13. fejezet - A fényben mindig elbújik a sötétség.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Szenvedély. Vonzalom. Tűz. Vágy. Működő kémia.

Minden meg volt köztem és Harry között. Olyan dolgokat kezdtem érezni iránta, amit talán még soha nem éreztem ezelőtt. De minden érzés, minden apró jónak tűnő gondolat, a legapróbb foszlányok között is ott lappangott a kétely, a bizalom teljes hiánya, minden tettek miértje. Egyértelmű volt, hogy továbbra sem bíztam meg benne egy fikarcnyit sem, akkor sem, ha éppen az ölében ültem és percek óta csókolóztunk, néha megszakítva szapora levegővételekkel. Rosszul éreztem magam, amiért nem tudok teljesen vele lenni érzelmileg, de nem erőltethettem magamra egy hamis álarcot, nem lettem volna önmagam. Nem csaphattam be őt és magamat sem azzal, hogy minden rendben van, mert koránt sem volt minden az. Rettegtem annak a gondolatától is, hogy közel engedjem magamhoz,féltem, hogy lelép, hogy megbánt, hogy elveszítem, de attól riadtam vissza leginkább, hogy érzelmeket tápláljak iránta, mert onnan biztos a csalódás, mert ilyen az élet, nem igazságos.

Az ezernyi keserű gondolat egyenes út volt a múltamba, a keserű és félelmet hozó egykori jelenembe, amibe bele gondolni is halál félelmet von a lelkembe, de nem volt vissza út, már benne éltem, újfent.

***

- Micsoda? - anyám többszöri fejrázással adta tudtomra, hogy nem szívleli az ötletemet, nem ért egyet velem és a meghozott döntésemmel a jövőmmel kapcsolatban.

- Miért kell ezen annyira csodálkozni? Miért akad ki mindenki, ha ezt felhozom? Miért akkora nagy baj, ha segíteni akarok másoknak? Talán nem cselekszem helyesen? - egyre jobban idegesített, hogy mindenki bolondnak nézett, ha felhoztam a továbbtanulásomat. Senki nem ezt várta el tőlem, másnak szántak és konkrétan hülyének néztek engem.

- Nem helytelen, de biztos, hogy jó ötlet ez Kendra. Alig két hónapja gyógyultál meg, mi csak féltünk, hogy ez esetleg vissza vezet oda, amiből hónapokig tartott kimásznod. - megint ezzel jön. Felfogtam, hogy megörültem a baleset után, de nem fogok újra vissza esni, teljesen jól vagyok és ez a döntés segített abban, hogy teljesen hátra hagyjam a múltat és a rossz emlékeket és szokásokat. Nem hittem élőnek többé a legjobb barátomat és már nem is beszélgettem vele, talán három teljes hónap eltelt, mióta utoljára láttam őt. A legrosszabb az egészben a hiánya volt, miután elmúltak a képzelgések, előtört minden fájdalom és hiányérzet. Tudatosult, hogy nincsen többé és sosem fogom őt újra látni, pokolian fájt, de tudtam, hogy tovább kell lépnem és ezt azzal tehetem, ha másoknak segítek, hogy ne abban kelljen élniük, amiben nekem kellett és Bellnek, aki nem kaphatta meg az igazságot.

- Pont a történtek miatt határoztam el, hogy ügyvéd leszek. Nem akarom, hogy másnak is igazságtalanul kelljen bűnhődni-e, mint nekem. Nem akarom, hogy más ne kapja meg az igazságát, hogy ne legyen vétkes-e, amiért meghalt. Bell megérdemel ennyit, hogy a halála ne legyen hiába való. Valaki belénk jött, amiért ő meghalt anya és nem ítéltek el senkit miatta, nekem van felfüggesztettem, nem annak a szemétnek, aki hibázott, aki simán elsétálhatott minden következmény nélkül a tárgyaló teremből. - tisztában voltam vele, hogy kiabálok, de annyira elegem lett abból, hogy mindenki hülyének nézett és leakartak beszélni erről.

- Megértelek drágám, de biztos, hogy ezt akarod? - tényleg ennyire nem világos?

- Biztos.

- Rendben, ahogy akarod, mi mindenben támogatni fogunk.

***

Így vissza tekintve annak fényében, hogy alig maradt hátra fél évem a diplomámig, nem is tűnt akkorának a múlt harcainak mértéke. Beletörődtek a döntésembe és arra törekedtek, hogy a legjobbat hozzam ki magamból és a jövőmből. De nem ez a csöppnyi jelent volt az utolsó harc, a legnagyobbat az elköltözésem jelentette azzal, hogy bejelentettem felvettek. Nem akartak elengedni, azt hitték nem bírom ki, hogy egyedül éljek, de a változás tett a legjobbat az állapotomnak.

- Kendra? - alig hallottam meg a hangot, ami beszélt hozzám. Harry kérdő tekintetére ébredtem rá, ahogy engem vizslatott zöld élénk szemeivel.

- Igen? - kérdeztem vissza, mert elkalandozásom okán nem tudtam, mit is kérdezhetett.

