam magam Harry Stylesnak.

5. fejezet - Első benyomás.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

- Most komolyan Mike, mit mondott? - emeltem fel a hangomat idegességemben és az ideg állapotom a plafonon táncolt azóta, hogy beszálltam a kocsijába.

- Már válaszoltam erre a kérdésre vagy százszor Kendra. Nem fogom elmondani neked elmondani, hogy semmi érdemlegeset nem mondott nekem. - az agyamra ment, hogy ennyire tartotta magát a hazugsága mellett, mert egyértelmű volt számomra, hogy nem mond nekem igazat. Ennyi együtt töltött idő alatt, tudtam, hogy mikor hazudik.

- Lényegtelen. Vigyél haza. - forgattam meg a szememet, majd kinéztem az ablakon és nem voltam hajlandó többet ránézni.

- Mi?

- Mi van? Miért nem érted, amit mondok? - fakadtam ki.

- Most mi bajod van? Azt hittem, hogy a mai estét együtt fogjuk tölteni nálam. - a combomra simította tenyerét, amit jelen pillanatban nem tudtam elviselni, így le is vettem magamról.

- Nincs már kedvem hozzá, így tegyél ki otthon. - néztem rá és nem tűrtem ellentmondást.

- Kendra kérlek szépen, hogy fejezd ezt be. - meglepődtem, hogy dühösen szólt hozzám.

- Még is mit kéne befejeznem?

- Hogy kislány módjára viselkedsz már napok óta. Mi a szar ütött beléd? - a szavai voltak az utolsó csepp, ami ahhoz kellett, hogy végleg kihozzon a sodromból.

- Belém? Hát képzeld, semmi. Te nem vagy képes válaszolni egy egyszerű kérdésre, mert gondolom annak a megválaszolása rohadt nehéz feladatnak bizonyult neked. Nincsen kedvem ehhez Mike, befejeztem. - hallottam a saját hangomon, hogy eléggé hisztérikus voltam, de ez érdekelt a legkevésbé.

- Mit fejeztél be? - tágra nyílt szemekkel nézett rám, míg megálltunk a tömbháznál, ahol laktam.

- Ezt a kapcsolatot közöttünk. - mutogattam kettőnk között.

- Kapcsolatot? Mi nem voltunk együtt. - érdekes, hogy az embert két egyszerű mondattal milyen könnyű megbántani és porig alázni.

- Igen, hogy is felejthettem volna el, a se veled, se nélküled effektust. Nem érdekel. - kivágtam az ajtó és olyan erővel csaptam be magam után, hogy az egész utcában hallani lehetett.

- Kendra. - kiabált utánam, de nem voltam hajlandó tudomást venni róla. Én itt és most befejeztem ezt az egészet. Valóban igaz, hogy a magánéletet és a munkát nem szabad összekeverni. A saját bőrömön tapasztaltam meg, a saját káromon értem el azt a pontot, hogy megfogadjam, hogy soha többé nem kezdek munkatárssal. Soha.

***

Reggel fáradtan és nyúzottan tértem magamhoz, mert az éjszaka nyújtott teljesítményemet mindennek lehetett nevezni, csak alvásnak nem. Három nap telt el azóta, hogy Mike és én gyakorlatilag összevesztünk, de az érzéseim a dologgal kapcsolatban semmit sem változtak. Ugyan annyira éreztem magam szarul, mint aznap este. Azóta dolgozni sem mentem és semmire nem voltam hajlandó, csak csöpögős romantikus filmek nézésére, némi fagyival lekísérve. A mai napom viszont még inkább idegessé tett, mivel péntek volt, így ma kellett találkoznom Harryvel, aki konkrétan rám erőltette magát. Nem sok választási lehetőséget hagyott nekem. Valahogy elkerülte a figyelmemet a telefonom villogása. Mostanában nem is igazán foglalkoztam vele, mert rendszerint Mike keresett, de nem vettem fel és a temérdek üzenetére sem reagáltam, ami a Sajnálom, a Ne haragudj és a Hülye voltam váltakozásból állt. Nem hatott meg. Ez alkalommal viszont olyan üzenet fogadott, amire nem számítottam.

"Jó reggelt. Remélem, hogy nem vagyok korai és nem ébresztettelek fel az üzenetemmel. Csak emlékeztetnélek, hogy ma van a "munka vacsoránk". Nyolcra érted megyek a lakásodra. Légy kész és csinos. Harry xx"

Egy dolog volt az üzenete, de az, hogy idézőjelben jegyezte meg a munka vacsora szavakat, az már kissé aggasztó volt számomra. Egyértelmű jeleit adta annak, hogy átlát a Mike-al való kapcsolatomon. Vagy ennyire jó megfigyelő vagy mi vagyunk ennyire óvatlanok és nyilvánvalók. Pontosítanék, csak voltunk. A gondolatmenetemet a telefonom újabb üzenetjelző csipogása szakította félbe.

