6. fejezet - Szenvedélyes értelem!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Tudtam, hogy ebből már nem lehet visszatáncolni, ahhoz már túl közel volt. Éreztem minden lélegzetvételét a bőrömön, a teste melege átjárta az enyémet, míg a szívünk egyszerre kezdett dobogni a közelség miatt. A vér csak úgy száguldott az ereimben, ahogy a pulzusom megemelkedett a kialakult jelenet miatt. Aztán, ahogy jött úgy lett vége mindennek. Semmi sem történt, én pedig ott álltam levegőt kapkodva, tágra nyílt szemekkel a nagymértékű döbbenetemmel. Az utolsó pillanatban eltávolodott tőlem és az ajtónak támasztotta egyik kezét, míg lélegezni próbált, normálisan, egyenletesen. Örültem, hogy nem csak rám volt ilyen hatással a közelsége, hanem én is hatottam ő rá.

- Ne haragudj. - nem voltam tisztában a bocsánatkérése valódi okáról. Azért tette, mert majdnem megcsókolt? Vagy azért, mert a végén meghátrált?

- Semmi baj. - szaggatottan válaszoltam mivel még mindig nem voltam a régi, ami a levegő áramlását jelentette a tüdőmbe.

- Nem állt szándékomban rád akaszkodni és már az első randin lerohanni, csak elragadott a pillanat. - idegesen babrált a kezével, talán valóban ideges volt.

- Nem történt semmi Harry. Köszönök mindent, majd találkozunk. - ezzel egyet hátrább léptem, de a kezemet még mindig szorosan tartotta, így teljesen nem tudtam eltávolodni tőle.

- Azért szeretnék megtudni valamit, ha nem bánod?

- Mi lenne az? - fel sem kellett tenni-e azt a bizonyos kérdést ahhoz, hogy tudjam mire gondol.

- Engedted volna, hogy megcsókoljalak, vagy most egy szép piros pofon emléke pihenne az arcomon? - megőrültem attól, hogy ennyire erotikusra formálta szavait.

- Ezt már sosem tudod meg. - én is benne voltam a játékban.

- Erre ne vegyél mérget. - ekkor az arcomra nyomott egy gyors puszit, majd sarkon fordult és már csak elmenő alakját figyelhettem.

A lakásba belépve még percekig a falnak dőltem és próbáltam értelmes ember módjára gondolkodni és bármit csinálni, de a testem nem engedelmeskedett nekem. Nem hittem el, hogy ekkora hatással van rám a személye. Még senkinél nem éreztem még hasonlót sem, mint vele. Sokszor képzeltem azt, hogy Mike számomra tökéletes férfi, de mostanra beláttam, hogy egyáltalán nem az. Kezdtem úgy érezni, hogy semmit sem jelent nekem, csak a szerelemhez ragaszkodtam, ami nyilván nincsen meg közöttünk. Érzelmek nélkül pedig nem fogom folytatni vele, annak semmi értelme nem lenne. Mintha megérezte volna, hogy rá gondolok, a telefonom csörögni kezdett és ő keresett. Tudtam, hogy ezt meg kell vele beszélnem előbb-utóbb, de inkább utóbb szándékoztam, mint előbb.

- Szia. - szóltam bele kedvetlenül a készülékbe, miután fogadtam a hívását.

- Szia. Mit csinálsz most?

- Voltaképpen most értem haza és semmit. - lehet hamarabb lefogom vele zárni ezt a viszonyt, mint azt gondoltam.

- Volna kedved átjönni hozzám? - sejtettem, hogy erre megy ki a játék.

- Most nem. 

- És ha én mennék át az nagy gond lenne? - erre a kérdésre is számítottam.

- Ha akarsz, akkor gyere. - kisebb gondolkodás után meghoztam a döntést. Kiadom az útját.

- Rendben, akkor megyek. Fél óra és nálad. - ezzel bontotta is a vonalat.

Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy jön. Nem tettem semmit a lakással, nem akartam jobban kinézni, hogy imponáljak neki. Csak átöltöztem, míg vártam, hogy megérkezzen. Nem terveztem el előre semmit, egyszerűen csak megmondom neki, hogy befejeztem és innentől kezdve a munkakapcsolat lehet az egyetlen előforduló érintkezés közöttünk. Viszont azt nem tudtam volna megmondani, hogy most miért gondoltam meg magamat, talán hazudnék, ha azt mondanám, hogy ennek Harryhez semmi köze nincsen. Mert bizonyára volt, csak azt nem tudtam, hogy mekkora mértékben. Azt meg pláne nem, hogy tőle akarok-e valamit.

Mike valóban fél óra alatt ért ide, egy perccel se telt el több és csengetett is. Nem színleltem semmit, nem mosolyogtam, amikor kinyitottam előtte az ajtót. Ő csak önfeledten mosolygott, majd előre hajolt, hogy megcsókoljon. Automatikusan húzódtam hátra és léptem el tőle, hogy ne érjen el, nem volt többé erre szükségem. Rájöttem, meguntam, hogy egy olyan valaki után fussak, aki hagyja ezt, aki elvárja, aki végignézni, hogy egy lépéssel mindig távolabb van, sose közelebb. Aki élvezi, hogy loholnak utána. Belefáradtam, befejeztem.

- Baj van? - talán az fájt a legjobban, hogy a kérdés minden érzelemtől mentes volt, nem volt mögötte tartalom, csupán sablon volt az egész, elvárt gesztus, szinte kötelesség.

- Az égvilágon semmi, minden a legnagyobb rendben. - valóban így éreztem, tudtam, hogy ez a helyes, ezt kell tennem. Vár rám egy jobb, egy igazibb és legfőképp egy valós, nem koholt érzelem, ami szenvedéllyel párosul, majd valamikor, valaki személyében.

