15. fejezet - Hagyj már békén!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Iszonyú dühös voltam Harryre, amiért ennyire bunkón viselkedett Mikeal. Nem ezt érdemelte még akkor sem, ha néha én is pontosan ilyen stílusban akartam volna vele beszélni. Nem tudtam mi tévő legyek vele kapcsolatban. Sokszor bizonyította, hogy velem akar lenni, de közben az ilyesfajta viselkedése az őrületbe kergetett, ki nem állhattam ezt az oldalát. Féltem, hogy egy napon hozzám is hasonlóképp fog állni és megaláz vagy valami még rosszabb. Hiába töltöttem vele egyre több időt, nem ismertem őt, így a tetteit és az esetleges reakcióit sem tudtam felmérni. Aludnom kéne már, mert holnap lesz a diplomaosztóm, de egyszerűen nem tudom lehunyni a szemet. Úgy éreztem, mintha valaki figyelne, mintha nem lennék egyedül a szobában. Halálra rémültem, amikor a mellettem lévő kis szekrényen megszólalt a telefonom. Harry.

- Szia. - köszöntöttem a telefonban.

- Ugye nem ébresztettelek fel? - túlzott érdeklődése kissé meglepett.

- Még nem aludtam. Mit szeretnél? - megakartam neki mondani a magamét, de nem tudtam, nem voltam rá képes.

- Csak bocsánatot kérni. Délután nem volt rá alkalmam, mert oly hirtelen elrohantál. 

- És ezt éjfélkor akarod megbeszélni? - nem értettem, hogy miért az éjszaka közepén kell felhívnia.

- Tudom én, hogy az időpont minden, csak nem alkalmas, de nem tudtam aludni a történtek miatt és muszáj voltam veled beszélni erről.

- Harry, majd holnap megbeszéljük, fáradt vagyok. - az igazság az, hogy egyáltalán nem voltam az, de még most is haragudtam rá.

- Kendra?

- Igen? - valamit nagyon kérdezni szeretett volna, éreztem a hangján.

- Gond lenne, ha elmennék a diplomaosztódra? - le voltam döbbenve a kérdésétől.

- Mi? Minek? - sóhaja azt jelezte, hogy nem épp erre a válaszra számított.

- Gondot jelent?

- Nem, persze, hogy nem. Gyere nyugodtan. - nem akartam megbántani azzal, hogy elutasítom. 

- Ott leszek. Jó éjt szépségem.

- Jó éjt Harry.

Miután letettem a telefont, csak a plafont bámultam és azon gondolkoztam, hogy vagyok képes megbocsájtani neki két perc leforgása alatt. Ennyire gyenge vagy? Nem tudtam mit tenni, ha pokolian mérges is voltam rá, akkor is mosolyogtam, ha vele beszéltem. Túlságosan nagy hatással volt rám.

- Túl elnéző vagy. - megugrottam, amikor a sötétség megszólalt mellettem. Bell. Azonnal felkapcsoltam a kislámpát, ami elárasztotta a szobát a homályos fénnyel. Ott feküdt mellettem az ágyban és rám mosolygott.

- Mi a frász? - ugrottam ki az ágyból ijedtemben.

- Még mindig Bell vagyok Key. - nevetett fel a reakciómon, én meg egy mondatot szajkóztam magamban. Nem vagy valós, én kreáltalak az agyammal, menj innen. De semmi sem változott, ott feküdt továbbra is és mosolygott. Azon kaptam magam, hogy a görcsösség megszűnik és nyugalom áraszt el, hogy láthatom, annyi év után.

- Hogy kerülsz ide? - ültem le a matrac szélére jó távol tőle.

- Fogalmam sincs, de itt vagyok. - nézett körbe. - Tetszik a berendezés, annyira rád vall.

- Bell ne szórakozz velem. - fakadtam ki. - Inkább én ne szórakozzak magammal. Fejezd már be.

- Most kihez beszélsz? - nézett körbe.

- Magamhoz, hisz megint itt vagy. Én és a hülye elmém az oka. - a hajamat téptem volna kínomban.

- Nem te csinálod, ez most más. - ekkor megdermedtem. Lassan felült és éreztem magam mellett a teste melegét, ahogy a kezemhez ért. Az érintését nem éreztem, de a jelenlétét igen.

- Mi?

- Ott voltam veled kezdettől fogva, próbáltalak végig megszólítani, de nem ment. Annyira örültem, amikor beszélni kezdtél hozzám, aztán hallottam az orvosokat, azt mondták, hogy képzelődsz és igazuk volt, nem láttál. De most igen és fogalmam sincsen, hogy miért. - egy biztos, már tényleg megőrültem.

- Oké szóval már nem csak dilis vagyok, de a szellemeket is látom? - forgattam meg a szemeimet.

- Engem legalábbis.

- Miért vagy itt? Miért nem..hogy is mondják? Miért nem keltél át? - miket beszélek?

- Nincs itt semmi Key, soha nem is volt. - mutogat körbe, mintha látnám.

- Hogy érted?