"Ui: Csak is a pirosat!"

Ennyi volt és kész, de akkor is tudtam, hogy ezt is ő küldte. Kezdtem elgondolkozni azon, hogy valami fétise van a piros színnel vagy valami ilyesmi, mert nagyon rá van kattanva erre a dologra. Kicsit fel is nevettem, hiszen ez a mondat korábban már elhagyta a száját. Valamiért egyszerre akartam őt nagy ívben elkerülni és a közelében lenni, amennyit csak lehet. Furcsa kettősség volt ez, amit, ha akartam volna sem tudtam volna megmagyarázni. Egyszerre érdekelt és volt is közömbös számomra. A legzavaróbb az volt, hogy nem tudtam megmagyarázni, hogy miért volt ez. Tudtam, hogy milyen férfi, a legnagyobb nőcsábász a városban, mégis találkozom vele. Bár semmit nem akarok tőle, így egy vacsorába nem fogok bele halni.

Este alig nyolc óra előtt lettem kész, mivel nem foglalkoztam az idővel, így eléggé sikerült elcsúsznom vele. Épp a magassarkúmba bújtam bele, amikor csengettek. Tudtam, hogy ő az, így magamra kapva a vékony blézeremet, már nyitottam is az ajtót. A szavam is elakadt, amikor megpillantottam lazán a falnak támaszkodva egy pimasz mosoly kíséretében. Perverzül végig mért, majd nyugtázva kinézetem, megnyalta alsó ajkát kínzó lassúsággal. Le sem tudtam róla venni a szememet, annyira lebilincselt az elém táruló látvány.

- Szia. - köszönt először, amivel visszahozott a nyálcsorgatásból, ahova kerültem.

- Szia.

- Nagyon csinos vagy. - meglepődtem a bókjától, de főleg attól, hogy mennyire visszafogott volt a megjegyzése.

- Köszönöm.

- Mehetünk? - nyújtotta felém a kezét és arra várt, hogy belé karoljak.

- Persze. - tettem eleget kérésének, majd el is indultunk lefelé a lépcsőn.

Ahogy kiértünk az utcára a lélegzetem is elakadt, amikor megpillantottam a járdaszegély mellett parkoló luxus kocsit, pontosabban egy méregdrága Lexus állt velem szemben. A szemem sarkából láttam, hogy jót szórakozik a reakciómon. A kocsi villogva jelezte, hogy kinyitották, így kérdés nélkül szálltam volna meg, ha Harry nem előz meg és ki nem nyitja nekem udvariasan az anyósülés ajtaját.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá, amikor beszálltam.

- Szívesen. - kacsintott, majd eltűnt és pillanatok alatt a másik oldalon volt.

- Hová megyünk? - kérdeztem rá, ahogy figyeltem miként helyezi a kulcsot a gyújtásba, majd forgatja el azt.

- Az maradjon meglepetés. - fordult felém, majd a gázba taposott, ahogy a motor felbőgött.

- Nem vagyok túlzottan oda a meglepetésekért Harry. - fintorodtam el.

- Ez tetszeni fog. - ismét kacsintott, majd az útra szegezte tekintetét.

Az út további részében nem beszélgettünk. Ő az előttünk haladó forgalomra koncentrált, én meg az elsuhanó tájat néztem. Viszont csak úgy tettem, mint aki arra figyel. Mire észbe kaptam máris tanulmányozni kezdtem minden mozdulatát. Idegesen babrált és néha dobolt a kormányon alig észrevehetően, de nekem feltűnt. Néha a hajába túrt, ami csak még egy bizonyíték volt számomra. Ez alkalommal nem állt szándékomban tudatosan megfigyelni őt, de úgy látszik, hogy a tudatalattim úgy gondolta ezt fogja tenni. Első benyomásra nem mondtam volna meg, hogy egy ekkora játékossal van dolgom. Ha nem lett volna meg a hírneve, akkor azt mondtam volna, hogy egy kedves férfi, aki igaz és érett kapcsolatra vágyik. De a szomorú valóság az volt, hogy ez csak a felszín, egy maszk, amit visel. Valójában egy könyörtelen rohadék volt, aki minden nőt kihasznált, csak a saját örömre és szórakozása végett. Megfogadtam magamnak, hogy nem leszek egy újabb strigula a fekete noteszében, aki meg volt neki.