- Minden rendben? Olyan furcsa voltál percek óta. - aggódott értem, ami meglepő ténynek bizonyult számomra.

- Semmi gond. Csak elkalandoztam. - mosolyogtam rá, míg kiszálltam az öléből és kiittam a maradék kávét, ami eléggé kihűlt mostanra. - Megittad?

- Meg. - tolta át az én felemre az üres bögrét, aminek alján barna zacc éktelenkedett. - Tényleg minden oké?

- Tökéletesen.

- Akkor jó. - mosolygott rám. - Egyébként ki az a Bell?

Teljesen lefagytam, annyira, hogy a kezem nem volt képes többé szorítani a bögréket és elengedtem őket, amik darabjaira hullottak, ahogy a csempére érkeztek. Minden elfeketedett előttem és úgy éreztem percekig sötétség honolt az íriszeim előtt, mire kitisztult a fejem és visszatért a fény. Harryvel néztem abban a pillanatban farkasszemet. Mikor jött közelebb?

- Kendra, most komolyan, mi a baj? - teljesen le volt sokkolva, ahogyan én is. Nem értettem, miért reagáltam így Bell nevére.

- Tényleg semmi Harry, csak ügyetlen voltam, néha megesik. - reménykedtem benne, hogy elhiszi a hazugságomat.

- Miért van olyan érzésem, hogy ez nem egyszerű bénaság, egyértelmű volt nekem, hogy a név hallatára változott meg a viselkedésed. Rosszul érintett ugye? Ki Ő? - kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, nem akartam erről beszélni. Senkinek nem mondtam el, egyedül Mike tudott néhány infót, de nem az egészet, azt senkinek nem voltam hajlandó elmondani, hogy elmegyógyintézetben voltam hosszú ideig, még Harrynek sem. Ha bele gondolok, legfőképp neki nem akarom elmondani.

- Fogalmam sincsen, sosem hallottam ezt a nevet. - a további hazudozás mellett döntöttem.

- Te mondtad ki, akkor, hogy hogy nem ismered a nevet?

- Harry fejezd be, nem ismerem és ennyi. Elkalandoztam és hülyeségeket beszéltem. - kezdett kiakasztani, hogy nem szakad le erről a témáról.

- Jól van. Mind egy. - láttam, hogy megbántódott, de inkább ez, minthogy megint bele kelljen gondolnom a múltba, amit azóta is próbálok elfelejteni és kitörölni magamból, ami szinte egyenlő a lehetetlennel.

Néhány perc némaságban söpörtem fel a fehér porcelán maradványait, míg a csendet Harry mobiljának éles csengése szakította meg.

- Tessék. - hallottam, hogy felvette, míg tovább söpörtem a lapátra a kis szemcséket, amik sikeresen beterítették az egész konyha ezen felét. - Ez most komoly? Ilyenkor? Mindjárt négy óra van. Mit csinálnék semmit, otthon vagyok. Jól van, ha ennyire fontos.

Ki hívhatta és miért hazudja azt, hogy otthon van? Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek titkai vannak.

- Ki volt az? - mielőtt meggondoltam volna, már ki is csúszott a számon a kérdés.

- Az üzlet társam. - vont vállat, míg közelebb sétált hozzám. - Most mennem kell, de ha nem baj, este vissza jönnék.

- Nem baj. - valójában nem tudom, hogy akartam-e, hogy vissza jöjjön. - Miért hazudtad azt, hogy otthon vagy?

- Nem tartozik rá, hogy mit csinálok és kivel vagyok, így nem is kötök semmit az orrára.

- Rendben. - kielégítő válasz volt, valóban semmi köze nincs a magánéletéhez.

- Akkor este. - nyomott egy gyors csókot az ajkaimra és elindult kifelé.

- Este. - követtem őt, míg a hátát néztem.

A nyitott ajtóban álltunk, amikor az ajtó mellett lévő szekrényen elhelyezett tükörben olyat láttam, ami halálra rémített. Én néztem bele a tükörbe, de mégis Bell nézett vissza rám, nem magamat láttam a tükörképemben. Azonnal elfogott a rettegés, ahogy vissza néztem Harryre, de láttam a szemem sarkában, hogy Bell képe nem tűnik el, sőt követi a tekintetével a pontot, ahova én nézek. Harryre.

- Siess vissza. - lehelem ajkaira, míg próbálom meggyőzni magam, hogy rémeket látok.

- Sietek.

Miután becsuktam az ajtót, egyből a tükörhöz siettem, amiben most rendesen láttam magamat. Sehol nem volt Bell, megkönnyebbülten sóhajtottam fel és sétáltam el a szekrénytől. Azonban, amikor meghallottam magam mögül az oly ismerős hangot, amit évek óta nem hallottam, azonnal hátra fordultam. Bell teljes valójában állt előttem, mintha csak élő ember lenne és a szája mozgott. Végtelenítve ontotta magából ugyan azt az egy mondatot.

Vigyázz vele, nem az, akinek mondja magát.