- Csak vagyok itt, se élő, se halott. Látlak téged, én is ugyan úgy ott vagyok a lakásodban, vagy épp ott, ahol lenni akarok. Ez azért király. - nevetett fel. - De mégse vagyok sehol. 

- Rossz lehet. - komolyan megőrülhettem. Szellemek nem léteznek. 

- Mi történt a baleset után?

- Az teljes homály. Megláttam magam a kocsiban, ott ültem és nem értettem, hogy miért felülről látom magamat. Aztán, amikor a mentősök téged elvittek és engem a tűzoltók vágtak ki, már értettem. Meghaltam. Akkor nem tudtam mit kell csinálnom. A szüleimre gondoltam és ott termettem a lakásban, a nappaliban ültek és a kedvenc sorozatukat nézték. Teljes nyugalomban, emlékszem csörgött a telefon, majd anyám zokogva közölte mindenkivel, hogy balesetünk volt és én életemet vesztettem. Akkor nem tettem mást, csak a szobámban voltam, majd kezdett idegesítővé válni, hogy minden fontos tárgyamat elpakolják. Aztán meglátogattalak téged, de addigra már az intézetben voltál. Azután elküldtél, így huzamosabb ideig távol maradtam tőled.

- Nem tudod, hogy ki volt a férfi, aki mindezt okozta és aki védte őt? - halálosan kíváncsi voltam rá. Ezt az iróniát.

- Nem. A tárgyalás ideje alatt pont nem figyeltelek. 

- Basszus.

- Nekem mondod. - mosolyodott el. 

- Miért figyelmeztettél Harryvel kapcsolatban? - ez volt a másik dolog, ami érdekelt.

- Valamit nem árul el neked, érzem. Nem tudom megmondani, hogy mit nem, mert őt nem látom, csak akkor, ha veled van, mert őt nem ismertem korábban.

- Harry rendes pasi. - meglepődtem, hogy megvédtem őt.

- Vagy csak annak mutatja magát.

- Ne beszélj így róla Bell, nem is ismered. - csattantam fel.

- Miért te igen?

- Jó elég volt, nem kell itt lenned. - nagyon felidegesített a viselkedésével.

- Megfogod bánni, ha beengeded.

- Hagyj már békén. - üvöltöttem el magam, mire eltűnt, én meg verítéktől csöpögő ruhában ébredtem.

Az egészet csak álmodtam, semmi sem volt valós. Jegesen fújtam ki a levegőt és dőltem vissza a párnák közé. Rettentő korán volt még, alig múlt hajnali fél öt. Kényszerítettem magam, hogy behunyjam a szemem és visszaaludjak, miközben magamban imádkoztam, hogy ne álmodjak ismét vele.

* * *

Három órakor már a dobogón álltam és átvettem a diplomámat. El sem hittem, hogy végre vége van és hivatalosan is ügyvéd lettem. Azonnal a továbbiakról kezdtem gondolkozni. Mi lesz ezután? Ahogy megfordultam a nagy tömegben azonnal kiszúrtam őt. Ott állt az ajtó mellett, a falnak támaszkodott, amitől a megjelenése igazán lazán tetszett. Rám mosolygott és integetett, én meg mint egy hülye, utánoztam a mozdulatait. Nem tudtam, hogy milyen megfontoltságból, de hozzá sétáltam legelőször a szüleim helyett.

- Gratulálok. - mire észbe kaptam már az ajkamra lehet egy gyors csókot.

- Köszönöm. - érdekes mód, örültem, hogy láthatom.

- Mi a terved estére? - reménnyel telve csillogtak zöld szemei.

- Úgy volt, hogy a csoporttársaimmal megiszunk valamit. - vontam vállat, mert tudtam, hogy készül valamire.

- Úgy volt?

- Gondolom más programot találtál ki nekem. - szögeztem fel, hogy átlátok rajta.

- Talált és el is jössz velem?

- Talán.

- Kendra, hol voltál? - éreztem meg anyám kezét a vállamon. - Ó, jó estét.

- Anya ő itt Harry Styles, Harry ő itt Kate, az anyám. - mutattam be őket egymásnak.

- Örvendek Mrs. Wood. - nyújtotta felé a kezét.

- Én is örvendek fiatalember. Régóta ismeritek egymást?

- Nem olyan rég. - válaszoltam.

- Egy tárgyaláson találkoztunk. - tette hozzá Harry.

- Á, szóval maga is ügyvéd? - furcsa volt, mintha neheztelt volna Harryre a kijelentése miatt.

- Igen.

- Örülök, hogy megismerhettem. Kendra, ha végeztél a barátoddal, akkor gyere, mert apád indulni akar.

- Ne haragudj anyám miatt, kissé tolakodó személyiség.

- Volt kitől örökölnöd. - nevetett fel.

- Én nem is vagyok tolakodó. - kértem ki magamnak.

- Á, dehogy. - karolta át a derekamat. - Na menj, mert a barátod nem akar feltartani.

Értettem én, hogy kiemelte a barát szót.

- Miért is akarna.

- Na azt inkább nem kötném anyád orrára.

Önelégülten mosolygott, amikor elindultam a terem másik felébe.

- Később bébi. - hallottam bársonyos hangját a fülemben.

Később.