- Sikerült választani? - lépett oda mellénk egy feltűnő szépségű nő, aki ma este a pincér szerepét testesítette meg. Bár érdekes mód folyton Harry közelében volt és inkább neki intézte szavait, mintsem nekem.

- Igen. - mosolygott rá, majd folytatta. - Én szeretnék egy steak-et hasábburgonyával. Kendra?

- Én egy cézársalátát szeretnék.

- Már is hozom. - firkantotta le a papírra a rendelésünket,majd el is tűnt.

- Te is ilyen lány vagy? - tette fel kérdést.

- Milyen lány?

- Aki, csak salátát eszik, semmi kicsit is hizlaló ételt? - majdnem felnevettem ezen a feltételezésen, tekintve, hogy tegnap este egyedül vágtam be egy nagy doboz pizzát.

- Dehogyis, csak most ehhez van kedvem. - mosolyogtam rá.

- Akkor jó. És egyébként mi van ezzel a Mike-al? - szinte kiköptem a bort, amibe időközben belekortyoltam.

- Tessék? Mi lenne? - értetlenül kérdeztem vissza.

- Ne játszd itt nekem a hülyét. Láttam, amit láttam a múltkor. - forgatta meg a szemeit.

- Nem tudom, hogy te mit láttál, de semmi érdemleges nincsen közöttünk. - vontam vállat és tényleg így volt, legalábbis három napja.

- És nem érdemleges dolog van köztetek?

- Nincsen semmi, ő a főnököm. - szögeztem le.

- És ez miért akadály? Ha szeretsz valakit, akkor nem mindegy, hogy hol ismerted meg? - lényegében igaza volt, de ez a dolog, akkor sem volt ennyire egyszerű. És a szereted jelző eléggé súlyos volt számomra. Nem voltam szerelmes Mike-ba.

- Harry még egyszer utoljára elmondom. Nincsen köztünk semmi, csak munka kapcsolat.

- Oké, oké. Elhiszem, csak ne harapd le a fejem. Akkor ezek szerint szabad a pálya? - pimasz mosolya ismét megjelent a szája szegletében.

- Még is mire?

- Arra, hogy levegyelek a lábadról.

- Lehet próbálkozni. - nevettem fel, de kissé meg is lepődtem, hogy mennyire komoly a hangja.

- Szavadon foglak Key. - nem hittem a fülemnek.

- Hogy mondtad? - kérdeztem vissza és letettem a villámat, amivel eddig ettem.

- Hogy szavadon foglak. Mi ebben annyira meglepő?

- Nem az, hanem ahogy szólítottál. - teljes sokkban voltam.

- Miért? Egyértelműen jön nekem a Kendrából. - most ő vonogatta a vállait.

- Nem hinném. Senki nem szokott így szólítani. - kivéve egy valakit.

- Bocsi, nyilván nem tetszik, akkor nem mondom többet. 

- Nem erről van szó, csak emlékeztet valakire, aki így szólított. - hunytam le a szemem, ahogy eszembe jutottak a közös emlékek.

- Szólított? Már nem vagytok beszélő viszonyban? - láttam, hogy nem érti vagy csak nem meri kimondani.

- Meghalt. - segítettem a válaszadásban.

- Sajnálom.

- Nem kell, már régen volt. 

- Nem akartalak felzaklatni. - nyúlt a kezem felé, de elvettem azt az asztalról.

- Nem tehetsz róla.

A lakásom ajtajában álltunk és épp a kulcsot próbáltam a helyére csúsztatni, de ideges voltam még mindig, így remegő kezekkel nehéz feladatnak bizonyult a dolog. Mikor sikerült, már a nyitott ajtóban fordultam ismét felé.

- Köszönöm a vacsorát. Szia Harry.

- Nincs mit. Megismételjük? - megfogta a kezem és egy helyben tartott, hogy ne mehessek beljebb.

- Nem tudom még.

- Kérlek. - érdeke volt, hogy őszintén könyörgött.

- Majd megbeszéljük, de most bemennék, mert fáradt vagyok.

- Persze, menj csak, majd hívlak. - mosolygott rám. 

A legzavaróbb az volt, hogy annyira közel állt hozzám. Folyton a szeme és az ajkai között váltogattam a tekintetem, ami nem volt túl jó ötlet. De erre csak akkor jöttem rá, amikor közeledni kezdett felém és nem egy nézett ki, mint aki meg akar állni. Tudtam, hogy meg fog csókolni, a kérdés már csak az volt, hogy én is megakarom? A választ a másodperc tört része alatt kellett megadnom magamnak és neki is.