- Akkor miért húzódtál félre, amikor megakartalak csókolni? - értetlenül tette fel a kérdést, neki természetes volt, hogy ott vagyok neki, ha szükségét érzi.

- Mert nekem erre már nincs szükségem Mike. - őszinte voltam, de láttam rajta, hogy ez nem tetszik neki.

- Mi van? 

- Mit nem értesz? Ennyi volt, vége. - nem tetszett a testtartása, így még távolabb álltam.

- Szakítasz velem? - felháborodva kérdezett vissza. Érdekes mód tudtam, hogy nem azért viselkedik így mert valóban szíven ütötte a dolog, hanem azért, mert nem ő irányít, mert nem leszek ott többé, ha unatkozik.

- Nyilván nem, hisz sosem voltunk együtt, így nem is szakíthatunk. Egyszerűen befejezem ezt a viszonyt, és kész. - vontam vállat.

- Mi lett veled? Miért nem kellek már?

- Érdekes kérdés. Én ezt kérdeztem magamtól több alkalommal. Tedd fel most magadnak a kérdést. Én miért nem kellettem neked sosem? - láttam rajta, hogy nem érti, amit mondok.

- Miért ne kellettél volna? Szerinted most miért vagyok itt? 

- Valld be, hogy csak szexre kellettem, semmi másra. Az egy dolog, hogy nekem hazudsz, de magadnak ne tedd, te élsz vele együtt, légy őszinte. - most tényleg arra kértem, hogy mondja el kertelés nélkül, hogy volt-e ennek valami értelme valaha is.

- Nem mondom, hogy nem. Nem mondom, hogy a testiség volt benne a legnagyobb dolog, de érzek irántad valamit ezen felül. - tudtam, hogy csak szépít rajta, ismertem ennyire.

- Ebben nincsen semmi érzelem és ezt te is tudod.

- Lényegtelen. Akkor ennyi?

- Lényegében igen. Csak munkatársak, semmi több, soha többé. - nyújtottam a kezem, de nem viszonozta, helyette a csörgő mobilomra pillantott.

- Nézz oda ki hívogat téged. - ekkor néztem rá én is és Harry neve villogott rajta.

- Bizonyára valami a munkával. - vontam vállat.

- Persze, Styles arról híres, hogy csak a munkáról csevegjen. Akkor most te legyél őszinte velem. Van köztetek valami? Ezért hagysz el ugye?

- Nevetséges vagy. Nem Harry miatt hagyom abba, hanem miattad, mert nem vagy képes szeretni, csak használsz, míg egyszer meg nem unod, de helyetted én fáradtam bele, mindentől függetlenül.

- Szép, akkor én vagyok a hibás? - háborodott fel.

- Miért ki lenne?

- Te, amiért szétteszed a lábad első alkalommal ennek a féregnek. - nem hittem el a szavakat, amik elhagyták a száját. Konkrétan most titulált engem kurvának.

- Takarodj el innen. - ekkor csattant a tenyerem a jobb arcán, ami piros nyomott hagyott maga után.

- Majd átbasz, de akkor hozzám ne gyere sírva, mert nem fog érdekelni a nyomorod.

- Nem lesz semmi bajom, de kössz az aggódást. - ezzel az orrára csaptam az ajtót.

Kissé fájt, amiket a fejemhez vágott, de nem törődtem vele. Csak a kanapéra vetettem magam és a kedvenc sorozatom mai epizódjába merültem bele. Mindig elvonta a figyelmemet. Lekötött. Olyannyira, hogy megriadtam, amikor a mobilom újfent csörögni kezdett. Harry keresett, ismételten.

- Szia.

- Szia. Azt hittem már fel sem veszed nekem. - kissé csalódott volt a hangja, ami meglepett.

- Felvettem volna, de sajnos feltartottak. - lejjebb csúsztam, így a karfán pihent a fejem, míg hallgattam a hangját, aminek a rekedtsége simogatta az érzékeimet.

- Kitalálhatom. Mike vagy mi a neve, ugye? - jól ráérzett.

- Igen.

- Mit művelt? - aggódó volt a hangja.

- Ő semmit, én mondtam meg neki, hogy mihez tartsa magát. - ebből nem lesz visszaút, tudtam. 

- Nem tévedek, ha azt mondom, hogy több volt köztetek, mint puszta munkaviszony, ugye?

- Jól mondtad, volt. Semmi nincs közöttünk.

- Kidobtad? - érdeklődött és szinte láttam magam előtt, ahogy elmosolyodik.

- Lényegében, igen.

- Remek. Tudod viszont, így bele gondolva, egy valamit baromira sajnálok. 

- Mi lenne az? - tettem fel a kérdést, de tudtam rá a választ.

- Hogy nem csókoltalak meg. Iszonyat mód érezni akarom az ajkaidat az enyémen, most azonnal. - levegőt alig kaptam.

- Elszalasztottad.

- És legközelebb megkapatom azt a csókot?

- Meglátjuk. - ekkor csengettek, bennem meg az ütő is megállt. Nyilván Mike tért vissza.

- Várj egy kicsit Harry, valaki csengetett.

- Várok baby, várok. - ezzel elindultam az ajtóhoz, hogy megnézzem ki az.

Amikor kinyitottam az ajtót nem hittem a szememnek. Ő állt előttem.

- Most van legközelebb. - reagálni sem volt időm, amikor az ajkai kegyetlenül térképezték fel az enyémet és falták azokat. 

Semmiféle gondolkodásra nem voltam képes, csak arra eszméltem fel, hogy a hálószobám felé hátrálunk, míg az ölébe kapva tovább csókolózunk. A végső hang a szobám ajtajának záródó hangja volt, majd csak a szívverésemet hallottam, ahogy átadtam magam Harry Stylesnak.